Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - Fehér Ferenc: Vers

FEHÉR FERENC

BOKÁLYOK

(Molnár Jánosnak szeretettel) Annyi volt csupán:

behallatszott a kályhátok, Jancsikám, s mint aki elmerült hajnalok szelíd ostorpattintgatása terel, szobád tündérkincsei közt úgy indultam el — mezitlábos mesebeli fiú, de erdélyi sziklás görgetegek: bokályaid suhogása vezetett, a benselyükbe gomolygó, zokogó semmi,

a döbbenet, hogy nem vagyunk több, csak ennyi, s az elmúlás padkáin így fogunk egyszer mi is pihenni; de lesz-e még tört-lomb-mozdulat minket is átemelni, s lesz-e hang, némaságunkra ráfelelni?

... Már nem azok a csöpp

szikra-ostorok tereltek:

akárcsak ott kint az a lángrakapott hasáb —

lobogtam, néztem székedről

ezt a szobába szorult,

agyagfénymáz-villogású,

megőrzött hazát.

44