Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Solymos Ede: A dunai „malmok kora” Baján
a kápolnát.) A Jánoskaeresztésre ugyancsak hetekkel előbb készültek. A halászok, de a molnárok is bárkában gyűjtögették a halvacsorához megfelelő halakat, szervezték a felvonulást. 15-én estefelé litániát tartottak a kápolnában, utána a Szent János-szobrot kivitték a Duna-parton várakozó, zöld ágakkal, színes szalagokkal, lámpionokkal feldíszített dereglyére, s egy erre a célra elhelyezett emelvényre tették. Mögötte foglaltak helyet a molnármesterek, később ezek ivadékai, s mikor már ezek is megfogyatkoztak, a városi és egyházi vezetők. A dereglye előtt a vezércsónak haladt, ebből lőtték ki a rakétákat, a tüzes tengeri kígyókat, a „herkentyűket”. A dereglye mögött a többi vízenjáró: molnár, hajós, halász, majd más csónaktulajdonos vonult szép rendben. Az ünnep jelentőségét mutatja, hogy a Ferenc-csatorna Társaság ezen az estén eltekintett a szokásos csatornadíj lerovásától. A parton mozsarak durrogtak, szólt a zene, surrogott a tűzijáték, s mint csillogó kígyó húzódott a menet a Sugovicán be a város alá, a mai betonhídig. Itt a szigeti oldalnál kikötöttek, rövid üdvözlő beszéd után partra szálltak, s megkezdődött a mulatság. A fáma szerint egy ízben a Jánoskát is zálogba tették, mert nem tudták kifizetni a csárdában a cehhet. Más alkalommal a virágos kedvű legények vízbe ejtették a szobrot, s másnap kellett kihalászni. Ahogy fogytak a malmok, szegényedtek a molnárok, a Jánoskaeresztés egyre nehezebbé vált. 1906-ban a molnáripartársulat közgyűlésén a pénztárnok megkérdi, tartanak-e Szent János kísérést. A közgyűlés szerint, ha az ifjúság fent akarja tartani az ősi szokást és kísérni óhajtja, úgy kísérje, de saját költségén, ám azért ők is adakoznak, ki mennyit akar. 1910-ben az elnök bejelenti, hogy városszerte szemrehányásokat tesznek neki, hogy előző évben nem volt Szent János kísérés. Úgy határoznak, hogy ez évben megtartják, s minden tagja a társulatnak 2 koronával hozzájárul, „hogy a kisérés, ha már védszentünket ünnepeljük, hozzá méltó legyen". A molnárszokásban az az érdekes, hogy bár egyházi, a vallásos elem a legkevesebb benne. Védszentjük szobrát kísérik, mégis végig világi dalokat énekelnek. A SORS A múlt század végén a „malmok korának” bealkonyult. Az 1872-es ipartörvény megszüntette a céheket, ipartársulattá alakultak, ezzel sok összetartó kapocs meglazult. A kiépülő vasútvonalak Baját elkerülték, a kereskedelmet elterelték, s végül megjelentek a gőzmalmok. Hiába dolgozott a dunai malom ingyen energiával, hiába adott ugyanolyan minőségű lisztet, a versenyt mégsem bírta. A molnárok helyzete egyre nehezebbé vált. Nem álltak a búzás zsákokkal megrakott kocsik a malomrévben, inkább a gőzmalomba mentek, ahol azonnal lisztet kaptak. Nem ragaszkodtak a saját búzájukhoz. Mit tehettek a dunai molnárok? „Csóvározni" kezdtek. Kocsira ültek, bejárták a környéket, összeszedték az őrletni valót, aztán napok hetek múlva házhoz szállították. Némi bevételt jelentett még a lisztes bolt is, ahol árusították őrleményeiket. Sokan megváltak a malomtól. Az 1876-ban megindult 2. sz. malom 1908-ban eladás útján Bulgáriába kerül. A helyette vásárolt 1911-ben indul meg; 1912-ben szünetel, 1913-ban Bölcskén, 1917-ben Hartán és Fajszon, 1918-ban Bajaszentistvánon dolgozik; 1921-ben Gombosra adják el. Az 1876-ban megindult 5. sz. malmot 1919-ben Bezdánba, a 10. számút Ófutakra, a 15-öst Apatinba, a 65-öst Monostorszegre szállítják. SZTRÁJK A helyzet rosszabbodását a legények is megérezték; szaporodott a munkájuk, kevesebb lett a bérük. Talán az 1905-ös orosz forradalom szele is megcsapta őket, mert ebben az évben sztrájkba léptek. Az augusztus 20-án tartott közgyűlésen ismertetik a segédek követeléseit. 91
