Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, I. rész)
lett a köszönet, pedig biztos megbánta, mint a kutya, amelyik kilencet kölykezett, még én kaptam fejmosást, kérem. Ezt érdemeltem annyi év után. És most hallgass a nevem! ANTAL: Úgy mint Irénke, vagy mint Erik néni. IRÉN : Bizony, az utcáról szedte föl a mérnök úr; se állása, se szállása nem volt. Elkergették hazulról. Megesett, a fiúja meg elhagyta, amikor megkapta azt — amit ugye — akart. Ő persze azt állította, hogy a vőlegénye belefulladt egy patakba, de hát ilyen meséket nem mindenki hisz el kérem. ANTAL: Mi lett a gyerekkel? IRÉN: Mi I ett volna? Elvetélte. De ettől a nőtől kitelik, hogy a gyereket is csak kitalálta. Mindent megtett, hogy meghassa, az ujja köré csavarja a mérnök urat, és egy ilyen öregedő férfinak nem sok kell, tetszik tudni; azt képzelik, hogy megfordíthatják az időt. Ráadásul a mérnök úr legkivált a gyerek miatt vette el; a magáénak akarta elismerni, hogy legyen örököse. ANTAL: Panaszkodik, amiért magának nem sikerült elcsavarni Erik fejét! IRÉN : Ugyan, Sárkány úr, hová tetszik gondolni? Öreg vagyok én már ilyesmihez! ANTAL: Nana, csinos asszony lehetett maga fiatalabb korában! Nem is olyan túl régen! IRÉN: Ne tessék már ilyeneket mondani! ANTAL: Akkoriban nyugtalanította egy kicsit a bátyám szívét, vallja csak be őszintén! IRÉN: Nagyon régen volt az már kérem, talán igaz se volt! ANTAL: A vén csirkefogó! GÉZA (még mindig részegen keresztülvonul a színen. Egy festményt vonszol maga után). IRÉN: Miért tetszik ezt mondani? GÉZA: Mert ő ilyen, nénikém, ha még nem vetted volna észre. Drága ember, szép szavú, aranyszájú, nem olyan fröcsögő, kígyót-békát kiabáló, mint én. IRÉN: Géza! Géza, már megint milyen állapotban vagy ? Hogy nézel ki ? Ha ezt a mérnök úr... GÉZA (közbevág): A vén csirkefogó. IRÉN: Fogod be a szád? GÉZA: Nem én mondtam, hanem ő! (Antalra mutat.) Az Aranyszájú Szent János. IRÉN: Én ezt nem értem. (Kezeit tördeli.) Nem értem ... miért kell ilyeneket mondani, éppen a jótevődre, aki födelet ád a fejed fölé! Istenem, istenem, miért nem tudod megbecsülni magadat! ANTAL: Ejnye-bejnye, hát miért nem? GÉZA (fenyegetően fordul feléje, néhány pillanatig farkasszemet néznek). ANTAL (nem állja tovább, meg is ijed kissé): Iszol valamit? Mit iszol ? (Nyúl az üvegekhez.) GÉZA: És te? (Még mindig fenyegető tartásban van.) ANTAL: Én? Igen. Talán gint. Vagy cseresznyét. Nem, inkább konyakot. GÉZA (beejti magát egy fotelba; a képe eldől a földön): Akkor én inkább szomjan halok! ANTAL: Mondhatom, ma nagy formában vagy. (Nézné a képet.) Te festetted? GÉZA (hallgat). ANTAL: Végtelenül érdekes. Végtelenül. Egész jó kép. Vigyázhatnál rá egy kicsit jobban is. GÉZA (elrúgja magát a földtől, megpördül a fotellal. Kishíján elgázolja Antalt). IRÉN: Node Géza! Sárkány úr, a mérnök úr testvére! így nem viselkedhetsz vele! GÉZA: Gondolod, hogy nem érdemli meg? (Pörög tovább.) IRÉN: Miért érdemelné meg? Most látod életedben először, és igazán nagyon kedvesen, sőt türelmesen beszél veled! ANTAL: Hagyja csak rá, Irénke, megérdem- lem, hogyne érdemelném meg. Géza barátunk ebben az állapotában tényleg mindent tud! GÉZA: Énnekem nem kell tudnom semmit. Elég, ha te tudsz eleget magadról; hogy miket csináltál eddig, és miket fogsz tenni ezután. (Antalt nézi ismét.) Minden be van írva a szívedbe, olvashatod, ha akarod, hogy miféle csirkefogó vagy. ANTAL: Persze, persze, olvasgatom is üres óráimban. De még szívesebben olvasgatnám, ha néha be is bizonyítanád, amit állítasz. GÉZA: Minek? Szegény nénikém máris szentként tisztel, mivel a mérnök úr öccse vagy. Még ha — mondjuk — meg is ölnéd az öreget, tán akkor se merne igazán haragudni rád. Te meg úgy is tudod. ANTAL: Hogyne tudnám! 27
