Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, II.)
ÁGNES: Csak azt, hogy ez történt tegnapelőtt este a folyosón. ANTAL: Na és? ÁGNES: Ez történt, és semmi más. ANTAL: Jól van, na, persze, hogy ez történt. BALOGHNÉ (Ágneshez): Próbáld inkább elfelejteni, szívem, ezt a szomorú esetet! Ma a boldogságtokat akarjuk ünnepelni! ÁGNES (Antalhoz): Nincs jól. Az előbb azt hazudtad Gézának, hogy a folyosón történt valami olyasmi, amit ő nem látott, és ami... ANTAL (közbevág): Mondd meg őszintén, Géza, tudtad te mindezt, így szóról szóra. GÉZA: Legyen meg a te igazad. Nem. ÁGNES: De ez nem változtat a lényegen. GÉZA (bólint). ANTAL: Hogyne változtatna. Azt állítod, Ágnes, hogy hazudtam. Pedig én semmi mást nem mondtam Gézának, csak azt, hogy ő nem tudott mindenről, ami a folyosón történt. Ebben a percben ismerte be, hogy tényleg nem tudott mindent. Hát hazudtam én? Béla bátyám, légy szíves, tegyél igazságot. Neked talán hisznek. BALOGH: Hát igen, én azt hiszem, hogy neked. Tényleg, semmi olyasmit nem állítottál, amit megcáfoltak volna. BALOGHNÉ: Magának van igaza, kedves Ton- csi, mindig magának. És csodálom a türelmét, hogy ilyen értelmetlenségeken képes nyugodtan vitázni. (Pali bácsihoz.) Töltsön még egy keveset ebből a csodálatos italból, hű, öreg komornyik! Látod, Béla, még komornyikjuk is van! Nekünk mikor lesz? (Már egy kicsit ittas.) Meg fogom tartani ezt a nagy bajuszé öreget főudvarmesternő koromban is. Hahaha! ÁGNES: Nem nyúltál és nem is nyúltál volna egy ujjal se Erikhez, mert szaladtál ki a házból velem együtt. Mégis úgy beszéltél, azt sejtetted Gézával, meg mindenkivel.. . ANTAL (közbevág): Szóval öltem volna meg puszta kézzel! ÁGNES: Nem. Én sosem kívántam Erik halálát, nagyon sajnálom, hogy meghalt, és felelősnek érzem magam miatta. De befejezem. Hazudtál. Azt sejtetted Gézával meg a többiekkel, hogy bátran viselkedtél. ANTAL: Sejtettem, sejtettem! És ha nem sej tettem? Honnan tudjátok? Azért is felelős vagyok, amit hozzátesztek a szavaimhoz? Legalább te ne beszélj butaságokat, édesem. Az én szavaimban nem volt semmi hamis. ÁGNES: Mégis hazudtál. ANTAL (fölugrik): Nagyon kérlek, Ágnes, ezt többé ne merd nekem mondani! ÁGNES: Nem mondom. ANTAL: Na ugye, belátod. Ne vitatkozzunk tovább életünk legszebb napján. Most menj szépen, kedves, és öltözz át. Igazán ideje. Már el is múlt három óra. és háromnegyed négyre itt lesz a taxi. BALOGH NÉ: Csak hallgass Toncsira, szivecském, hadd higgye, hogy ő az úr a háznál, úgyis kevés ideje van hátra! Kimondja az igent az anyakönyvvezetőnél, és vége! (Ágnes megérinti Géza kezét és lassan kimegy.) Hagyni kell a férfiakat kiabálni, hagyni kell, hogy nekik legyen igazuk, akkor észre se fogják venni, hogy mindig a mi akaratunk érvényesül... (Elhallgat, mert Ágnes közben kilép az ajtón.) 10. JELENET IRÉN (belép. Gyászruhában van, retikült is hoz; útra kész.) ANTAL: Nos, öreganyám, elkészült élete főművével ? IRÉN: Igenis, tanár úr, elkészültem. Mindent elrendeztem úgy, hogy nyolc órára a vacsora az asztalon lesz, amint parancsolni tetszett. ANTAL: Nagyszerű. Még csak az kell, hogy az íze is nagyszerű legyen. IRÉN: Igyekszem, tanár úr. Majd meg tetszik látni, hogy nagyon finom vacsora lesz. ANTAL: No, ha tényleg, akkor ma|d kap tőlem valamit. Valami... (bizonytalanul) szép ajándékot. IRÉN: Köszönöm szépen. ANTAL (Baloghékhoz): Irénke néni a világ legjobb szakácsnője. Erik imádta a gyomrát, és értette a módját, hogyan kell áldozni neki. BALOGHNÉ: És mi lesz a vacsora? Hadd fenjük előre a fogunkat. Vagy titok? ANTAL: Nem titok éppen, de majd megtudják a maga idején, kedves Marianne. Ne vegyük el a meglepetések ízét. IRÉN (köhécsel): Most csak azért jöttem, kérem, mert szeretnék elkéretőzni. Ha el tetszene engedni, ahogy meg tetszett ígérni... ANTAL: Mégis el akar menni a temetésre? IRÉN: Szeretnék, kérem. ANTAL: Nem akar örülni, csak sírni? Mindig csak sírni? IRÉN (ijedten): Meg tetszett gondolni? 27
