Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - PETŐFI-ÉV - Sütő József: „Hortobágyi kocsmárosné angyalom!”
PETŐFI ÉV SÜTŐ JÓZSEF „Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!” (EGY PETŐFI-NÉPDAL KECSKEMÉTI FOLKLORISZTIKAI VONATKOZÁSAI) A hortobágyi pusztán 1842. október közepén született ez a szép Petőfi-népdal. „A Csokonai módjára kóborló diák Debrecentől fogva lett nem népdalköltő: a nép költője. »Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!« már az első állomáson így üti meg a hangot az »esküszegte lyányka« s hasonló megszólítások helyett. A vers melegében a nép ajkára kerül” — írja róla Illyés Gyula. Érdekes, hogy ennek a nép ajkára kerülésnek a folklorisztikai szálai Kecskemétre, a kecskeméti kollégium diákságához vezetnek. Erről a népdalról 1898-ban Tolna vármegye c. lap dec. 25-i számában Kálmán Dezső érdekes történetet mondat el Bacsó János ságvári ref. lelkésszel, a kecskeméti kollégium egykori teológusdiákjával: „Hát édes öcsém, legátus koromban harmadmagammal betértem egy alföldi útszéli csárdába. A társaim is legátusok voltak, ki innen, ki onnan. A véletlenség hozott össze bennünket. Ázva, fázva, elgémberedve az áprilisi hidegtől. A csárda hangos volt. Négy szál cigénylegény húzta a jóízű nótákat a csikós bojtároknak, akik lekönyökölve az x-lábú asztal mellé, makrapipájukból füstölve iddogálták a pásztornyakú üvegekből a három emberes bort. Ä söntés mellett pedig kuncor- gott egy hosszú sörényű német muzsikus, elkényszeredve a hidegtől, szopogatva borocskáját s hellyel-közel egy-egy akkordot verve a kezében levő gitáron. Persze, hogy mi a csikósbojtárokkal hamar megbarátkoztunk s a didergő németet is csakhamar közrefogtuk. Folyt a nóta, folyt a bor. Amint így mulatgatunk, belép egy fiatal, diáknak látszó úriember s az asztal végére ülve lakonikus rövidséggel szól: — Kocsmáros, bort! — A bor csakhamar előtte volt s kezdette csendesen szörpölgetni. Egyszer aztán hozzánk szól: — Ugye az urak kálvinista diákok? — Azok vagyunk — mondám. — Tudnak-e valami új nótát? Hogyne tudnának, hiszen minden kálvinista diák valóságos népdalhős. — Tudunk hát! — Én aztán a kezembe .vettem a hosszú sörényű német gitárját, s elkezdtem énekelni a »Hortobágyi kocsmárosné« dallamát, amelyet valahol útjártamban hallottam. A másik két legátus hozzám nótázott, a négy cigány egyszerre otthon volt, a prímás húzta gyönyörűen, a két kontrás egymásnak kontrázott, a brugós pedig gyönyörűen csinálta utánuk. Én persze daloltam és gitároztam. — Hol tanulta legátus úr ezt a nótát? — kérdi az ismeretlen. — Úton-útfélen — feleltem. — Hát a verset ki írta, tudja-e a legátus úr? — Hogyne tudnám! Hiszen ki ne ismerné Petőfit? 52
