Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, II.)
9. JELENET ANTAL (berobban): Drága Marianne! Béla bátyám! Csakhogy megjöttetek! Jaj, de örülök! Mintha már ezer éve nem találkoztunk volna! (Átöleli Baloghot, aki feszélyezve bár, de tűri.) Kezét csókolom, Marianne! BALOGH: Három napja. BALOGHNÉ: Bizony, csak három napja! (Megragadja Antal kezét.) ANTAL: De ezalatt ezer esztendő eseményei pörögtek le az idő... (Nem jut eszébe.) GÉZA: Vasfogán. ANTAL: ... homokóráján. (Dühösen néz Gézára.) BALOGHNÉ: jaj, de mulatságos fiatalember! Haha! (Nevet.) ANTAL (még mindig dühös): Ő volt a bátyámnál az udvari bolond. BALOGHNÉ (még mindig szorongatja Antal kezét): Maga is fog olyan udvart tartani, mint a bátyja? Vegyen ide föudvarmesternönek, jó? Úgy unom már Nyéket. Megteheti, látom, maga milliomos. Micsoda ház, és micsoda berendezés! Ugye maga igazi milliomos? ANTAL: Ugyan, Marianne, ugyan! BALOGHNÉ: Bár én lennék a maga helyében, bizony nem szerénykednék Így! Vallja be, de őszintén, maga hamis ember, csakugyan milliomos maga. Még sosem láttam eleven milliomost. ANTAL (elvonná a kezét, ha tudná): Nem tudom, Isten bizony, nem tudom. Még nem számoltam össze. BALOGHNÉ: Haha! Hallod, Béla? Még nem számolta össze! Jópofa, meg se tudja számolni, mennyije van! GÉZA: Összeszámolta ám, csak kéreti magát. Mindent összeadott többször is. A házat, a nyaralót, a fegyvergyűjteményt, a pénzt, a bútort, fölértékelte a nénikémet, hogy mit érhet mint személyzet, nem beszélve Ágnesről ! PALI BÁCSI: Jeget és szódát is kérnek bele? ANTAL: Hagyd abba az ízetlenkedést, Géza, hagyd abba! BALOGHNÉ: Ugyan, Toncsika, hagyja, olyan mókás! Az udvari bolondnak mindent szabad. GÉZA: Nagyon köszönöm, nagyságos asszonyom! A kegyed segítsége nélkül már a kutyák marcangolnák a tetememet a várárokban. BALOGHNÉ: Haha! PALI BÁCSI: Parancsoljanak, az ital. (Mindenki vesz.) ANTAL (most veszi észre az öreget): Hát maga, hogy kerül ide? PALI BÁCSI: Gézának hoztam vissza egy doboz festéket. Nálam szokott festeni néha, lent a Duna-parton. ANTAL: És? PALI BÁCSI: Aztán itt maradtam, mert hasznomat vették. BALOGH: Kedves egészségedre, Tóni öcsém ! Sok boldogságot kívánok neked és a kedves menyasszonyodnak, vagyis a jövendőbelidnek ! ANTAL: Bocsássatok meg, még be se mutattalak benneteket az én Ágnesemnek. (Átöleli Ágnes derekát és magához vonja.) Hát ő az. BALOGH: Kezét csókolom még egyszer, kedves Ágnes! (Kezet csókol.) Ilyen gyönyörű asszonykáért érdemes volt, Toncsikám, egyoldalas táviratot küldeni. Én se sajnálnám a pénzt, ha magácskát vehetném feleségül! BALOGH NÉ: Béla, Béla! BALOGH: Még embert is ölnék, kedves, a maga gyönyörű két szeméért! GÉZA: Tóni is megtette. (Hosszú, kínos csönd.) BALOGHNÉ: Ó! még a neved is milyen szép, kedvesem! Engem csak Margitnak hívnak, de én úgy szeretném, ha Marianne-nak szólítanál, mint a többiek! (Csönd. Ágnes nem szól.) ANTAL (félretólja Baloghnét és Géza elé lép. Mindenki őket nézi): Megtettem. Közismert ugyan, hogy Erik önkezével vetett véget az életének, de ha te szerinted én vagyok a tettes, én a kedvedért vállalom. Van is ebben valami az igazságból, és engem nem olyan fából faragtak, hogy féljek attól, ami igaz. PALI BÁCSI: Igyunk a mindig kiderülő igazságra! (Iszik.) ANTAL: Lényegében tehát én öltem meg Eriket. Közvetett úton ugyan, de én okoztam, hogy a golyó egyáltalán kijött a revolveréből, majd az ő agyába röpült. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ugyanakkora erővel mehetett volna az enyémbe vagy Ágnesébe is. És, hogy a bűnlajstromból ki ne maradjon valami, őszintén bevallom, hogy gyűlöltem Eriket, sőt kívántam a halálát; azóta, amióta megtudtam, hogy a világon van, miként él énhozzám meg szegény apánkhoz képest, aki a szájától vonta meg az 25
