Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, II.)
GÉZA: Ne tégy úgy, mintha törődni akarnál velem. ANTAL (nevet): Úgy veszem észre, hogy nem sokat értesz a világ dolgaihoz. GÉZA: A te világodhoz úgyszólván semmit. ANTAL: Milyen könnyedén belátod! GÉZA: Tényleg nem esett nehezemre. Egyébként elfogadtam volna a pénzedet, ha csakugyan szeretetből adod. ANTAL: Nem szeretetből adtam? GÉZA: Te is tudod. ANTAL: Honnan veszed a bátorságot, hogy állandóan rágalmazd az embereket avval, amit a mocskos fantáziáddal föltételezel róluk? Bizonyítsd be már egyszer, amit mondasz! Bizonyítsd be, hogy mit gondoltam, amikor ezt a rohadt pénzt oda akartam adni neked! Na, halljam! GÉZA: Nem bizonyítok én neked semmit, mert jobban tudod az igazságot nálam. ANTAL: Honnan tudod, hogy én mit tudok? GÉZA.Csak föltételezem, hogy nem feledkeztél el arról, amit öt perce elgondoltál. ANTAL: És mit gondoltam el öt perccel ezelőtt? GÉZA: Tőlem kérded? ANTAL: Te állítod, hogy olvasol a gondolataimban! GÉZA: Én csak azt szeretném, ha te olvasnál a saját gondolataidban. ANTAL: Hallod, Ágnes? Egyszerűen nem hajlandó logikusan gondolkodni, és egyenesen válaszolni! És még ő beszél őszinteségről, igazmondásról, becsületről! Ezt nevezem emelkedett léleknek! GÉZA: Nem ártana, ha néha magadba néznél: csak egy-egy percre. Talán rájönnél, hogy nem az a bűn, amit lelepleznek és rádbizonyítanak, hanem az, amit elkövettél. ANTAL: És honnan tudod, hogy elkóvet- tem-e, és mit követtem el? Eh, nem érdemes veled vitatkozni, úgyse értesz meg semmit. GÉZA: Azért csak próbálj gondolkodni arról, amit mondtam. ANTAL: Föltétlenül! Első dolgom lesz holnap reggel, amikor fölébredek. Hagysz majd gondolkodni, Ágnes? ÁGNES (hallgat). ANTAL: Téged is lelombozott a haza bölcse a mélyértelmetlenségű szövegével? Rá se ránts! Gyere, menjünk, igazán nem illik elkésni a saját esküvőnkről! Már háromnegyed három! Hu, még taxit is kell rendelnem! Gyere! ÁGNES: Mindjárt, menjél csak. ANTAL (kimegy, az ajtóból visszaszól): Siess! 7. JELENET ÁGNES: Hogy nyerhetnék időt? Géza, mit csináljak ? GÉZA: Kitől akarsz időt nyerni? ÁGNES: Hogyhogy kitől? GÉZA (hallgat). ÁGNES: Segíts nekem, Géza, adj tanácsot! Ne játssz most a szavakkal! GÉZA: Nem játszom. Már megint nem az igazi cselekvés lehetőségét keresed, hanem a kibúvót. ÁGNES: De mit csináljak, hogy fogjak hozzá? GÉZA: Szeretsz engem? ÁGNES: Szeretlek. Nagyon szeretlek. Mindennél jobban. Biztos, hogy azért tudtam rád annyiszor és annyira haragudni, mert már régóta szeretlek. Ó, ha már régebben közelebb engedtél volna magadhoz, persze, tudom, hogy nem úgy viselkedtem, nem érdemeltem meg, de most mennyivel köny- nyebb lenne! GÉZA: Megmenekültünk volna a mostani kínos helyzettől. ÁGNES: Ne bánts most, Géza ! Inkább segíts! GÉZA: Segítek, láthatod! IRÉN (belép): Asszonyom, tessék már fölmenni, mert a tanár úr már nagyon türelmetlen. Úgy kiabált a taxisokkal is! GÉZA (inkább szeretettel, mint gúnnyal): Ágnes! A nagynéném arra kér, hogy siess, mert elkésel, és a végén nem sikerül megcsúfolni szegény Eriket. (Irénhez.) Nagyon szép, hogy segédkezel Tóninak. Erik lelke most biztos mosolyog rád a mennyországból, és veled együtt izgul, hogy épp akkor zen- düljön föl a nászinduló, amikor a lélekharangot kongatják. IRÉN (sírással küszködik): Hagyj békén, Géza, hagyj békén! Legalább ma ne bántsál! ÁGNES (megfogja Irén vállait): Mondja meg neki, Irén néni, hogy nem megyek. IRÉN: Igenis kérem! (Sír, nem érti, milyen üzenetet bízott rá Ágnes. Kimegy.) ÁGNES: Nem meri megmondani neki. GÉZA: Nem is az ő dolga. ÁGNES: Nem. Az enyém. GÉZA (megfogja Ágnes kezét, magához húzza, átöleli). Ágnes! ÁGNES: Géza! GÉZA: Tessék, Ágnes? ÁGNES: Tessék, Géza? (Szünet.) 23
