Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - JEGYZET - Raffai Sarolta: Egyenjogúság

fakadó lehetőségekkel alig, és csak kevesen szolgálják a szép és szükséges eszmét. De a papucsférjek, a szűklátókörűek, a hiúk és ostobák soha.

Sajátságos, hogy az értelmes, netán igen eszes és minden ügyben tisztakezű fölötteseinkre ez éppen nem érvényes, velük soha nincs bajunk, legyenek bár fiatalok vagy idősebbek.

Ideje lenne a koncepcióképtelen, gyengekezű, a női bájak által befolyásolható vezető állású embereket, ha kicserélésük egyszerre meg nem oldható, legalább csökkentett buzgalomra inteni! (Minden területen.) Nincs kártékonyabb eleme a társadalomnak, és egyetlen társadalomnak sem, mint az ostoba — de tevékeny! — ember, különösen vezető beosztásban, ha mindössze néhány beosztottat uraljon is. Az ő kezére adott női munkaerők akár a múlt félfeudális állapotai között is élhetnének. Az ilyen tenyészetekben nem előbbre jutni, de elboldogulni vagy békességben, csak a jó munka árán megmaradni is nehéz azoknak a nőknek, akik a jól bevált, évszázadok tanulságai szerint is „könnyű” karriert biztosító módszerhez nem folyamodnak.

Mert akadnak, akik ahhoz folyamodnak.

így azután a családban előforduló mérleghiány — amely nyilvánvalóan a nő valamivel kevesebb keresetéből, de miután a megoldást ő biztosítja, átlagon felüli igényeiből is adódik — megszűnhet. Sőt, gyakran a férj is ezen az áron jut magasabb pozícióhoz és keresethez. Miért is ne: hiszen szemet hunyt, esetleg hamarabb és készségesebben alkudott meg a helyzettel, mint asszonya.

Köztudott a pedagóguspályán a jó munka elismerésének meglehetősen magas foka az egy korcsoporttal történő feljebbsorolás — jutalomból. (Eltekintek a legmagasabb szintről jövő elismeréstől.) Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy általában három évvel több szolgálati évet számolnak be a valóságban eltöltött munkaviszonynál, a jutalmazott eggyel magasabb kategóriába lép — s egész jövendőbeli munkaviszonya idején, azaz a legmagasabb fokozat eléréséig — élvezi az így-úgy — többnyire valóban jó munkával — megszolgált többletet.

Nos, jómagam is nagyon jól ismerek olyan esetet, amikor a kis kartársnőnk három korosztályt, azaz kilenc jutalomévet kapott egyszerre az egyik pedagógusnap alkalmából noha ezt a jutalmazási módszert a TÖRVÉNY SZIGORÚAN TILTJA.

Természetesen mindkét fölöttes szerv észlelte a tényt, ám sajátságos, hogy mindkét fölöt- tes szerv szó szerint somolyogva vette azt tudomásul — és semmit nem tett.

És ha egy munkahelyen ezt a fajta előbbrejutást a többi nő elnézi — mondjuk: kénytelen elnézni —, a cinkos némasága legalább lelki prostitúcióval jár, noha nem születtünk szolgaságra! Csoda, ha a ma tizenévesei között is akad minden eszközt megengedhetőnek tartó „jobb sorsra érdemes” utód!

Természetes, hogy az átalakulás lassú. Mi magunk sem várhatunk ugrásszerű fejlődést, hiszen nem csupán férjeink, fölötteseink, másnemű munkatársaink, mi is olyan családokban nőttünk fel, amelyekben az anya szolgált valamennyiünket, ahol éles határvonal húzódott a nőnek való, s a férfinak való (akár házimunka) között, ezt a határt átlépni pedig a nevetségesség, esetleg megbélyegzettség vállalásával volt egyenlő. Kivételt képeztek a fenti íratlan törvény alól a paraszt, és általában a földmunkás családok: a kenyérínség és éhség megölte az önérzeteskedést — ki hogy’ érte, csinálta, bár nem mindenfajta munkát, a házimunkát szinte egyáltalán. A nő állt be a férfinak való erőfeszítést vállalni, és nem megfordítva.

Napjainkban a különbségek eltűnőben vannak bár, a kérdés nem oldódott meg. A nők maguk sem vállalnak annyit felelősségből s a társadalmi kérdések gondjaiból, mint a férfiak. A gyermekek otthonon kívüli nevelése és gondozása teljes mértékben lehetetlen, nem csupán, mert az intézmények száma kevés e célra, hanem az értük való felelősségtől szabadulás az emberi természettel is ellenkezik. A női egyenjogúság megvalósításában (maradéktalan megvalósulásra utalok) ez nyilvánvalóan súlyos akadály, de mentségünk egyértelműen nem lehet, legfeljebb magyarázat.

88