Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Bánszky Pál: Zsákutca és útkeresés
„Olyan elmúlt dolog, amit vissza szabadna kívánni, nincsen, csupán az örök új létezik, amely az elmúlt dolgok megnőtt elemeiből formálódik." Goethe BÁNSZKY PÁL ZSÁKUTCA ÉS ÚTKERESÉS Van-e ma nálunk élő népművészet? — tesszük fel egyre gyakrabban a kérdést. S a válaszadásra jelentkezők hajlamosak kategorikusan idejekorán temetni vagy hurrázva éltetni. Az egyik állítja, kihalt a népművészet, a másik arra esküszik, hogy napjainkban sohasem látott virágzását éli. Ha a jelenségeknek nem lennének tónusárnyalatai, hanem csak fehér és fekete szín létezne, könnyen eligazodnánk a redukált világban. A mozgásban lévő jelenségeknél a végleteknél gyakoribb az átmeneti, átalakulóban lévő képződmény, valami természetes metamorfózis. A dolgokat tehát dinamizmusokban kell megragadni, s most — e cikk keretében — éppen az elmélyültebb megfigyelés érdekében, a tárgyformáló népművészetnek csupán egyik ágát, a faragást vizsgáljuk meg. Ez a technikai eljárás — szemben a különböző mesterségekkel — sokak számára művelhető. Az országban sokfelé találni faragásra alkalmas fát (szarut, kobaktököt, követ stb. kevésbé), aránylag könnyű bánni ezzel az anyaggal, megmunkálásához kezdetleges fokon egy-két szerszám is elegendő. E tevékenység tömeges jellege határozza meg társadalmi jelentőségét. Alig akad ember, aki életében a ház körül vagy kiránduláson ne próbálkozott volna a virág mellé karót vagy a gyaloglás megkönnyítésére botot faragni. Kedvtelésből és szükségből is terjed a barkácsolás. Fogast, könyvespolcot, képkeretet, könyvtámasztékot önmaguk számára sokan készítenek. Hajdan a saját szükségletre történt termelést egyszerűen házimunkának nevezték. Ha e tevékenység nagyobb méretű, túlnő a család szükségletein, és eladásra is dolgozik, háziipar a neve s ennek a tevékenységjellegnek további fokozata a kézművesség, az elkülönült mesterség. Ezt a különbséget ma is érzékeltetnünk kell, mivel a törekvések és az eredmények is differenciáltak. A hivat ás szerűen dolgozó faragók aránya viszonylag kevés, az elhangzó vélemények, Ítéletek tartalmát lényegében mégis az ő tevékenységük alakítja, határozza meg. A megrendelő — kereskedelem, idegenforgalom és a divat — diktál. A faragó népi iparművésznem érintkezik most már közvetlenül a vevővel, a kölcsönhatás látszólag megszűnik 145
