Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Bárth János: A Duna-Tisza közi népi építészet és lakáskultúra változásairól (A szerző fotóival)

csirkékkel. A katlanok formája tájanként különböző volt. A Duna —Tisza köze keleti szélén magas, elől zárt, bogrács behelyezésére alkalmas konyhai katlanok épültek, amelyek formájukkal a Tiszántúl felé mutatnak. A középső területeken, így Halas környékén U alakú középmagas katlanokat használtak. E katlanokba vagy katlanokra cserépfazekat állítottak és úgy főztek. Emellett főzhettek a kemencében és a padka szabad felén vasháromlábon is. A táj nyugati szélén, Kalocsa környékén a katlan szinte „elcsökevényesedett”. Alacsony, egy sor téglából rakott U alakú tűzkeretté vált. Közepébe állították a főzőfazekat, amelyet körülvett a parázs és a láng. Egyes helységekben, mint például Csanádon és Dusnokon az U alakú katlannak csak a külső szára épült meg. Itt kizárólag tűzfogónak használták a padkára épített falacskát. E vidéken nem volt szükség a keletibb területek magasabb, zártabb katlanára, mert itt legtöbbször láncon függő bográcsban főztek a tűzfogóval határolt padkaszakasz fölött.

A szobai kemencéket a konyhából fűtötték. Szájuk a tűzelőpadkák fölötti falfelületen nyílt, így a hamut a padkákra, illetve a beléjük épített hamulyukba kaparták ki. A kemence szája elé fonott és sárral tapasztott „tévőt”, „előtét" állítottak. A kéményalja bejárati ajtóval szemközti falába sok helyen, de elsősorban a homokhátsági és az északi területeken félkör alakú edénymélyedést vájtak. Ide, e koromtól viszonylag védett helyre akasztották fel a leggyakrabban használt konyhai eszközöket és edényeket.

98