Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - JEGYZET, TANULMÁNY - Ablonczy László: Jegyzet Tamási Áronról

Az első színpadi bemutató pedig 1935. november 28-án volt az Új Thália alkalmi együttes produkciójában, a Royal Színház színpadán, úgy, ahogy Tamási Áron is írja: Pünkösti Andor rendezte, Tolnai Klári volt Magdó, Egri István játszotta Mókát.

A másik vallomás a rádiószinház bemutatója alkalmából íródott. Amint a gépirat első lapjának bal felső sarkában kézzel írott megjegyzéséből olvasható, illetve következtethető, 1963. február 28-án vették fel hangszalagra, és március 15-én este az előadás előtt hangzott el Tamási vallomása. Hogy valóban elhangzott, azt dokumentálja a Rádió és televízió újság programja is. A gépirat jobb felső sarkában egy újabb megjegyzés: Elmondtam Füzesabonyban, 1963 XI. 17. Bizonyára az újabb alkalom kívánta meg a zárójelzést, és ennek folyamányaként egy rövid s egy hosszabb rész, a rádióelőadásra utaló megjegyzések zárójelbe kerültek, és feltehetően a füzesabonyi felolvasáson elmaradtak.

Eme kis színház és irodalomtörténeti kiegészítés után még egy villanásra a közlő hadd mozdítsa képzeletét! Könnyen teheti, hisz az anyag, s az élmény dolgozik benne. Ehhez hasonló s ennél terjedelmesebb és fontosabb, kevéssé vagy alig ismert szövegekből, publicisztikai Írásokból, interjúkból milyen szép kötetet lehetne összeállítani! Hiszen Tamási 1945-től sokszor megszólalt közíróként, sok fontos kérdésben, aktuális társadalmi gondban hallatta szavát. A Márai Sándornak címzett, s a jövőben olyannyira bizakodó vallomása, a moszkvai Béke-világkongresszus alkalmából írott sorai, a vidéki utakról való beszámoló (ezek egyike éppen egy szép levél, amely Bács-Kiskun megyében íródott), a művekről tett vallomások, az Élet és Irodalomban megjelent, de az Interjú kötetből „kifelejtett” nyilatkozata milyen szép könyvvé állhatnának össze! Kevesen tudják, hogy színházi kérdésekben is megszólalt: 1947-ben a Rómeó és Júlia című színházi lapban Major Tamásékkal polemizált, s az idő alighanem Tamási igazára forgatta a magyar színház állapotját. Tehát: volna mit közölni abban a gyűjteményes kötetben.

S az Énekes madárról szóló szép szavai olvastán a magyar színház nézője is előáll a maga kérdésével: Tamási darabjait miért látjuk oly ritkán színpadon? Hiszen a Vitéz lélek, a Tündöklő Jeromos, a Csalóka szivárvány utoljára a háború előtt volt műsoron. 1945 óta ősbemutatót csak a Nemzeti Színház tartott 1947-ben, a Hullámzó vőlegénnyel, és a kecskeméti Katona József Színház a Boldog nyárfalevéllel. Ott vannak a sose játszott darabok! Az Ősvigasztalás, amely az elmúlt esztendőben került elő, kalandos évtizedeket bejárva, írójától is függetlenül. A Hegyi patak előadásáról is csak szó volt, Írása idején, 1957-ben. A gyermekek mikor láthatják az Ördöglő Józsiás bűbájos történetét? A felnőtteknek is tanulságos játék volna — nem is oly távoli idők felidézésével. Most, amikor a gyermekszínházak programja előtérbe került, lehetne-e szebben kezdeni, mint Tamási-játékkal, vagy játékokkal ? S úgy véljük, hogy ha a hiteles tolmácsoláshoz színész és rendező hiányzik, akkor nevelni kell a főiskolán, nem pedig tudomást sem véve könyvdrámaként altatni, amidőn a New-York-i bulvárdarabok és mesteremberek fércművei sorozatban mennek a fővárosi és a vidéki színházak műsorán. Ha megkésve is, nyissuk meg a teátrumot, éledjen az erdő, nyisson ki Sáska Mihály kocsmája, hogy érkezzék Jeromos, lássuk Tamási székelyeit, és repüljön, repüljön a madár. Annyival máris szegényebbek lettünk, hogy a tanácsok, a kedves, biztató bátoritó, eligazító szavak nem érkeznek többé.

83