Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (III.)
EVEK—NEPEK—SZÁZADOK KUNSZABÓ FERENC Idevalósiak vagyunk (III.) Legújabbkori történelmünk egyik legszennyesebb mozzanata a Tanácsköztársaság bukását nyomonkövető fehérterror, mely köztudomásúlag éppen a mi vidékünkön, a Kiskunságban tetőzött: Bugac, Jászszentlászló, Orgovány, Szentkirály, Kecskemét, Szikra és a többi. S művelői jórészt nem idegenből jöttek, hanem a tájon születtek, ez a keserves homok teremtette őket, a dzsentriúrfi és basaparasztfi tisztecskéket, a feltörekvő gazdagyerek altiszteket és a szolgalelkű belsőcseléd, szegényhajcsár (pallér, béresgazda stb.) keretlegényeket. — De miért éppen ez a táj, mikor ebben a tanulmányban végig az őslakosság elnyomott ellenzékiségét, valamint a frissebben jöttek jó törekvéseit, racionalista gondolkodását és mindkét csoportnak a józan megfontoltságát hangsúlyoztam?! Nem ellentmondás ez? Nem. A libatollas terroristák vérbő felbuzogása éppen a táj múltjában és helyzetében gyökerezik, taglalása előtt azonban számítsunk be egy véletlen momentumot. Az ellenforradalmi csoportok legnagyobbika és leghangosabbika éppen a Kiskunság szélén, azon a Szegeden szervezkedett és duzzadt, amelyikkel vidékünk mindig szerves kapcsolatban állott. Könnyű elképzelni, hogyha Horty Miklós „nemzeti hadserege” történetesen Nyíregyházán, Kassán vagy Mosonmagyaróváron kezd mocorogni, mennyivel kevesebb ellenforradalmár gyülekezik oda vidékünkről ... Ez tehát nagyon jelentős mozzanat. A törvényszerűséget mégsem fedheti el: Pontosan a negyvennyolc- negyvenkilences szabadságharc táján felemássá lett kun és lovagi szemlélet volt a verőlegények nevelője. Az a szituáció, hogy a Kiskunság népe évszázadok óta fel akart nőni, a nemzettest teljes jogú tagja akart lenni, de erre nem nyílott módja, a múlt század végén úgy érkezett el egy bizonyos szintű anyagi jóléthez (a helyi társadalom módos, akkor mérvadó rétegeiről beszélek), hogy közben a felső hatalom végig nem tekintette felnőttnek, és esze ágában sem volt számára megadni az emberi jogokat. Az a groteszk helyzet, hogy míg itthon konzervatívak és óvatosak voltak, addig az országos küzdőtéren mindig ellenzéki pozícióba szorultak — hogy szóval a maguk módján ők is fel akartak szabadulni, nem csupán a szegénység! És ha a helybeli baloldali értelmiség, agrárproletárság s a kevés ipari munkásság (legképzettebb egyedeiben megfogalmazódva) 1918-ban és 19-ben elérkezettnek látta az időt, akkor ők is úgy érezték, hogy ütött az óra! Úgy érezték a halasi és a szentmiklósi, a fülöpszállási és a félegyházi megállapodott parasztpolgárok, sőt (a gazdasági sikerek folytán beérkezett) kecskeméti, kiskőrösi, izsáki módos csoportok is . . . hatott rájuk a táj szelleme, átvették annak elemét, megtoldva saját céljaikkal .. . ami nem sikerülhetett a szabadságharc idején és a kiegyezéskor, az megvalósíthatónak látszott az első világháború végén! . . . Csakhogy az a program (ősi jogok és polgári haladás — a maga helyén szó volt róla) már akkor erősen ellentmondásos volt.. . jórészt ezért nem lett belőle semmi az első háború vé.62
