Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - JEGYZET - Raffai Sarolta: Egyenjogúság
Tehát a formát s a lehetőségeket tekintve fölszabadultunk, igen ám, de a partner elengedhetetlen kellékké vált: mindenki azon igyekezett, hogy valamiként szert tegyen rá. Ennek következtében, ha lehetséges, egy-egy fiatalembernek nagyobb keletje volt, mint valaha. Egészen szánalmas külsejű, s bizony ostobácska fiúk parádézhattak a náluk több szempontból is értékesebb lányok kisérőjeként, ugyanakkor a mutatós, kacér, jól öltözködő, ám esetleg igen csekélyke belső tartalmat hordozó leányzók egy-egy esetlen kísérő birtokában mélyen lenézték jóval értékesebb — de isten bocsá’ — kevesebb fifikára hajlandó, netán csúnyácska vagy az átlátszó és megalázó női ravaszkodást elutasító társnőiket, akik később mégis betörtek — mi mást tehettek volna? Nem véletlenül utaltam a határesetekre, mert később a házassági anyakönyvi kivonattal véglegesnek ítélt kapcsolatok is a fenti határesetekkel bezárt kalodákban helyezkednek el, egymástól — nagy többségükben — nem sokkal különbözvén. A fenti behatárolást egyértelműen a női egyenjogúság szempontjából tettem. Összeillő párok is akadtak szép számmal, de a házasságban is megmaradt a nő bizonyos mérvű kiszolgáltatottsága. Ha elképzeléseit, akaratát érvényre kívánta juttatni, többnyire ravasz- kodnia kellett. Többnyire, ám egyre másra fordultak elő kivételek, az arány folyton a nők javára módosult, miután dolgozó és kereső társakká váltunk. Kétségtelen, hogy összehasonlíthatatlanul emberibbé vált az életünk, mint anyáinké volt. Hogy csak egy példát említsek: soha nem felejtem el. Amikor a mi korosztályunk dolgozni kezdett, egy tantestületi értekezlet alkalmával (az ötvenes évek elején) fiatal kolleganőm és én vitába szálltunk nálunk vagy harminc évvel idősebb férfi (!) tanárral. A jelenlévők megdermedtek a döbbenettől, a korosabb férfiak egymás elhűlt tekintetét keresték, s a vitapartner halaszthatatlan teendőire hivatkozva sértett méltósággal távozott. Az igazgató pedig bizalmas, eligazító beszélgetésre hívatott minket — bizonyos elvi kérdések tisztázása céljából — az irodájába. Engem azonban sem akkor, sem azóta nem sikerült megtéríteni, nagyon remélem, hogy most már korántsem ifjú kolleganőmet sem. A házasságban és a munkahelyen tehát nagyjából azonos volt a helyzet: ügyeskedéssel, hízelgéssel, a hagyományos tisztes és tisztességtelen eszközök alkalmazásával lehetett csupán ötről a hatra jutni simán, fegyelmik, megrázkódtatások, kudarcok, esetleg családi tragédiák nélkül. A velünkszületett szolgai hajlamban nem hiszek, hogy örököltük volna a kisebbrendűség tudatát, érzését, aligha gondolhatja bárki komolyan: demagóg fogásnak is gyenge, mert nevetséges és olcsó szólam csupán. Senki nem születik szolgai hajlandósággal, bár nemzetünk történelme folyamán szinte szakadatlanul nyöghette hol egyik, hol másik el- nyohaó hatalom gerinctörő igáját. Minden kis vagy kiszolgáltatott nemzet fiai szolgai hajlammal születnének? Aligha. Egyébként nem kell se pedagógusnak, se pszichológusnak lenni ahhoz, hogy a cáfolatig ki-ki saját tapasztalatai alapján jusson el: minden ember szabad és teljes értékű embernek születik s hozzá nem kis emberi méltósággal. Mivel magyarázhatnánk különben a már legkésőbb kétéves korban oly elementáris erővel jelentkező dackorszakot, amely az érzelmi és biológiai fejlődés második nagy próbaidején, a serdülés korában még fokozottabban jelentkezik, hogy szinte minden társadalmi szabály és megkötöttség ellen lázadni mer? S ez a törvényszerűség lányokra és fiúkra egyaránt érvényes! Az embert egyedül saját gerincének erőszakos megtöretése züllesztheti szolgává, s hogy ez napjainkban a nőkkel könnyebben, tehát gyakrabban történik meg, talán éppen ifjúkoruk megalázó élményanyagának tudható be elsősorban. A férfiak, ha nem tudatosan, ösztöneikkel mindenképpen ráhibáznak gyönge pontjainkra, ki-ki saját asszonya megismerésén keresztül, ha más úton nem. Mi sem természetesebb, hogy a munkahelyeken, bár a hivatalosan elfogadott álláspontot hangoztatják a női egyenjogúsággal kapcsolatban, intézkedéseikkel s a már korábban kialakult monopolhelyzetükből 87
