Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Hegyes Zoltán: Barlanglakók 1973-ban

Kőhajításnyira B. J.-éktől egészen furcsa pinceházat találok. A háznak fennálló falai vannak, cserépteteje. Melléképületek állnak mellette, nem látszik pinceháznak. Tétovázok, hogy a cím egyezősége ellenére bemenjek-e. Az utóbbi mellett döntök, bent egy asszony fogad, s mindjárt el is mondja, hogy ha kívülről nem is látszik, a ház csak pinceház. Falai ki vannak faragva, nem felépítve. Nyers is a lakás, látszik a falakon, pedig itt is nagy a rend, attól függetlenül, hogy agazdasszony percekkel ezelőtt érkezett meg a téesz őszibarackosából, ahol már metszenek. A házat 20 000 forintért vették, négyen laknak benne, a szülőkön kívül egy havi ezernégyszáz forintos átlagkeresetű, modern hajviseletű szakmunkásfiú, meg a nyolcéves kishúga. Az asszony tavaly 11 000 forintot keresett a téeszben, sokat betegeskedett, mert allergiás a permetezőszerre, tehát csak akkor tud dolgozni a szőlőben vagy gyümölcsösben, amíg nem permeteznek, illetve már nem hat a permetező anyag. Kevesli a keresetét, mondja, a vezetők keresnek sokat, közben el is sírja magát. Érzem, hogy őszinte a könnye, többet, jobbat, szebbet akart harmincnyolc éves korára.

Amíg beszélgetünk, megjön a férj és a nagyfiú. Az apa tizenhét éve dolgozik lakatosként az egyik vállalatnál, a fia is követte az apját a szakmában. Sz. I. havi 2600—2700 forintot keres, a felesége és a fia keresete is segíti már a családot, arra, hogy:

— „Mi hamarosan elköltözünk innen, egy részlet van már csak hátra a telek árából, megvettük a faanyagot, ajtót, ablakokat, remélem, a téesz, a fiam vállalata meg az enyém is segít majd fuvarral. A takarékszövetkezet nyitva előttünk, ott gyűjtöttük a pénzünket. Az idén a falakat felhúzzuk, ha bele nem is költözhetünk még!”

Két szorgalmas, komoly ember egy olyan lakásban nevel két gyereket, hogy egy-egy nagyobb eső után víz csobog az ágy alatt. Ez a társadalom szegénységi bizonyítványa — mondhatná bárki. ... de ne mondja ezt ki azelőtt, hogy ne mérlegelné a Sz.-család helyzetét, ne ismerkednék velük. A szobában televízió, két rádió is van, a konyhában palackos gáztűzhely, járatják a Szabad Földet és a Nők Lapját, évente meghizlalnak három disznót, hogy gyarapodjon azzal is a házravaló. A gazda és a fiú rendszeresen könyvet vásárol az üzemi bizományostól. így élve — bár ez Magyarországon csak az o.-i pinceházak között ritka — ők akkorra jutottak el a „fennálló” házig, mikorra katonasorba serdült a fiuk. De eljutottak, s ezért nincs itt szó semmiféle szegénységi bizonyítványról, a társadaloméról pedig éppen nincs, mert ettől a társadalomtól várják azt a segítséget, amely végül is kivezeti őket a pinceházból.

*

Nagyon elhanyagolt, feltűnően szegényesen bútorozott pinceházban beszélgetek az éppen nudlit metélő öreg nénivel, amikor belibben egy divatos keppbe öltözött fiatalasszony, s kérdezi: „Nincs itt a gyerek?” —s már fordul is kifelé. Mondja a néni, hogy ő is pinceházban lakik, itt, a szomszédban. Következő állomásom tehát az ő lakásuk, F. L.-éké. A keresett gyerekkel a kapuban találkozom, boltba megy, pedig az nincs is közel, s Rita még csak négy és fél éves.

F. L.-ék háztartása is korszerűen felszerelt, bár a szobában a bútor kicsit régimódi. A teakályha jól bemelegíti a tágas szobát, melynek mennyezetét középen nagy, faragott oszlop tartja. Falvédők, televízió, babamosógép, s a sarokban ott van az igazi is. A nyitott konyhaajtón keresztül belátszik a gáztűzhely, a konyhaszekrény, tele edénnyel. A felszerelés nem pinceházba való, mégis az ideiglenesség érzetét kelti bennem. Ki sem kell mondanom a kérdést, választ kapok:

— „Tudja, a férjem háromhetenként jár haza, az Aknamélyítő Vállalatnál dolgozik, segédvájár, havi háromezeregyet keres. Azért jön ilyen ritkán, mert most Csehszlovákiában dolgoznak, valahol Rozsnyó mellett. Mi Ritával keveset vagyunk itthon, a pinceházban, mert a nővérem fennálló házban lakik a telepen, ott töltjük a napot, gyakran az éjszakát is. Én január elseje óta fagyszabadságon vagyok a téglagyárból. Amikor dolgozom, havi 1700—1800 forintot szoktam keresni. A pinceházat béreljük, nálunk ideiglenes és kényszerű megoldás a pinceház.”

— Meddig még ...?

— „Nem tudom megmondani. A keresetünk nem rossz, már a kettőnké, ebből össze lehetett volna gyűjteni egy ház árát vagy legalább annyit, hogy elkezdjünk építkezni. Össze is gyűjtöttünk annyit, amennyit tudtunk, csak van itt egy-két zavaró dolog, ami hátráltat bennünket, pinceháziakat. Az o.-iak jól tudják, hogy a tanács piszkál minket, hetvenötre ki kell költözni a pinceházakból, nem lakhat itt senki tovább. Felverték — erre a tanácsi rendeletre támaszkodva — a telek- és a házárakat. A nővérem négy évvel ezelőtt háromszáz négyszögölet vett hétezerért, nekünk most kétszáz négyszögölet kínálnak tizennégyért. így természetesen kitolódik az elköltözés ...”

91