Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, II.)
ANTAL: Dehogy gondoltam meg! Amit én megígérek, arra mérget vehet! IRÉN: Nagyon szépen köszönöm, tanár úr. Nem tetszik haragudni, ugye? ANTAL: Ne haragudjak? IRÉN: Jaj, ne! Én nem tehetek róla, de nem maradhatok itthon, ezt nem tehetem meg a mérnök úrral, aki annyi jót tett velem; magához vett, amikor sehol se volt állásom, rendesen fizette az öregségi járulékomat, még a Géza öcsémet is befogadta ... ANTAL (közbevág): No, a legutóbbit igazán kihagyhatta volna a dicshimnuszából! IRÉN: Bocsánatot kérek, nem tehetek róla, akkor még sokkal csöndesebb fiú volt, nem is mertem volna másképp ajánlani a mérnök úrnak! ANTAL: Na jó! Nézzen körül még egyszer konyhában, aztán indulhat! IRÉN: Már mindent rendbetettem. ANTAL: Azért nem árt még egyszer utánanézni, hátha elfelejtett valamit; nyitva hagyta a gázt, vagy benne felejtette a fácánban a belet! Tudja, hogy van. BALOGHNÉ (kéjesen): Ó! Fácán! IRÉN: Igenis. (Kimegy.) 11. JELENET BALOGH (Óvatosan): Ma temetik a bátyádat? ANTAL (keményen): Ma! BALOGH: Khm. És éppen most? ANTAL: És éppen most esküszünk! BALOGHNÉ: Ó! Eléggé — hogy úgy mondjam — pikáns ötlet a temetéssel egyidőben tartani az esküvőt. ANTAL: Erik apánk temetésekor nászúira ment. BALOGH: Igen, igen. így már érthetőbb. (Laposakat pislant.) BALOGHNÉ: Egy milliomos mindent megtehet, Toncsika! PALI BÁCSI (Gézához): Szép és nemes bosszú. GÉZA: Különösen, ha sikerül. BALOGHNÉ: És mondja, Toncsika, a hulla, még itt van valahol? Már úgy értem, hogy a házban. ANTAL: Ne izguljon, drága Marianne! Még az este elvitték a Mária kórházba, ahol a rendőrorvos fölboncolta. Tegnap átszállították a Nagytemetőbe, ott ravatalozták föl. BALOGHNÉ: Hogy is gondolhattam ilyen botorságot. BALOGH (ingerülten): Túl sok konyakot ittál, úgy látszik. ANTAL: Nincs semmi baj. Beszéljünk inkább gyakorlati dolgokról, mert már erősen sürget az idő. Én is elkövettem egy butaságot a távirat föladásakor, pedig egy csöpp konyakot se ittam. Elfelejtettem megírni, hogy magát szeretném Ágnes tanújának, Marianne. Nem is annyira elfelejtettem, mert az még nem lenne igazi butaság, hanem úgy képzeltem, hogy Gézát kérjük majd meg erre. Mégiscsak ő Ágnes egyetlen ismerőse az országban, reméltem, örül, ha Ágnest boldognak látja. Dehát az élet tévedések sorozata. BALOGHNÉ: Nagyon kedves, Toncsika, de nem készültünk úgy ajándékkal se, meg sehogy .. . Olyan váratlanul ért az egész. ANTAL: Csak nem képzeli, hogy ilyen csekélységen múlhatik a barátságunk. Az a legfontosabb, hogy itt vannak! Hisz én is olyan egyedül állok ebben a világban, mint az ujjam. BALOGH: Hová valósi a kedves menyasszonyod ? ANTAL: Erdélyi. Erik intézte el, hogy átjöhessen .. . BALOGHNÉ: Nahát, székely! ANTAL: Nem székely, erdélyi. BALOGHNÉ: Az mindegy. BALOGH: Már hogy lenne mindegy, szívem? BALOGHNÉ: Megint marsz, Béla? Mi bajod lehet neked attól, ha én azt mondom, hogy székely? ÁGNES (csöndesen megáll az ajtóban. Gyászt visel. Útra kész). BALOGH: Semmi, szívem, semmi. De az a helyzet, hogy nem minden erdélyi székely, és ennélfogva... ANTAL (fölugrik, észreveszi Ágnest): Ágnes! Micsoda rossz vicc ez?! ÁGNES (beljebb jön): Nem vicc. ANTAL: Ebben az izében akarsz jönni esküvőre ? ÁGNES: Nem megyek esküvőre? ANTAL: Megáll az eszem! Mit beszélsz? ÁGNES: Temetésre megyek. IRÉN (belép): Mindent megnéztem, Sárkány úr. Ugye indulhatok, mert az én öreg lábaimmal nem lehet olyan gyorsan ... (Antal elhallgattatja.) ANTAL: Azonnal vesd le ezt a maskarát! ÁGNES: Nem vetem le. ANTAL (közelebb megy Ágneshez): Ne bo28
