Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - Létay Lajos: Versek

Száz versben is elmondhatatlan lélegző, lágy világ, élsz-e tovább, nősz-e fiamban, fog-e figyelni rád? —

Repülőgép száll át a kerten, törékeny lomb remeg, húz a fiam: ezt, ezt figyeljem, fent a szép füstjelet!

Nézem vele, s fáj is a szívem érte, hisz talán sose sejti meg, mit ír a pacsirta a kékbe, s a vetés mért piheg.

FŰZFA, AMIBŐL PALLÓ LETT

Mig lombja volt, fészket rejtegetett, zöld ágain hintáztunk, gyermekek.

S lám, holtában se változott e fa : idegen partról ő ringat haza.

CSAK ENNYI VOLT?

Mint álmos pilla, rezdül fenn a lomb, be-becsukja a tündér-kék eget, fut a patok, még egy-két szót kimond, de nem hallom már tisztán, merre megy.

Csak fekszem itt a vízparton veled, s nézem, amint egy vitorlát kibont a hűlő nap s hangtalan ellebeg, bár hogy itt járt, csak villanásnyi volt. —

Hogy itt jártunk, csak ennyi volt csupán, egy délelőtt, egy lanyha délután, s az útra már az alkony árnya ing?

Csak ennyi volt?... Csak ennyi? Homlokom elfeketül... De réten, lombokon örökre ott ragyognak álmaink!