Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Bárth János: A Duna-Tisza közi népi építészet és lakáskultúra változásairól (A szerző fotóival)

Több helyen, így például Kalocsa környékén, deszkapolcot építettek be a pítvarnyílás fölé, és erre cserépedényeket helyeztek. A pitvar és vele együtt a kéményalja ablak nélküli helyiség volt. Nyáron legtöbbször nyitva tartották a tömör faajtót, így nem volt gond a világitással. Télen azonban csak az ajtónyilás fölötti kis lyukon kapott természetes fényt az átjáró- és főzőhelyiség. A konyhaajtó elé a baromfi távoltartására felszereltek egy lécből vagy deszkából készült kis félajtót, amit „saráglyának", „rostélynak" vagy „cserénynek" neveztek.

A szabadkémény nagy civilizációs vívmányként került népi építészetünkbe. Annak ellenére, hogy később túlhaladottá vált, az Alföldön kívül eső területek „füstös házaival” szemben sokáig egy magasabbfokú építészeti kultúrát jelentett. A szabadkéményes konyha nyitott füstelvezetője régen vesszőfonásból vagy nádból készült. Az utóbbit hívták a „szegedi fődeken”, illetve Halas határában „tutajkéménynek". Később általánossá vált a téglából készült bolthajtás és kémény. A bolthajtás alatt álltak a különböző tüzelőpadkák. Egykor általános lehetett a középpadka, később azonban jelentősége csökkent. Rakodó felület lett, majd eltűnt. Középpadka ma Petőfi kiskőrösi szülőházában és a iajosmizsei tanyamúzeum lakóépületében látható. A kéményalja két oldalán tüzelőpadkák álltak katlanokkal. A padkákat legtöbb helyen úgy építették meg, hogy oldalukba kisebb-nagyobb üregek készültek. Ezekben tartották a behozott tüzelőt, és hűvös tavaszi napokon itt ült a kotlós a kis97