Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (II.)

esett levélben kéri az FM Kertészeti Főosztályát, hogy „minden erőt mozgósítson a szükséges huzalmennyiség és támberendezés megszerzésére, mert ez évben már két-, sőt hároméves ültetvény Is van, ahova betonoszlopot csak részben, huzalt egy szálat vagy annyit sem tudtunk biztosítani .. .” 1966.

I. 10.: 13 490 kh szőlőültetvénynek nincs vagy csak részben van támberendezése. 1967. IV. 8.: „ ... a tsz-ek és az alacsonyabb típusú szövetkezetek új telepítésű szőlői támberendezéséhez még kb. félmillió betonoszlop (8621 kh-ra szükséges) hiányzik.”

A homokhátsági szövetkezetek jelentős részében a homoki szőlő- és gyümölcsültetvények gépparkja jelenleg is hiányos. Az egyetlen erőgéptípus gyártását (UE—28), amellyel kielégítő munkát lehetett végezni — a termelők előtt érthetetlenül — megszüntették. „Most aztán kínlódunk kötött talajra való gépekkel!.. .”

Nem látszik ilyen sötétnek a kép, és a sok-sok ,,nincs”-ből többet — részben-egészben — valóra váltottnak tekinthetünk a megyei (nemkülönben a járási és városi) tanácsok erőfeszítéseit figyelve. Talán nem járunk messze az igazságtól, és senkit sem sértünk meg, ha azt mondjuk, hogy a szőlőgyümölcs program viszonylagos sikerében oroszlánrész jut a megyei tanács mezőgazdasági osztályának. Itt futottak össze a szálak: az osztály tartotta a kapcsolatot az FM-mel, a városi, járási tanácsokkal, közvetlenül a telepítő gazdaságokkal, és koordinálta a telepítésben részt vevő vállalatok, intézmények munkáját. Mivel ezek száma nem volt kevés, részvételük megszervezése sem volt könnyű. Az ÜLTETVÉNYTERV menet közben szerveződött. Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet az Állami Mezőgazdasági Gépállomás, a Talajjavító Vállalat, a Geodéziai és Térképészeti Intézet nem volt kellően felkészülve sem emberrel, sem anyaggal, sem géppel: a „kapacitáshiány” gyakran előforduló műszava a levelezésnek, ha valamelyik résztvevő lemaradt az erőltetett menetben.

Sok érdekes levélrészlettel illusztrálhatnánk azt is, ahogyan a mezőgazdasági osztály igyekezett közvetíteni a résztvevők között, elsimítani a nézeteltéréseket, dűlőre jutni a telepítő gazdaságokkal s a paragrafusokkal, ha azok álltak útjába a tervfeladatoknak. Idézhetnénk a büszkeséget („Asztalra tettük a megye alapokmányokban is dokumentált ötéves tervét. . .”), a megrendülésbe hajló pátoszt („Kis ország vagyunk mi a népek világtengerében, de a magyar bor . . .”!), a mosolyra ingerlőt („Még a tél utolsó erőlködésének hófoltjai tarkítják a tájat, de már lelkes kis csapatok . . . stb.”), a haragot, ha mulasztás történt („Szigorú felelősségre vonást fogok eszközölni! . . .”), a rezignációt, ha valami elakad („Sajnos, meg kell állapítani . . .”), az értelem eltévelyedését, ha a vágykép rávetül a valóságra („Rentábilissá vált maga a szőlőtermelés . . .”).

Ezeknél azonban fontosabb az osztály operatív gazdaságszervezői szerepe: mérnököket, kertészeket toborzott; tanfolyamokat, szakmai bemutatókat szervezett a telepítők részére; felemeltette a tőzegtermelést, műtrágyakiutalást szerzett, szétosztotta az érkező anyagokat; gazdaságossági számításokat végzett; kidolgoztatta a kiegészítő beruházások tervét, informálta az építtetőket; kapacitást keresett és talált a támberendezés gyártásához, sőt a legszükségesebb szőlőművelő eszközök gépállomási műhelyekben történő gyártását is elérte. (Ha már valakik valahol elmulasztották a szőlő-gyümölcs- program teljes gépigényét a KGM profilba illeszteni.) A mezőgazdasági osztály (osztályok) több irányú tevékenysége a telepítési program során, realizálódva a tanácsi szektorban (tsz, tszcs, szakszövetkezet) lényeges meghatározója az új ültetvények értékének.

Szociológiai nézőpontból

A nagy kérdés, amelyet egyszer már körüljártunk, így hangzott: nem vállalt-e magára túl sokat Bács-Kiskun, amikor a két, külön-külön is nehéz feladatot (szövetkezet + nagyüzemi alapozású szőlő-gyümölcs kultúra) úgyszólván együtt próbálta megoldani!

Helytelen így fogalmazni a kérdést, mondják a dokumentumok, mert a homokhátsági szövetkezetek jelentős részében a nagyüzemi telepítésű szőlő és gyümölcs lehetett az a termelői alap, amely a közös gazdaság megszilárdulását (népgazdasági érdek), s a homokon élő nép felemelkedését (szociálpolitikai érdek) eredményezhette. Az új termelési viszonyok közt e kettős érdek érvényesítése nem tűrt halasztást. Eredeti fogalmazásban a telepítés „a gyenge szövetkezetek gazdasági megszilárdulását szolgálja”. „Szoros összefüggés van a terület minősége és a felemelkedés szükségessége között”, ezért „az új szőlő- és gyümölcstelepítések felét a gyenge termelőszövetkezetek valósítják meg.”

Említettük, hogy statisztikai adatok hiányában az új ültetvények kondícionális állapota illetve annak differenciáltsága nem ismeretes. Egy közelmúltban (1971 tavaszán) készült felmérés szerint a

II. és III. ötéves tervben telepített ültetvényekből 2900 kh (szőlő 1300, gyümölcs 1600) pusztult ki, árvíz, belvíz, vagy ahogy mondják „vétlenség” miatt. A legyengült kondíciójú, keveset termő felületet 7000—8000 holdra becsülik. A kipusztulás bizonyosan — feltehetően az állagromlás is — zömmel a kedvezőtlen adottságú vagy azokhoz közel álló szövetkezetekben történt meg. A telepítéstörténeti, közgazdasági, szociológiai együtthatók szerencsétlen összetalálkozása láttán úgy véljük, hogy a „vétség” miatti kipusztulás sem jelentéktelen; s hogy a fenti becslés is inkább az alsó, mint a felső határát jelöli az állagromlásnak.

Az már nyilvánvaló, hogy a népgazdasági és szociálpolitikai érdeket az eredeti feltevésből, illetve

53