Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, I. rész)
IRÉN: Tetszik hallani, nem hallgat rám, pedig én folyton próbálom jóra inteni. ANTAL: És nem használ, ugyebár. Nem és nem. Nagy természetű ember a maga öcsikéje, veszem észre. IRÉN (Gézának): Az lesz a vége, hogy a mérnök úr majd kiteszi egyszer a szűrödet és csodálkozhatsz. Hol fogadnak be egy ilyen iszákos ingyenélőt, mint amilyen te vagy? GÉZA: Szegény mérnök úr még a saját öccsét se tudta kipenderíteni innen. Vége van már neki, nénikém, vége, jobb, ha tőlem tudod. Egy-két nap és veheted elő a fekete muszlin ruhádat. Igaz, Tóni? Csak egy kicsit lennél bátrabb egy nyúlnál, rég alulról szagolná az ibolyát az öreg! IRÉN: Vedd tudomásul, hogy nem tűröm el tőled ezt a hangot! Azonnal jelenteni fogom a mérnök úrnak! Nem hagyom, hogy szégyent hozz a fejemre! (Megindul kifelé, aztán megáll, visszafordul.) Csak azért várok még, mert tudom, hogy a szesz szól belőled. GÉZA: De most az egyszer igazat szól. Ide figyelj! IRÉN: Nem figyelek, megyek a konyhába! (Kimegy.) ANTAL (kedélyesen): Ezt kikergetted. GÉZA: Kikergetnélek téged is, ha lehetne. ANTAL: Föltétlenül és kizárólag csak sértésekkel érintkezhetünk egymással? GÉZA: Ki akar érintkezni veled? (Hátradől a fotelban.) Ha becsukom a szemem, nem is létezel. ANTAL: Na, jól elbántál velem. GÉZA: Ha kimegyek, még kevésbé létezel. (Föltápászkodik, hóna alá veszi a képét.) ANTAL: Nem maradsz itt vacsorára? GÉZA (megvetően végigméri, aztán kifelé ballag. Az ajtóban Ágnesbe ütközik. Visszahátrál, újra végigvonul a színen, hogy egy másik ajtón menjen ki). 6. JELENET ANTAL (Ágnes elé siet, közben Géza mellett is el kell haladnia, aki ismét igen mérgesen néz rá): Mi baja van ennek állandóan a világgal? GÉZA (megfordul): Ne kérdezz tőle nehezeket, mert akkor méginkább azt érzi, hogy hazudnia kell. Csak ilyeneket kérdezz tőle: Hány óra? Esik? Süt a nap odakint? Hogy vagy? De nem. Már ez az utóbbi igen nehéznek számít. Maradj inkább a legelsőnél. Látom van órád, úgyhogy tudod ellenőrizni a válaszát. És te bizalmatlan természet vagy, mint minden igazi hazug. ANTAL (kedélyeskedik): Mindig ilyen mókás, amikor részeg? ÁGNES: Most nem részeg. ANTAL: Dehogynem. Alig áll a lábán. ÁGNES: Az esze azért tiszta. ANTAL: Te is hagyod, hogy sértegessen? Hazugnak nevez, és még véded. Nem csoda, hogy atyaistennek képzeli már magát! Hát lehet, hogy nektek szükségetek van egy ilyen atyaúristenre vagy udvari bolondra, mint ez afickó, de én nem tűröm, hogy velem bohóckodjon ! GÉZA: Ne tűrd! (Megfordul, hogy kimenjen.) ANTAL (utánaszalad, karjánál fogva visszarántja): Bizonyítsd be, hogy igazad van! GÉZA: Miért? ANTAL: Mert ragaszkodom hozzá, mert követelem ! GÉZA: Minek? ANTAL: Nekem ne add a hülyét, mert nem állok jót magamért! GÉZA (lerázza magáról Antal kezét): Nincs mit bebizonyítani. Te is, Ágnes is egyformán jól tudjátok, hogy hazugok vagytok. Próbáltam már magyarázni neked, de úgy látszik, nem akarod megérteni. Nézz magadba. Gondold el még egyszer, hogy ma mit mondtál, mit tettél, és ebből mi volt igaz, mi volt hamis. Egyszerű, nem? ANTAL (Ismét megragadná Géza karját, de az leüti magáról a kezét): Nincs jogod rágalmazni senkit! GÉZA: Én nem rágalmazok senkit. Ha akarod, ne gondolj arra, hogy én bármit is mondtam neked. De ez a lényegen semmit se változtat. A vakok országában is zöld a fű, és a kő akkor is kemény, ha senki se mondja. (Kimegy.) ANTAL: Ez tiszta hülye! ÁGNES (hallgat). 28
