Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - Veres Péter: Naplójegyzetek

mányokban nevelt emberek már nem tudnak hinni benne, de a Gyermekben, a Szűzben és a Bűnbocsánatban (amit mindegy, hogy az Isten ád-e vagy a megértő emberi lélek) hisznek, mert ezekben szeretet van, szív van, végső igazság — érzelmi igazság — van.

És ez a költészet olyan erős, hogy a Borgiák és Torquemadák sem tudták megsemmisíteni. A pokol fiai a költészetnek nem árthatnak.

* * * *

Vajon önmisztifikáló-e, vagy valami valóság alapja is van, hogy sok ember a kígyót, de még a gyíkot is idegenszerű állatként érzékeli, valami rejtelem van bennük, nem együtt nőttünk. Mert az az érdekes, hogy ezt az idegensé- get sem az ismeretlen, szokatlan alakú emlősökkel, sem a madarakkal, de még a halakkal szemben sem érezzük. Még az ismeretlen csodamadarakkal és a mélytengeri halakkal szemben sem. A kígyó rejtelem. Az volt már a Biblia születésekor, az ma is Indiában és még máshol is.

Mi ez?

Arról volna szó csakugyan, hogy az évtízezredek mélyén nem együtt nőttünk, atavisztikus idegenkedés van bennünk egymás iránt? Nem tudom, de érdekes kérdés.

ROMÁNIAI ÍRÓK ÉS A PARASZTOK

Elolvastam már néhány könyvet a román parasztság életéről: Rebereanu, Sa- doveanu, Zacharia Stancu, Creagna, Balcescu könyvei közül. Irodalmilag nem érettebbek és nem nagyvonalúbbak, mint a mi prózai írásaink, de más a hangulatuk, és más a néphez való viszonyuk, egyáltalán más a szellemi színképük.

A legérdekesebb a bojárcsaládok élete. Minden feudalizmusnak van valami sajátos íze, más az orosz, a magyar, a lengyel, és más a román is. A román bojárokat e regények nyomán egyszerre primitívnek és levanteiesen romlottaknak érzem. De ezt magam is tapasztaltam romániai fogságomban.

A román parasztok féltek uraiktól, de a viszonyuk patriarchálisabb volt. Nálunk tulajdonképpen a köznemes családoktól eltekintve soha sem volt igazi feudál- patriarchializmus, mert nem is volt nagyszámú udvari jobbágy. Itt katonák és hajdúk, poroszlók, régebben „nyöger”-ek, zsold nélküli harcos cimborák, alkalomadtán a közös zsákmányból osztozkodó csatlósok éltek az udvarokban a szűk házi cselédségen kívül. Házi gazdálkodás vagy éppen jobbágymunkán alapuló ipari kézművesség nálunk alig volt.

És hogy milyen otthonos volt minden rabsága mellett a román parasztság a saját hazájában, arra jellemző, hogy lehetett a bojár gazdag és nagy úr, de azért „csokoj”-nak, olyasféle népen kívüli idegennek tekintették. Vagyis a román parasztok az államot és a népet mint közösséget a sajátjuknak tekintették, a magyar parasztok meg mint a megszállók országát. A magyar jobbágyban lehetett egyéni virtus, falusi vagy táji büszkeség, de alig volt nemzeti közösségi érzés és még kevesebb volt az állammal való szolidaritás. Az állam az idegen királyoké és a nekik szolgáló uraké volt.

17