Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Lakatos Menyhért: Cigányok a fővárosban

mézes-mázos hangon beszéltek velem, dicsérték az otthonomat, deréknak nevezték fiaimat, és még a kutyámra is azt mondták, hogy édes. Hiába. A kutya megérzi.

— De azért hisz a találmányában?

— Csináltam az esztergámmal egy fémurnát. Csak úgy játékból. Hogy bizonyítsam: erre is képes. Szomorú lenne, ha végül magát a találmányt kellene ebben eltemetni.

*

Hogy is mondták Gellért Károly munkatársai annak idején? „Sikerülni fog, Károly!”

LAKATOS MENYHÉRT

CIGÁNYOK A FŐVÁROSBAN

Manapság sokat foglalkoztat bennünket a társadalomnak az a hátrányos körülmények között élő rétege, amelyet nem hivatalosan cigányoknak nevezünk. Nem azért, mert hivatalosan bűn így nevezni, hanem bizonyos elvi okokból talán így kényelmesebb. Mint mondják, komoly társadalmi probléma ez, s több, mint tíz éve állandó szóbeszéd tárgya, úgyannyira, hogy az ezzel való foglalkozás divatossá vált.

A társadalom aggasztó vagy kevésbé aggasztó problémáit, ha nem is kötelező, de mindenkinek illik tudni. Ez ugyan semmi ranggal vagy címmel nem jár, de látszólag bizonyos tájékozottságot mutat, ami nem lebecsülendő. Ám ezekkel a látszat-,divat- és,.illik tudni”dolgokkal mindig baj van. Hogy divatos szóval éljek, „a cigánykérdés” megoldásáról már annyit hallottunk, hogy a könyökünkön jön ki. Tekintettel arra, hogy a hallottakon kívül, ebben a kérdésben még semmi komoly eredményt nem láttunk, lassan azzal is megelégednénk, ha csak annyit tudnánk, hogy ezt a nehéz, úgynevezett rázós kérdést melyik cigány tette fel. Az meg teljesen megnyugtatna bennünket, ha azt is tudnánk, hogy kihez címezte. Legalább az illetékesektől megérdeklődhetnénk az eredményt.

Azt hiszem, ezért nem kell szégyellni magam, ha nem tudom, mint rajtam kívül még nagyon sokan, hogy ebben a kérdésben végül is mi a kérdés.

Még egyszer megkockáztatnám: Illene tudni azt is, hogy a kérdést ki tette fel. A cigány a nem cigánynak, vagy a nem cigány a cigánynak? Mindinkább összekúszálódik az ember fejében a gondolat. Talán ez a kisebbik hiba, a nagyobb az, hogy azok a vérmes remények, melyeket az első hallásra tápláltunk a kérdés megoldásában, eddig nem váltak be. Mindez egyéni élmények alapján is tapasztalható, magam is így tapasztaltam, csupán a látszatnál egy kicsit mélyebbre próbáltam ásni magam, mint általában szokás.

107