Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Csuka Zoltán: Egy szlovén költő poémája az atomhalál ellen - Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron (vers)
még kajszibarack és gyöngyvirág is, kora tavasszal, áruba bocsátotta a szívét. és amikor szétárusította, így szólott: — S most mit tegyek? — Megkérdezte a kanárimadarat: — Vegyelek meg téged? — Mihez kezdesz velem, most, hogy szíved nincsen? — Megkérdezte a kutyát: — Vegyelek meg téged? — — Hiszen elvernél, most, hogy nincs szíved. — Megkérdezte a csillagot: — Vegyelek meg téged? — — Hová teszel el engem most, hogy nincs szíved? — Végül úgy határozott, hogy kicsiny hajlékot épít magának, ott, az atomkorszak peremén. És így is cselekedett. És mikor az emberek arra mentek és kérdezősködtek: — Ki él ebben a kis hajlékban, hogy sohasem nyit sem ablakot, sem ajtót? —, a kicsiny ház így szólt: — Egy ember, aki elbújt bennem, mert szégyellj azt, hogy eladta a szívét. — Biztos, hogy rossz boltot csinált — mondották és elindították fényűző kocsijukat tovább, az atomkoron át. 4. Átkelt a vándor az atomkoron, és egy emberrel találkozott, aki széjjelszedte a lelkét, széjjelszedte, de összerakni már nem tudta. A vándor megfizette, amit kért tőle, a széjjelszedett lelket bőröndjébe tette, és tovább indult. Elmeorvostól elmeorvosig. S mindannyian olyanok voltak, mint a gyermekek, akik egymás kezéből kapdossák ki a játékszert, amelyet szétszedtek, hogy újból összerakják őket, ám mindhiába. — De ha netán össze is rakják, azt is hibásan cselekszik. S amikor végül mindebbe belefáradtan bőröndjét a váróteremben felejtette, a talált tárgyak osztályán nehézségei támadtak, mert nem tudta megmondani,
