Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Bárth János: A Duna-Tisza közi népi építészet és lakáskultúra változásairól (A szerző fotóival)
sokkal vagy napsugarakkal díszítettek. A század vége felé egyre nagyobb jelentőségre tett szert a tetőszél fölé emelkedő, téglából rakott, sokszor barokk mintákkal ékesített „kű- homlok". A tetőszerkezetből lassan kezdett eltűnni a szelemen. A nádat a módosabb gazdák cseréppel helyettesítették. Az ablakok megnagyobbodtak, az ajtókat üvegezték. A ház elé tornác került. A tornác kialakításának módja, a tartóoszlopok kiképzése, díszítése tájanként elütő jellegzetességévé vált az új népi építészetnek. A házak külsejének átalakulása nem járt együtt föltétlenül a belső berendezés és használat azonnali változásával. A múlt század végén még épültek cseréptetős, „kűhomlokos”, tornácos házak szabadkéményes konyhával és sarkosan berendezett szobával. A századforduló tájékán azonban feltartóztathatatlanul előretört a belső átalakítás divatjának áradata. Persze a változás időpontja nem köthető egy időszakhoz. Tájanként, helységenként más volt az átalakulás ritmusa, gyorsasága. Még egy helységen belül is különböző időpontra esett a ház- és lakáskultúra-váltás. Legtöbb településen még az 1960-as években is lehetett találni szabadkéményes konyhát és sarkos elrendezésű szobát. Ugyanezeken a helyeken más házakban már a századforduló idején vagy az első világháború után megtörtént a változás. A feudalizmusból örökölt hagyományos parasztház belső átalakulásának legfontosabb mozzanata a szabadkéményes konyhák eltűnése és a lakókonyhák megjelenése volt. A szabadkémény „lefojtása” után kikerültek a konyhából a tüzelőpadkák és katlanok. Helyettük vályogból „berakott sporhet” — vagy ahogyan sokfelé nevezik — „csikósporhet" épült. A kemencék szájára vasajtót szereltettek. A konyhába asztalt, padot, székeket, sőt ágyat is állító ttak. Az egykori főzőhely a család legfontosabb tartózkodási helyévé alakult. Az első szobát ebben az időben már egyértelműen tisztaszobaként használták. Utcai végére két szimet- rikusan elhelyezett ablak került. Mennyezetét a módosabb helyeken „lestukatórozták Falát papírminták felhasználásával kifestették. A bútorokat a párhuzamos elrendezés szabályai szerint helyezték el. A bejárati ajtóval szemközti két sarokba egy-egy „vetettágy” került. Ezek közé, a végfal mellé állították a karospadot, ez elé pedig az asztalt négy székkel. A tükröt a két utcai ablak közötti falfelületre akasztották. Az ágy végéhez, az udvar felé eső fal mellé állították a sublótot, illetve ennek kiszorulása után a ruhásszekrényt, köz- használatú nevén, a „sifonért". A két világháború közti időszakban, majd az 1940-es, 50-es években elterjedt falvaink parasztházainak tisztaszobáiban a gyári készítésű, polgári sötét hálóbútor. Egymás mellé állított, drága takarókkal letakart két ágy, az ágyak végéhez helyezett asztal, két szekrény és egy álló tükör alkották e nagy becsben tartott berendezést. A hálószobútor terjedésének időszakában dobták ki legtöbb helyen a szobai kemencét. Eltűnt a lakókonyha „berakott sporhete” is. Helyére öntöttvas, majd az 1950-es évek óta zománcos oldalú, nikkelezett szélű tűzhely került. A tüzelőberendezés változásával egyidőben terjedtek el a gyári készítésű, üvegezett szekrényű konyhabútorok. E bútorokat féltették a mindennapi használattól, így sok helyen a berendezett konyha „tisztakonyhává” vált. A szomszédos tisztaszobával együtt alig használták. A főzés és az étkezés, sőt legtöbbször a nappali tartózkodás helye is a tornác végében kialakított „kiskonyha" vagy egy kis udvari mellék- épület lett. A POLGÁRI „VILLA” Az 1950-es évek közepén megindult a falusi és mezővárosi építészet évszázadok óta példátlan méretű változása. Paraszti környezetben is elindult hódító útjára a sátortetős polgári „villa”. A hódítás egybeesett a magyar parasztság termelési viszonyainak, életformájának történelmi jelentőségű változásával. Ezekben az években divat lett szégyelni a paraszti múltat, megvetetten elhagyni mindazt, ami rá emlékeztet. A 60-as évek első felében így került szemétdombra a hagyományos népi kultúra sok patinás, évszázadokig becsben tartott tárgyi emléke, így pusztult el a népviselet, így mentek feledésbe a régi szokások. A saját múltjának emlékétől szabadulni akaró parasztság ősi kultúrája helyébe válogatás nélkül mindent átvett, ami városból érkezett, amit modernnek hitt. Sokszor valódi értéket cserélt 102
