Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - PETŐFI-ÉV - Sütő József: „Hortobágyi kocsmárosné angyalom!”

A magyar nemzet lánglelkű költőjét! — Az ismeretlen arca lángba borult, szemei nekitüzesedtek, s aztán poharát az asztalra vágva felkiáltott: — Nem adom a világ dicsőségéért, hogy az én verseimet útszéli csárdákban is dalolják. Szervusztok fiúk! Én Petőfi Sándor vagyok. — Lett aztán örömriadás, reggelig való mutatás. Költő, diák, csikósbojtár, sörényes német muzsikus együtt mulatott és soha el nem felejtem ezt a találkozást... — így hallottam én ezeket Bacsó Jánostól 1968. okt. hava 20-án ...” — jegyzi meg Kálmán Dezső tovább folytatva elbeszélését.

Ezt a szövegrészt ilyen formában kiszakítva Kálmán elbeszéléséből Hatvány Lajos is közölte így élt Petőfi c. művének II. kötetében 1955-ben, de rögtön jegyzetben sietett hozzáfűzni: „Bacsó János viszont Jókaiban olvasta »ezeket«. A pontos keltezés csak arra való, hogy a hihetetlen történetnek a valószínűséglátszatát adja. Ha időrendi kérdésekben mégis egy dátumról lehetne szó, nos hát a Hortobágyi kocsmárosné csak április 30-án, tehát Petőfinek Kecskemétről Pestre utazása után három héttel jelent meg az »Athenaeum«-ban.” — így Bacsó „hitetlen története” Jókaitól való — enyhén szólva — kölcsönzés volna.

Hatvány Lajos igen erős kritikával rostálta meg értékes összeállítása anyagát, s általában rossz véleménnyel volt a Petőfi életére vonatkozó múlt századi anyag- gyűjtésről, melyet Pákh Albert indított el a Vasárnapi Újság 1862. 20. sz.-ban közölt felhívásával.

Kritkája azonban nem egy esetben túlzottan is szkeptikus. Ilyennek látszik Bacsó Jánossal szemben is. Csak irodalmi szempontból nézi azt, amihez a folklorisztikát is figyelembe kellene venni.

Éppen ezért érdemes összehasonlítani Bacsó közlését Jókai Hatványtól említett helyével:

„... Kecskemétről feljött Pestre: onnan nagyon sok szekér járt fel heti vásárra, pár forintért el is hozták volna, de ez fényűzés lett volna rá nézve; gyalog indult neki a nagy útnak; egy jó kecskeméti ember adott neki kenyeret és egy ürücombot, azzal indult el Magyarország első költője Magyarország fővárosába. Az úton megbetegedett s a pusztán feküdt minden ápolás nélkül. Ott feküdt a pusztai csárdában, elhagyatva és egyedül, s midőn este eljöttek a csikósok és juhászok, s a hosszú borozóasztal mellett elkezdték énekelni az ő dalait, szegény beteg költő olyan boldog volt akkor! Ez időben az Athenaeumban olvastuk azt a versét: Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! S mondogattuk magunkban, be vígan van most ez a Petőfi! Közel volt pedig akkor hozzá, hogy meghaljon éhen és nyomorban” (Jókai: Életemből. Nemzeti Diszkiadás, XCVI. 1. 231).

Hatvány egyébként az „Ott feküdt...” után jegyzetet tesz, és abban ezt írja: „Eddig az igazság; ami aztán következik a pusztai csárdában jövő-menő csikósokról, akik a szegény költőt azzal teszik boldoggá, hogy dalait éneklik, merő jókaiz- mus.” — Tehát Bacsó elbeszélése Jókaitól vett kölcsönzés, Jókaié meg merő kitalálás.

Azonban már magának a két idézett szövegnek a figyelmes és tárgyilagos összehasonlítása azt a benyomást kelti bennünk, hogy Hatvány feltevése Bacsóval szemben nem egészen megalapozott. A két leírásban egyezik az, hogy mindkettőben valahol az Alföldön egy csárdában Petőfi-dalt énekelnek, de Bacsónál Petőfi egészséges, Jókainál nagybeteg, Bacsónál a hangsúly a legátusdiákokon van, a „csikósbojtárok” csak háttéri szereplők, Jókainál viszont a „csikósok, juhászok” egye- düliek. Bacsónál csak ő maga énekel, a két legátus „hozzá nótázik”, arról egyáltalában nincs szó, hogy a csikósok is énekelnének, Jókainál ők „kezdtek énekelni”. Bacsónál meghatározott dalról van szó, Jókainál nem tudjuk, milyen dalokat

53