Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, II.)
mindegy, öregfiú. Várj egy pár pillanatot, rögtön jövök. GÉZA: Nem kell a pénzed. ANTAL: Akkor vedd kölcsönbe! (Kimegy.) Majd visszaadod, ha gazdag leszel! (Szünet. Ágnes és Géza nem néz egymásra.) ÁGNES: Nem iszol valamit? GÉZA. Te szoktad mondani, hogy ne igyák. ÁGNES: Igen. Jobb is, ha nem iszol. (Szünet.) Csakugyan elmégy? GÉZA: Te is tudod. (Szünet.) ÁGNES: Nagyon félek. GÉZA: Rossz a lelkiismereted. ÁGNES: Rossz. (Szünet.) GÉZA (hümmög, kifelé indul. Szomorú ő is). ÁGNES: Ne! Maradj, maradj még egy kicsit. GÉZA: Maradjak? ÁGNES: Igen! GÉZA: És csak azután menjek ki? ÁGNES: Igen. GÉZA: Miután? j ÁGNES: Nem tudom. Semmit se tudok. GÉZA: Csak azt, hogy szereted őt*'Ennyi elég is. ÁGNES: Ezt se tudom. GÉZA: És ő? ÁGNES: Ő úgy tudja, hogy igen. Természetesnek veszi. Úgy érzi, hogy az egész világ az övé, és minden az ő boldogságáért történik. GÉZA: Látom. És rajong érted. Imád. ÁGNES. Ebben se vagyok biztos. GÉZA: De azért hozzamégy. ÁGNES: Mit csináljak? GÉZA: Neked kéne kitalálnod. ÁGNES: Nekem. (Szünet.) Képtelen vagyok jobban szeretni. De miért másítanám meg az adott szavam? Egy szóval se bántott. Kedves, szelíd, ajnároz. És tényleg segíteni akart rajtam, ki akart menteni innen. (Szünet.) Bár ne tette volna. GÉZA: Az jobb lenne. ÁGNES: Dehogy lenne jobb! Nem tudom, hogy mi lenne jobb. Csak szegény Erik ne halt volna meg. Én vagyok az oka, csakis én! GÉZA (hallgat). ÁGNES: Mondj már valamit! GÉZA: Bántsalak? ÁGNES: Megérdemlem, hogy kigúnyolj. Mindent megérdemlek. Minden hántást, mert olyan buta vagyok, hogy az már gonoszságnak számít, tudom, nagyon jól. Nem tudok tiszta lenni! (Sir.) Hiába szeretnék, mert tudom, hogy csak szeretnék, képtelen vagyok elég erősen akarni! Nem merek, nem merem elszánni magam, hogy lesz, ami lesz, nekivágok, mert amikor megpróbálom, sose jön ki jó belőle, látod, tegnapelőtt megpróbáltam, és, és mi lett belőle? Hová jutottam megint? Mit tegyek, Géza, mit tegyek, mondd meg, segíts rajtam, ha egy kicsit szerettél valaha is, ha egyáltalán tudnál szeretni! GÉZA (csöndesen): Szeretlek. ÁGNES: Nem, nem értem, mit mondasz? GÉZA (kedvesen): Szeretlek. ÁGNES: Engem? GÉZA (bólint). ÁGNES: Komolyan beszélj, nagyon kérlek, most olyan buta vagyok, nem tudlak követni. GÉZA: Hinni nem tudsz. Nem is csoda. Annyit hazudtál már életedben. (Szelíden beszél.) ÁGNES: Nem értem, Géza, ez nem lehet igaz, te tréfálsz, ne csináld ezt velem, mondd még egyszer! GÉZA: Szegénykém. ÁGNES: Te ismersz, tudod, mennyire romlott vagyok ! Gonosz vagyok! Kurva vagyok ! GÉZA (szelíden): Szeretlek. ÁGNES: Istenem, Istenem, mit csináljak? Mit csináljak? (Toporog, nem tudja, mihez kezdjen.) 6. JELENET ANTAL (futva jön): Már itt is vagyok! Fölhívtam közben a közjegyzőt is, meg az anyakönyvvezetőt is. Fél ötre tétettem az esküvőt. Jó lesz, ugye Ágnes? (Nem vár választ.) Neked pedig négy szép lila ötszázast hoztam, Géza. Remélem, elég lesz kezdetnek. GÉZA: Mondtam, hogy nem kell a pénzed. ANTAL: Ne szabadkozz már! Még a hozzád hasonló művészlelkeknek is kell jegyet váltaniuk buszra, vonatra, nem beszélve arról, hogy a kaját se adják ingyen, és a szállás is pénzbe kerül! GÉZA: Nem értesz a szóból? Tedd el a pénzed ! ANTAL: Kérlek. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Elég öreg vagy már ahhoz, hogy magad döntsd el, mit becsülsz meg és mit nem; éhen veszel-e, vagy sem. 22
