Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Békés Dezső: „Sikerülni fog, Károly!”
mond a jól begyakorolt technológiáról, átszervezi, sőt felújítja gépparkját? Ha több évre előretekintenek a gazdasági vezetők, figyelembe veszik az exportlehetőségeket, akkor azt kell mondani: igen, érdekében áll. Ám nem mindenki tud több évre előretekinteni — sajnos —, s mert nem féltetlenül mu- szály, kockázatot sem szívesen vállal. A nem lankadó külföldi érdeklődés arra utal, hogy igen csekély lenne a kockázat, de a sokszögeszterga példája azt mutatja, hogy ennyit sem vállalnak egyesek. Gellért Károly: — Mióta szabadalmaztattam a találmányom, s ennek már idestova hat éve, mást sem hallok, mint ezt:,,Ha lesz rá igény, ha a vizsgálatok azt bizonyítják, ha ...” Higgye el, baj az is, hogy csak egyszerű lakatosember vagyok. Diploma nélkül, úgy látszik, nem lehet okos az ember. ELLENTÁBOR Dr. Gribovszki László, a miskolci műszaki egyetem tanszékvezető tanára. Érdeme, hogy felismerte a sokszögeszterga jelentőségét. Főleg neki köszönhető, hogy Gellért Károlyt alkalmazták az egyetemen, műszaki tanácsadóként. Itt, a jól felszerelt műhelyben lehetőség nyílt arra, hogy előkészítsék — sokrétű, tudományos vizsgálatokkal dokumentálják — a sokszögeszterga sorozatgyártását. Ám a nagyhírű felsőoktatási intézmény tekintélye is kevésnek bizonyult eddig ahhoz, hogy az arra illetékesekkel kimondassák a döntő szót: a sokszögeszterga alkalmas a sorozatgyártásra. Pedig az a néhány gép, amely eddig elkészült, bevált a gyakorlatban, elismeréssel nyilatkoztak róla a vállalatok. — Ön szerint mi az oka a huzavonának? — kérdeztem az egyetemi tanárt. — Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de műszaki közvéleményünk nincs felkészülve egy ilyen nagy horderejű, forradalmian új találmány befogadására. — Publikálták műszaki folyóiratokban? — Erre eddig nem jutott időnk. De beszélgettünk róla például a Diósgyőri Gépgyár műszaki vezetőivel. — Hogyan fogadták? — Érdeklődéssel. (írásban, sajnos, nem tudom visszaadni azt a gesztust, mely az utóbbi választ kísérte.) Érthető okból igen tapintatosan fogalmaz a tanszékvezető, amikor az iránt érdeklődöm, hogy az egyetemen, a kollegái körében egyértelműen pozitív volt-e a sokszögeszterga fogadtatása. Szavaiból azért jól kivehető, hogy még az irányítása alatt levő tanszéken sem egységes az álláspont. Nem mindenki veszi jó néven, hogy diploma nélkül, műszaki tanácsadóként dolgozhat, intézkedhet, s egyáltalán: ott lehet közöttük Gellért Károly. — Hogy jön ahhoz — teszik fel a kérdést —, hogy egyetemi hallgatókkal foglalkozzon? Emberi gyengeség? Az. De az ilyen gyengeségek korlátokká kovácsolod hatnak, s kovácsolódtak is a sokszögeszterga előtt. — Jól keres, külön szobája van, fehér köpenyben jár. Mit akar még? Nem telhetetlen ez az ember? — szegezték nekem a kérdést néhányan. Hallottam rossz indulaté megjegyzéseket is. Ilyeneket: — Szerintem sok-sok pénzt akar. És az sincs kizárva, hogy külföldre akarja csempészni a találmányát. A FELTALÁLÓ ÁLMA — Én itt akarom értékesíteni a gépemet. Legyen a mi kenyerünk egy kicsit fehérebb attól, hogy olyan géppel jelentkezünk a külföldi piacon, mely — állítom! — verhetetlen — mondja Gellért Károly. — Ha megkezdenénk a sokszögeszterga gyártását, meggazdagodna. Mit csinálna a pénzével? — Az az álmom, hogy építtetek — saját terveim szerint — egy tanulóműhelyt. Magam válogatnám meg azt is, hogy kiket veszek fel tanoncnak. S magam foglalkoznék a fiatalokkal. Megtanítanám őket arra, hogy sokra viheti egy lakatos is. Ha érti és szereti is, amit csinál. — Nem lehet mindenki feltaláló. — Boldog voltam és — úgy érzem —, hasznosan éltem addig is, amíg fel nem merült bennem a sokszögeszterga gondolata. Tudja mit? Boldogabb voltam, mint most. Csalódások azóta érnek. Mintha büntetni akarnának a találmányomért. Van nekem egy pulikutyám . . . Okos, kedves jószág. Kárt nem tenne senkiben. De megfordultak a házamnál az utóbbi időben olyanok is, akikre vicsorgatta a fogát. Pedig 106
