Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - PETŐFI-ÉV - Sütő József: „Hortobágyi kocsmárosné angyalom!”

énekelnek. Ennyi különbözőség mellett az az érzésünk, ha a Hortobágyi kocs- márosné, angyalom! említése nem szerepelne Jókai szövegében, Hatványnak talán eszébe sem jutott volna, hogy Jókai hatására gondoljon. Pedig Jókainál aztán ennek a dalnak semmi köze a kocsmai énekléshez (nem ezt éneklik), említése csak azért történik a leírt jelenet után, hogy éreztesse azt a nagy kontrasztot, amely Petőfi szerencsétlen állapota és az „ez időben” az Athenaeumban olvasható vers vidámsága közt van.

Ha aztán elolvassuk az egész Kálmán Dezső-féle szöveget, abból az is kiderül. Bacsó János, milyen körülmények között adta elő Petőfivel való találkozását. 1868-ban már mint ságvári lelkész rokoni látogatásra toppant be a kölesdi ref. lelkészlakra Kálmánékhoz. Ebéd utáni beszélgetés közben váratlanul feladott kérdésre, ad hoc mondja el emlékezését 25 év távlatából. Nem lehet tehát benne semmi előre kitervelt, nagyközönség számára való pózoló felkészülést, színező, kikerekítő szándékot feltételezni. Ez a kis történet különben sem a fődolog az elbeszélésben, csak részletezett háttér. A fő kérdés ugyanis az volt, a fiatal segédlelkész Kálmán Dezső azon csodálkozott, miért nincs a Hortobágyi kocsmárösné, angyalom!-nak még 1868-ban sem nótája: „Ugyan miért nem csinált már erre a hatalmas szövegre dallamot valaki?” Bacsó János ekkor kezd az elbeszélésbe: „A Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! dallamáról tudok valamit. Hogy ki csinálta nem tudom, de a dallamot már tudtam theológus koromban.” És ez után a bevezetés után jön csak a Hatványtól is közölt részlet. A további szövegből megtudjuk még azt is, hogy Kálmán Dezső meg is tanulta Bacsó Jánostól a dallamot, de évek múltán elfeledte. 1871-ben levélben arra akarta Bacsót kérni, hogy kottázza le számára; mára levél éppen postára készen volt, mikor halálhírét vette. Csak 1890 táján ismerte fel újra a Bacsótól hallott dallamot egy ismerős cigány hegedűjén, aki új nótával akart neki kedveskedni. „Ez a dallam még most is járja — írja 1898-ban Kálmán Dezső —, hanem nem a Petőfi versére, s így szól: »Nekem is van szép szeretőm, kis barna. Füle mellé göndörödik a haja«.”

Bacsó János ilyen körülmények között nem tartozhatott a Petőfi-adatokat közlőknek abba a típusába, akik mindenáron maguknak kívántak lopni egy kis fény- sugárt a nagy költő hírnevéből. Tudjuk róla, hogy Petőfinek hozzá írt leveleivel is megtehette volna, s nem tette az elbeszélésben sem, szűk rokoni körben. De nem tette máshol sem. Petőfi Összes Művei VII. kötetének szerkesztői írják róla: „Maga Bacsó János Petőfivel való barátságáról tudomásunk szerint sohasem írt, fennmaradt leveleiben, kézirataiban ... semmi ilyen adatot nem találtunk.” De nem tartozott ő a Hatvány által „eszményítő apostoloknak” minősítettek sorába sem. Nem sietett „állítólagos történetét” Petőfi heroizálása kedvéért közzétenni Pákh Albert szuggesztív hatású s gazdag eredménnyel járt felhívása után sem, és ha talán Kálmán Dezső elő nem hozza a Hortobágyi kocsmárosné dallamának a kérdését, ma sem tudnánk e szűk rokoni körben elhangzott, nem nyilvánosságnak szánt történetéről. Bacsó arra igazán nem gondolhatott rokoni körben, hogy valamikor annak egyik tagja mégis közzéteszi. Es nem tette volna közzé Kálmán Dezső sem, ha 1898-ban a Bacsó Jánoshoz írt első Petőfi-levél megjelenésekor a közlő számára az a kérdés fel nem merült volna, „mikor és hogyan ismerkedett meg Petőfi Bacsó Jánossal”. Ennek a kérdésnek a tisztázásához akart Kálmán e kétszeres visszaemlékezésben hozzájárulni.

Petőfi Összes Művei VII. kötetében a szerkesztők is érintik e „gyanús egyezés” kérdését, és igazat adnak Hatvanyanak abban, „hogy az elbeszélés lényegében a Jókaitól olvasott epizód kiszínezett terjengős változata”. E megállapításukban azonban bizonyára nem annyira a két szöveg összevetése vezette őket, hanem az a

54