Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - Bartalis János: Emlékezések

G.-től is asztalomon volt már az első levél, melyet gyors iramban követett még kettő vagy három. Egyik levelébe egy amulettet tett: egy arany szivet arany lánccal. A szivecs- kében az ő szénfekete hajából néhány szál. Ezt a „százszor megcsókolt” amulettet.a nyakamban kell hordanom — kötötte telkemre —, mert ez megvéd minden bajtól, veszedelemtől. Ez az ő őriző szeretete, mely átnyúl az időn, a téren, és végigkísér a nagy orosz pusztaságon, ahová készülünk. Ez a rajongó asszony hitt benne, hogy van valami értelemfeletti erő, mely védőleg terül afölé, akit szeretünk, és eltéríti a gyilkos golyót útjából. Csupa ideg volt, tele remegéssel, féltéssel, mi lesz velem azon a kietlen tájon, vad télben. Kérdezi: kössön-e hósapkát s kesztyűt, hogy meg ne fázzam. Aggódik: mi lesz a levelezéssel. Hogy és mit tudunk írni egymásnak? A harctéren felbontják és cenzúrázzák a leveleket. És akkor?... Csak tábori lapöt írjak a megadott címre, csak pár közömbös sort, hogy tudja, hol vagyok és hogy vagyok, ő úgyis kiolvassa a szürke, semmitmondó sorokból, amit kell. És figyelni fogja a Világot és a Nyugatot, és ha lesz valami bennük, elküldi a tábori postaszámra. Ez a nagy intelligenciájú, finom művészasszony őrülten szenved sorsom, illetve sorsunk miatt, mert kettőnk sorsát már egybeveszi.

Az őszinte érzésből fakadó, gyönyörű, három-négy oldalas költői levelek, melyekkel megajándékozott, és amelyek dési tartózkodásom idején majdnem minden második vagy harmadik napon pontosan megérkeztek, életem részévé váltak. A kis vidéki város szürkeségébe és egyhangúságába az életet, a művészetet és az álmot hozták ...

A menetszázadok elindultak.

Vlagyimir-Volinszkijig mentünk, sőt még tovább — Silnóig, a Rokitnói mocsarak végtelen erdői és ingoványai közé.

És ide jött utánam Walt Whitman német nyelvű kötete is: a Grashalme, amelyet a kicsi Lazika küldött.

43