Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (III.)

gén, ezért fajult (keseredett) el szegénykínzássá és kommunistagyilkolássá a proletárdiktatúra után.

Nem a halasi vagy a kecskeméti konzervatívan haladó polgár gyilkolt persze (maguk az „élvonalbeli” terrorlegények két-három tucatnál nem tettek többet ),de ők nézték közömbösen (és csak olykor helyesléssel), ők nem tettek ellene semmit heteken, hónapokon át: közömbösnek lenni, az adott, nyomorúságos történelmi szituációban, ennyi telhetett tőlük — ami viszont nem jelenti, hogy emberibb viszonyok közepette konstruktívabb cselekvésre nem voltak képesek a múltban és nem lettek alkalmasak a felszabadulás után.

S ha azt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy a libatollasok erősen a táj egyes hagyo- gyományait — parasztverés, haladásgyilkolás — folytatták, akkor már ismét érthetőbb, honnan volt a nagy helyzeti előnyük . . . Ám az ilyen „hagyományhűségen” túl mást is nyújtott az ellenforradalmi rendszer.

Mindenekelőtt a nemzeti függetlenséget, melyet — mint a többit — saját vívmányuknak kiabáltak ki. Azután új osztálypolitikát, olyan értelemben, hogy a gazdagparasztsággal és a dzsentrikkel szoros szövetségben a kisbirtokosokat akarták elkábítani. Jelszavakkal. Milyenekkel? A soha el nem koptatható (mert immanensen igaz és fénylő) ezernyolcszáznegyvennyolc-negyvenkilenc emlegetésével, az „egyik kezében ekeszarv, másik kezében kard” stilizált kép kisajátításával — és azzal az irredenta agitációval, amelyik (egyszer már ismerjük be) a legszélesebb rétegeket fogta meg: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!” Miért volt ez olyan erős? Mert egyrészt bele lehetett erőszakolni, hogy minden bajnak Trianon az oka, másrészt pedig nemzeti önbizalmat kölcsönzött: majd mi visszavágunk, mert erősek vagyunk, és vissza bírunk vágni! (Amiből következik, hogy még a fogcsikorgató magabízás is jobb, mint a semmi.)

Azonkívül (általában és azonnal) nem töröltek el minden demokratikus intézkedést. És volt egy hatalmas előnyük: semmiféle földosztást nem kellett visszacsinálni, hanem éppen megígérni lehetett. így keveredett az ő „hagyományfolytatásuk” a demagógiával és a népszédítéssel, és nem minden hatás nélkül — ám távolról sem annyira, hogy a homokhátsági népet saját, megtartó tradícióitól el tudta volna ütni. Ez a tradíció pedig: a munka, a szorgalom.

Mert ez tartotta fönt őket addig is, ez tette lehetővé, hogy a körbebiztosított élet elvei és gyakorlata szerint éljenek és megmaradjanak. A nagy kitörés igézete — mint már annyiszor — kártyavárként omlott össze, de a kasza, a kapa, a karikás ostor, a metszőolló és a palántázó bot, az szigorúan megmaradt mind . . . Halast a Rákóczi-szabad- ságharc idején háromszor fosztják ki, és mindhárom alkalommal van mit elvinni! Ami e tény mögött húzódik, azt érzem a kiskunsági nép igazi verhetetlenségének és legyőzhetetlenségének!

Á XIX. század végén a kezdeményezés végképp átkerül a szegényen érkezettekhez — de illik ez a meghatározás úgy is, hogy 1919 után a még mindig szegények is nagyon gyökeret verni, azaz pásztorkodni, földet mívelni, kertészkedni akartak! . . . Egy darabig hittek a Nagyatádi Szabó által megígért földreformban, ám nagyon hamar kiábrándultak— és akkor maradt a biztos, kipróbált módszer: földet bérelni, később pedig tulajdont vásárolni . . . termelni a sívó homokon, mely az arany jelzőt kapta már a múlt században, és nem hiába, mert a nagy régi települések az értékes talajfoltokon keletkeztek ugyan, s a kiváló kertészeti eredmények is oda kötődtek elsősorban, de mikor a jó talajok megteltek foglalókkal, akkor a civitások azt a futóhomokot kezdték parcellázni, amelyiken negyven katasztrális hold igen gyakran kevesebbet ér négy hold bácskai zsíros talajnál !

És a homoki güzü ezen a földön teremtett virágzó kertkultúrát.

63