Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Csuka Zoltán: Egy szlovén költő poémája az atomhalál ellen - Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron (vers)

és ha a kertek elindulnak, fölkerekednek a madarak is, hiszen ők is bánkódnának utánatok, s ha elindulnak a fák a kertek és a madarak, elindul a szerelem is,

és ha elindul a szerelem----------A fák azonban mégsem hajlottak a szóra, és tovább futottak, elhagyva az atomkort.

2.

Átkelt a vándor az atomkoron, s mikor már elég magasan járt, alátekintett,

ahol az atomkor hevert:

mindenfelé,

ahová a szeme elért,

beton és vas,

vas és beton,

a legkülönfélébb formákban, és a neonfényben

hosszú, mozdulatlan árnyakat vetettek az időn át,

A vándor csak nézte mindezt, s amikor arra gondolt mindezek közepette, milyen fölösleges is a szíve, könnye kicsordult.

Lehullott a földre,

s egy kis madár, amelyik ott állt, felitta.

S mikor megitta, így szólt: — Keserű a te könnyed. Miért ily keserű? —

S mielőtt a vándor még megadhatta volna a szokásos választ: — Nem tudom —, a kis madár meghalt.

A vándor kézbe vette s levitte oda, ahol az atomkor feküdt, hogy eltemesse.

Ámde hiába:

köröskörül csak beton és vas, csupán vas és beton,

madarat és virágot termő földet sem talált, amelyben sírt áshatott volna a madárnak, és virágot ültethetett volna rája.

3.

Átkelt a vándor az atomkoron,

és a vásárcsarnokokban, ahol minden kapható,