Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (II.)
r módosítása is, elsősorban az árképzés gyakorlatának felülvizsgálata révén. Ehhez a Boripari Vállalatok Trösztje... adjon információt, illetve elképzeléseit közölje.” Továbbá: „...elképzelhető, hogy a bor adóztatásában az 5 Ft fogyasztási adónál a homoki bor esetében arányos csökkentést hajtsunk végre.“ (E két utóbbi elképzelés az előbbivel együtt ugyancsak a termelőalap védelmét szolgálja. Kezdünk rájönni, mennyire tarthatatlan állapot az, hogy a termelőalap sorvadjon ebben az üzemágban, ahol a végtermék háromszoros áron értékesül, mint a nyersanyag. A haszonnak az eddiginél ésszerűbb elosztásában a termelést sújtó történelmi igazságtalanság jóvátételét is látjuk. Abban azonban kételkedünk, hogy éppen a Boripari Vállalatok Trösztje, amely kereskedelmi érdekeltségű — tehát a termelővel szemben elfogult —, tárgyilagosan informálhatná a kormányszerveket e nagyon fontos kérdésben. Véleményünk szerint az Agrárgazdasági Kutató Intézet vagy a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet adhatna tárgyilagos információt.) 4. Indokolt, hogy a negyedik ötéves terv 20 ezer holdas telepítési előirányzatából 10 ezer holdat Bács-Kiskun kapjon. Ehhez állami támogatás biztosítása szükséges. (A megyében 15—20 ezer kh parlagszőlőt kell selejtezni; a vízkárok és más okok miatt is valamennyit; 20 ezer kh-ra becsülik a közeli jövőben kieső ültetvényfelületet. Tehát „a termelés szinten- tartása érdekében” és szociálpolitikai meggondolásból is — „100 ezer család él szőlő- és gyümölcs- termelésből” — indokolt az országos előirányzat felét Bács-Kiskunba telepíteni . . .) A második ötéves terv ültetvényprogramjának kritikai elemzése, tapasztalatainak összegzése nem történt meg. Ezzel magyarázzuk, hogy a megye nagy hajlandóságot mutat egyoldalúan elkötelezni magát a gazdasági és szociális indokolásé szükségeshez, eltekinteni újabb döntésében a szükségeslehetséges dialektikájától, noha annak létjogát a telepítéstörténet csattanósan bizonyította. Nyugtalanságunkat nem hallgathatjuk el. Honnan lesz elegendő szerves- és műtrágya, gépi kapacitás, szállító kapacitás, szellemi kapacitás, ami a 10 ezer holdas területnek csak az előkészítéséhez szükséges? Kik, mikor és hogyan döntik el a telepítendő szőlők faj- és fajtaarányát, amikor a szakemberek jelenleg is eltérő nézeteket vallanak ebben a kérdésben? Az Ültetvénytervező Vállalat — amely a telepítések megtorpanása miatt a szőlőiskolákat leépítette — mikorra tudja produkálni a szükséges mennyiségű és minőségű szaporító anyagot? Van-e garancia rá, hogy az új termelőalaphoz nélkülözhetetlen járulékos és kapcsolódó beruházások létrejönnek a tervidőszakon belül, amikor ezekkel még a második ötéves terv telepítései sincsenek optimálisan ellátva? Nem kockázatos-e egymáshoz időzíteni a nagyszabású reform- és telepítési feladatokat? Ezek költségigényét elbírja-e a népgazdaság?. . . Nincsenek megbízható ismereteink a szőlőtermelés közgazdasági vetü- leteiről. Nem ismerjük az állami támogatás módját és mértékét, sem a gazdaságok reflektálását a reform- és tervfeladatokra. Kételkedünk abban hogy 100 ezer család él szelő- és gyümölcstermelésből, de mielőtt az újabb 10 ezer hold ültetvényt eltelepítenénk, szükségesnek tartjuk alaposan megismerni az „élés” és a „megélés” módjait, formáit, tendenciáit: a szociológiai vetületeket is.) * A második ötéves terv szőlő- és gyümölcsprogramjának csak a Bács-Kiskunra jutó részéhez hazánk minden lakosa — a csecsemőtől az aggastyánig — kb. 450 forinttal járult hozzá. Csupán ezért (és nem a helyzet dramatizálása végett) kötelességünk egymástól megkérdezni, hogy milyen tűrési határa van egy ilyen volumenű programnak? Milyen arányú lehet a sikertelensége, hány százalékos a selejtje, amire még nem kell odanéznünk?. . . Nem tudjuk pontosan. Ha azonban úgy véljük, hogy a tervgazdálkodásról és a szőlő- és gyümölcs- termelésről való akkori ismereteink összevetésével jobban is megvalósíthattuk volna a telepítési programot, akkor a jövőre nézve is leírhatjuk tanulságul (amire a „kicsiség” mindenkor kötelez), hogy nem lehetünk sem voluntaristák, sem gigantomániások. Igényeink és szükségleteink kielégítésére törekedve nem léphetjük túl a határt, amelyet lehetőségeink szabnak. „Inkább kevesebbet, de jobbat." 56
