Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, II.)
ÜCYVÉD: Én hajlandó vagyok az egész vagyonról egy pontos leltárát készíteni, megbízható értékeléssel — tudják, hogy a tanácsi hagyatéki leltárak általában fabatkát sem érnek —, és kívánságuk szerint el is osztom két részre a hagyatékot. Én a magam részéről fele-fele arányt javaslok. Az a legtisztább. Önök csak aláírják, a közjegyző pedig majd szentesíti. ANTAL: Felezzünk? ÜGYVÉD: Szerintem ez mindkét fél számára megnyugtató lenne. ANTAL: Mit szólsz ehhez, Ágnes? Te hajlandó vagy megelégedni a felével? ÁGNES: En? Hogyne. Igen. ANTAL: És maga mit kér a szerződésért? ÜGYVÉD: Két százalékot. ANTAL: Két százalékot? Ember, az negyven, de lehet, hogy ötvenezer forint! ÜGYVÉD: Körülbelül a negyede annak, amibe a pör kerülne. ANTAL: De ha nyerek, két millióm van, nemcsak egy! ÜGYVED: Ha vészit, akkor viszont egy milliója sincs, csak a fizetéséből a letiltás élete végéig. ANTAL: Ez viszont igaz. (Gondolkodik.) A fene egye meg. Legyen negyvenezer. ÜGYVED: Két százalék, és semmi költséget nem számitok. Higgye el, jól fognak járni mindketten. A lehető legjobban. Es ne feledje azt se, hogy egy ügyvéd se csinálná olcsóbban. ANTAL: Ezt az egyet elhiszem. Belemenjünk, Ágnes? GÉZA: Ahhoz képest, hogy milyen rengeteget dolgoztatok ezért a nagy halom dohányért, igencsak megbecsülitek. ÁGNES: Miattam. Nekem olyan mindegy. ANTAL: Ide figyeljen, ügyvéd úr. Mi, Ágnes meg én, még ma összeházasodunk. így a hagyaték újra egyesül. Ebben az esetben is szükség van a szerződésre, közjegyzőre, hagyatéki tárgyalásra? ÜGYVÉD: Természetesen. Az örökös személyét mindenképpen meg kell állapítani, és a vagyont is át kell adni neki. ANTAL: Ezt jól megcsinálta. ÜGYVÉD: A törvényt okolja, uram. Én csak segíteni akarok önökön. ANTAL: Na jó. Mindegy. Mikor lesz kész a leltárral meg a szerződéssel? LIgyvéd: Mához egy hétre itt leszek a kész okmányokkal. ANTAL (föláll): Rendben van. ÜGYVÉD (föláll): Van valamilyen kívánságuk, hogy miként osszam szét a vagyont? Milyen vagyontárgyak kerüljenek egyik, vagy másik részbe? ÁGNES: Nekem nincs. ANTAL: Nekem sincs különösebb, de mindenesetre jó lenne, ha még találkoznánk egyszer, amikor a leltár kész lesz. Akkor tisztábban fogunk látni valamivel, mint most. ÜGYVÉD: Kérem. Ha a leltár elkészül, eljövök. ANTAL (kezet nyújt): Viszontlátásra. ÜGYVÉD: Viszontlátásra, kézcsókom, nagyságos asszonyom! ÁGNES: Jónapot! ANTAL (kikíséri az ügyvédet). 2. JELENET (Irén takarít; gépies mozdulatokkal, nem is tudja egészen, hogy mit csinál. Közben nyöszörög, gajdol. Antal egy ajtónyílásból lesi.) IRÉN: Jaj, drága életem, jaj odalettél! Pedig megmondtam előre, hogy nem lesz ennek jó vége! Nem kellett volna idehozni ezt az Ágnest, most itt lehetnél közöttünk épen egészségesen! Megmondtam előre, hogy ez a nő csak bajt hoz ránk, nem hallgattál rám, jaj, miért nem hallgattál rám! Jaj, uram Istenem, miért engeded, hogy a jóságért gonoszsággal fizessenek! Jaj, uram Istenem, miért, miért? ANTAL (előlép): Ne nyöszörögjön már annyit, öreganyám! Az élet rendjébe a tragédiák is beletartoznak. Ezt a maga Ura Istene is tudja, nemcsak mi. Föl a fejjel! Ami volt, elmúlt! Nekünk, akik itt maradtunk, élnünk kell. És az se mindegy, hogyan! IRÉN (megijed Antaltól): Bocsánat, bocsánatot kérek. ANTAL: Miért kér bocsánatot? IRÉN: Semmiért... csak gondolom, hogy rosszat mondtam. ANTAL: Miért mondott volna rosszat? Na és ha úgy lenne? Akkor mi van? Mondjon rosszat, ha úgy tetszik! (A pohárszékhez megy, ahol Irén eddig törölgetett. Irén el- somfordál onnan.) Mondja azt, ami jól esik, ami a szájára jön. Megmondtam, hogy Erik halála után más világ lesz itt; vidám, fiatalos. Soha többé nem kell félnie senkitől és semmitől. IRÉN: Igenis, kérem. Nem fogok félni semmitől. ANTAL (tölt két pohárba): No, igyon egyet, ez megnyugtatja. 18
