Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - JEGYZET - Raffai Sarolta: Egyenjogúság
Az igazság ezzel szemben: ma egyenrangú félként nő létére a férfiak mellé csak az mer odaállni, aki nem az átlagnőnél, de az átlagférfinál is többet produkál. A mindennapi, nem különösebben mutatós munkaterületeken ez igen nehéz, tudományos munkában, művészetben, néhány különlegesen érdekes szakmában, s a közéletben még inkább előfordul — és ezzel bezárul a kör. Mi magunk zárjuk magunkra. Miért? A külső felszabadítással nem jár együtt a belső felszabadulás — ezt ki-ki csak magának teremtheti meg. Különösen keserű szájízzel hallgatom az oly gyakran hangoztatott ízléstelen élcet, mely szerint egyszer történt csak meg, hogy nő keringett világunk körül (Tyereskova), bizony a világ kering a nő körül — a férfiak világa, s főleg ösztönvilága —, s mondogatják ezt az asszonyok, ha bizonyos női adottságaik különböző mérvű bevetésével sikerült elintézniük valami „nagy" dolgot. Hát nem bennünk van elsősorban a hiba? Nem az önértékelésünkkel akad még baj? Nem foglalkozom a hárisárkányként emlegetett asszonytípussal, sem a feleségeiket ütlegelő férjekkel. Extrém esetek, itt a megoldás a válás, ez pedig már nem társadalom- fejlődési kérdés. A nők egyenjogúságának teljes megvalósulásában föltétlenül hiszek: a küszöbön van. Lányaink, a mai tizen- és huszonévesek már koedukációs iskolákban tanultak, elsősorban tehát értelmi képességeikkel, szorgalmukkal s éppen nem másodlagos értékű női bájaikkal hatottak másnemű osztálytársaikra, gyakorta le is körözvén őket. S ők maguk sem a mindenáron való partnerkeresést tartják legfontosabbnak életükben. És ez a nagy dolog, sőt: nagy eredmény. Különösen, mivel a továbbiakat, felnőtt korszakukat a család — saját családjuk keretei között tudják leginkább elképzelni, tehát emberi értékeik tudatában is vállalják az asszonyi, anyai sors minden velejáróját. Azonban egyre általánosabbá válik, hogy a jövendő férj nevét fölvenni inkább vonakodnak, mint nem, ha végül engednek is — ez a jelenség korántsem divatos hóbort mindössze —, csak üdvözölnünk lehet, de támogatnunk kell. Összegezve: értük, ilyenné formálásukért érdemes volt akár megalkudnunk is annak idején, ha megalkudnunk nem, alkalmazkodnunk annál inkább. Ne feledjük: a hazátlan, ezerfelé szóródott népek sem vesztek el, s az újabb és újabb megaláztatásokból is példásan tudtak felemelkedni, ha nem tartották méltóságukon alulinak a körülményekhez való alkalmazkodást. Életet adtunk, indítottunk útnak, őriztük meg és neveltük úgy, hogy lányaink s fiaink között fel sem merül a kérdés: egyenjogúak-e, mert belül, tudatukban és érzésvilágukban azok. Ugyanakkor, ugyanabban a tudat- és érzésvilágban az anya és apa azonos értékű ember. S nagyon valószínű, hogy a mai derékhad teljes belső felszabadulását éppen ők biztosítják, s gondolom, elfogultság nélkül használhatom a jelzőt: érdemelt emberi rangunkat az ő becsülésük adja meg végérvényesen — mint ahogyan a nap is megvilágítja a hold arcát. S hogy ez a tündöklés a fényvisszaverődés törvényével magyarázható, az anyáknak eszükbe nem jut — s ha mégis, csak boldogíthat a felismerés, de sohasem fájhat. 89
