Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Sütő József: Kiskunsági parasztszínpad a millennium évében

le a fővárosi színházi szakemberek, Írók, újságírók is Halasra („különös vonzerővel bírt az előzetes híradás, hogy egyszerű magyar földműves fiúk és leányok, nem műparasztok fognak egyszer parasztalakokat ábrázolni”).

A halasi rajztanár elgondolása az volt — úgy próbált „igazságot és életet” vinni A falu rosszába —, hogy a magyar népszínműben kialakult romantikusan eszményítő, patetikus és modoros játékstílus helyett a halasi parasztok önmagukat adó, élethű játékmódját állította színpadra. Erre szolgált a népszínművekben szokásos elegyes ruházat helyett az egységes halasi népviselet (ekkor még volt!), a keverten elvont népies beszéd helyett a valóságos halasi népnyelv („kiskunsági nyelv”) alkalmazása is. E realista-naturalista rendezési elgondolás szándékát árulja el az a valóságérzék is, amellyel Dékáni a ieányszereplőket („a parasztprimadonnákat”) összeválogatta. Nem törekedett kimondottan dekoratív szépségek felléptetésére. „Igazi parasztsépségek”, de éppen ezért „tenyeres-talpas teremtések ... nagy vörös kezűk van” — írja róluk Márkus József.

A naturalista színházi játékstílus ebben az időben Nyugaton már hódító útjára indult (Theatre libre: 1887, Freie Bühne: 1889), s a törekvések már nálunk is megvannak ebben az irányban. Ady is éppen rájuk hivatkozik fentebb idézett bírálatában.

Evva Lajos mint a divatos népszínházi stílus képviselője természetesen szenvedélyesen védelembe veszi színháza romantikus játékmodoráta halasi parasztszínpadéval szemben, noha kénytelen elismerni, hogy „minden, ami itt mutatkozik, hamis és túlzott”. „De mégis így kell annak lenni... —, e nélkül a színpadról hatást elérni nem lehet.” Az a véleménye, hogy mind A falu rossza, mind más színművek, melyek színészek számára vannak írva, csakis úgy érvényesülhetnek, ha „abban a módban játsszák el, amelyet a színészek alkottak meg”. Es mintha Lázár Béla által feltételezett üzleti érdek féltékenysége ütköznék ki a halasi parasztok játékán túlmutató általánosításában, amellyel Evva minden paraszti műkedvelői színjátszás sikerében kétkedik, mivel a parasztokat e játékstílusra képteleneknek tartja: „És éppen ezért nem tudtak és nem fognak sem a halasiak, sem mások A falu rosszával olyan sikert aratni, hogy érdekelni és vonzani bírják a távollakó közönséget.” Dékáni „kísérletét” így elsősorban azért tartja „elhibázottnak”, mert színészek számára írt színpadi darabot parasztműkedvelőkkel mutatott be. Elfeledkezik róla, hogy ugyanakkor hány jó paraszti szerepalakítást dícsér meg éppen ő is.

Nem ért egyet a halasi realista-naturalista rendezői felfogással. A halasi parasztok, minthogy a színészek gyakorlott tehetségével, rutinjával versenyre kelni nem tudtak, szerinte „a rendező intenciójára egyszerűséggel, természetességgel és több igazsággal akartak hatni” ( = naturalizmus), de többet adtak ebből, „mint amennyit a színpad, illetőleg a színészek számára ez a darab megbírt”

Elutasítja tehát Dékáni Árpádnak mind a parasztszínjátszás megteremtésére, mind a népszínműi realista-naturalista játékstílus bevezetésére irányuló törekvését.

A Népszínház igazgatója azonban magában áll ezzel a „hivatalosan” merev, elutasító véleményével. A többi kritikus megértő helyesléssel szól a kísérleti előadásról, érzi annak a népszínmű népiességére, a népszínműi játékstílus realitására irányuló igen fontos felmérő jellegét, s abból mást olvas ki, mint Evva Lajos.

így különösen Lázár Béla helyesli a halasi törekvést és az ottani naturalisztikus játék- vezetést, és cikkében több ízben szembeállítja a Népszínház egyre jobban kifogásolt mesterkélt népiességű stílusával. Ilyen különösen a Göndör Sándort alakító Gömböcz János játékának a jellemzése. Itt derül ki leginkább, hogy a halasi játékfelfogásban jelentkező „egyszerűség, természetesség és több igazság” mennyire más, minta népszínházi Tamásitól meghonosított híres úri stílus. Külön meg is jegyzi e játékról Lázár Béla a Népszínház igazgatójával vitázva, hogy ez „a hivatalos ítélőnek nem is tetszett, mert hát máshoz szokott”.

Gömböcz János játékát jellemezve megállapítja Lázár: Gömböcz János Göndör Sándort adta, kissé illedelmesen, kevesebb szenvedélyességgel, minta színpadi Göndör Sándoroktól megszoktuk, akik „úgy verik a kocsma asztalát, hogy bedőlnek tőle a falak..." Ez a Göndör Sándor „nem hadonászott a fokosával, nem vert be két tucat ablakot és nem kurjantott akkorát, hogy a kakasülőn is megijedjenek öblös hangjától... nem duhajkodott, nem verte véresre a cigányt, és nem dobált a kocsmárosra három tucat borosüveget. A parasztot adta, a magyar parasztot, aki büszke még bánatában is, és nem jajgat, ha szenved is”.

123