Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Sztyepan Scsipacsov: Önéletrajzi részletek
SZTYEPAN SCSIPACSOV Önéletrajzi részletek (Sz. Scsipacsov befejezte költői pályájának kezdeteire vonatkozó feljegyzéseit, melyekben olyan költőkkel való találkozásaira emlékszik vissza, mint Alexandr Biok, Vlagyimir Majakovszkij, Gyemjan Bednij, Jeszenyin, Bagrickij és mások. E feljegyzésekből közlünk most részleteket.) A lovassági iskolát 1921 márciusában fejeztem be Orenburgban. Amikor elhelyeztek bennünket, Turkesztánba kértem magam, ahol elkezdődtek a harcok az ellenforradalmi banditákkal. Csábította romantika. Grigorjev komisszár azonban ahhoz ragaszkodott, hogy Moszkvában a Hadi Pedagiógiai Intézetben tanuljak tovább. Egy végzőst kellett küldeni; a komisszár engem választott. Moszkvába vadonatúj parancsnoki öltözékben érkeztem. Egyik oldalamon a kard, a másikon tábori táskám. A szíjak s a még ki nem taposott krómcsizmám csakúgy nyikorgott. Még semmiféle közlekedés nem volt, és a Jaroszlavl pályaudvarról a Kudrinszkij térig gyalog kellett eljutnom. Mint újonnan megbízott parancsnoknak kevéske cókmókom volt, de a furnérbői készült táska fogantyúja élesen vágott az ujjaimba. Szememet izzadságcseppek futották be, mégis kedvtelve nézegettem meg mindent. Moszkváról sokat olvastam az ideig, sokat is hallottam, és valami szokatlan látványra vártam, de most semmi különöset nem találtam: előttem nyúlt el a poros, szemetes úttest, a szürkés — képzeletemben kirajzolódottaknak egyáltalán meg nem felelő — házak váltogatták egymást. Sokáig kerestem a diákotthont. Amikor az illetékesnek átadtam okmányaimat, nyomban elindultam, hogy a Vörös teret megkeressem. Fura dolog. Most a Vörös teret tágasnak, fenségesnek látom. Van, hol a parádékat, ünnepi felvonulásokat rendezzék. Akkor pedig mindjárt el sem hittem, hogy a Vörös téren állok. Nem olyannak tűnt az sem, mint előző elképzeléseimben. Két, vagy három hét múlva az ideiglenes diákszállóból áttelepítettek az állandóba, a Volkov utcába, az Állatkert háta mögé. Ha más nem, a keskeny útburkolatsáv és az élősövény, a kerítés, ahol a tevék ácsorogtak, közvetlenül az ablakaink mellett voltak. Társaim közül egyiket-másikat zavarta ez a szomszédság. A tevék kora reggel lármázni kezdtek. Gyakran elnézegettem a büszke tevék magasra emelkedő fejét, bozontos szőrű púpjaik láttán a sivatagra gondoltam. Még nem mindenütt csendesült el a polgárháború, még felsötétlett a pusztulás szennye, a kórház, helyenkint pedig még egyre csak teltek a barakkok a tífuszosokkal, és az országot, amely amúgy is ki volt éhezve, még egy vész érte utói — a szárazság. Ez nem lehetett hatás nélkül ránk nézve sem. Az éhségtől az iskolán senki sem szenvedett, mint a Volga vidékén, de sokunk fogát a krónikus táplálkozáshiány folytán a skorbut meglazította. Mindannyian fiatalok voltunk, sok mindent kibírtunk a polgárháború évei alatt, s könnyen viseltük el ezt is. Tanulmányoztuk a marxizmust, vitázgattunk. álmodoztunk. .. Észrevétlenül köszöntött ránk a tél. Moszkvában már régtől otthon éreztem magam. Az utak és mellékutcák közül sok, a legjelentéktelenebbik is, ismertté vált számomra. A Povarszkaja (ma Vorovsz- kij utca) megrövidítette az utamat a Nyomdaházhoz; a Tverszkaja (most Gorkij utca) a „Pegazus istá- lója”, a „Kovácsműhely” és a „Casino” elnevezésű irodalmi klubokhoz. A Politechnikában megkezdődtek a Majakovszkij-estek — nem hagyok ki egyet sem. Nem mulasztom el a vitákat, különösen azokat, amikor Lunacsarszkijjal a próféta Vegyenszkij került összeütközésbe, aki ugyancsak mestere volt a szónak. Az ilyen vitákra az egész iskola eljárt. És bár ilyen esetben a terembe sok vallásos különc is bekerült, Lunacsarszkij támasza biztosítva volt. A Pedagógiai Intézet, bár a képzési idő mindössze hat hónap volt, valamiféle ismereteket azért csak nyújtott az embernek. A dolog lényege nem csupán ez volt. Szomjasan szívtam magamba mindazt, amit Moszkvában láttam és hallottam, s ez talán még fontosabb is volt. Emlékszem egy irodalmi estre a Nyomdaházban. Biok és Gorogyeckij szerepelt. Ez az est nem sokkal Biok halála előtt zajlott le. A nép zsúfolásig megtöltötte a termet. Biok három versét olvasta fel, de számomra egyik vésődött be igazán — az „Ölyv” című. Nem ismertem ezt a csodálatos verset, és örültem, hogy a költő ajkáról hallottam. A katonai kollégiumba hazatérőben egész úton zsongtam magamban: „Körre könnyed kört leírva, az alvó rét felett egy ölyv kering .. Úgy hozta a szerencse, hogy találkoztam Jeszenyinnel is. Különkiadásként jelent meg a „Pugacsov” c. drámai költeménye; a könyvesboltok pultjairól már eltűnt, s így elhatároztam, hogy bemegyek 36
