Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (II.)

dik ötéves tervben telepített szőlők, gyümölcsösök üzemi értékéhez. Erről nincsenek biztos adataink. A statisztika csak szektorálisan különíti el az ültetvényeket: az össztermés-összterület hányadosában globálisan kimutatott átlag homályban hagyja az új ültetvények valóságos potenciálját, de akadályozza az olyan gazdasági ösztönzők és szabályzók kidolgozását is, amelyek az új telepítések megóvását és megerősítését szolgálnák. Az új ültetvények különválasztása, üzemi értékének, használhatóságának felmérése elkerülhetetlen; de, hogy ne érjen bennünket nagy meglepetés, ha majd megtörténik, azért is föl kell idéznünk a telepítéstörténet néhány mozzanatát.

A program végrehajtása során az ültetvények egy része (becslés szerint 10—15 százaléka) nem megfelelő területre került. A „megfelelő terület” fogalmán itt elsősorban talajtani adottságokat értünk, de felszíni, meteorológiai és közgazdasági adottságokra is gondolunk. A földvédelmi törvény leszűkítette a betelepítendő területek körét, de a körön belül sem mindig a legalkalmasabb talajra tették az ültetvényeket. És ahol az ideálisnál szerényebbek voltak annak idején az alkalmassági normák (gyakran), ott jelenleg az ültetvények potenciálja is alacsonyabb az elérhetőnél. Sok adat van arról, hogy a fenti hibák megfelelőtlen biológiai vagy műszaki előkészítéssel (vagy mindkettővel) tetéződtek. Olyan feljegyzés, arrely a talajegyengetés utáni talajvizsgálatot dokumentálná, nem található. Ennek szükségességét az irodalom hangsúlyozza, elmellőzését pedig a kipusztult ültetvényekről készült jegyzőkönyvek bizonyítják.

Itt csak egyet idézünk: a jánoshalmi Tsz-közi Vállalkozás 1964—65-ben telepített és 1969-ben kipusztult 100 holdas szőlőjéről készült szakvélemény pontokba szedi mindazt, amitől fentebb elvonatkoztattunk. „A telepítési kudarc okai: 1. A termőréteget megbolygató, nagyfokú talajegyengetés. A lehordás helyén a második-harmadik évben, megfelelő táplálék hiányában teljesen leromlik az ültetvény. 2. Telepítés előtt a zöldtrágyás pihentetés elmaradása, s az ezt pótolni nem tudó alacsony szervestrágyaadag.”

A Kiskunsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének vonatkozó tanulmánya (A nagyüzemi telepítésű szőlőtermelés gazdaságossági kérdései) általánosítja a terület kiválasztásában, alkalmasságának elbírálásában történt hibákat. ,, . . . a telepítések igen rossz — 1% alatti humusztartalmú — területeken történtek, ahol nem volt megfelelő a talajok tápereje. Az adott időszakban az OMMI szakvélemény 200 q/kh szerves trágya és 2—4 q/kh vegyes műtrágya felhasználását írta elő talajjavítás címén. Jelenleg ugyanilyen minőségű területre történő telepítés esetén 800 q/kh körüli szerves trágya és 8—10 q/kh vegyes műtrágya az előírás a talaj termőerejének javítására ...”

A közgazdasági adottságok közül csak a munkaerőhelyzetet ragadjuk ki. Az 1949-es népszámlálás 202 ezer főt talált a megye mezőgazdaságában, az 1960-as közel 204 ezret. A következő öt év alatt a munkaerőlétszám 163 ezerre csökkent. Történt ez a telepítési program lebonyolítása idején, amikor a szőlő-gyümölcskultúra fejlesztése legalább 30 ezer fő munkába állítását igényelte volna! . . . A munkáskezek hiánya annak idején — a fiatal ültetvények legkritikusabb fejlődési szakaszában — nehezítette az ápolást, gondozást, a jelenben pedig bizonytalanná teszi a létét: állandósítja a szükségmegoldást, amelynek az a lényege, hogy a betakarítási fázis társadalmi munkára van alapozva.

Meghökkentő, hogy javában folytak a nagyüzemi telepítések, de még nem volt egységes álláspont a nagyüzemi szőlők térállására nézve. A gépet igazítsák az ültetvényhez, vagy az ültetvényt a géphez: ezen vitatkoztak a szakemberek még 1962-ben is. „Menet közben tanultunk meg mozdonyt vezetni” — mondja az egyik informátorom. A bizonytalanságnak tulajdonítható, hogy jelenleg nagy szőlőfelület van, amely — egy tsz-elnök szellemes fogalmazása szerint „széles sorúnak keskeny, keskeny sorúnak széles”.

Az új ültetvények értékére (és sorsára) kiható felkészületlenséget több irányban is nyomon kísérhetjük. Bár az új telepítések javítottak valamit a faj- és fajtaarányon, a hegemón szerepet betöltő Kadarka, Kövidinka, Sárfehér — a minőségi borszőlők rovására — túl ment az előirányzatán. A csemegeszőlő telepítési tervét is (20%) csak 4,6%-ra sikerült teljesíteni;

........általában levonható tapasztalat,

hogy a telepítések fajtaarányát csaknem kizárólagosan a rendelkezésre álló szaporítóanyag szabta meg”. (A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztályának előterjesztése 1965. IV. 10.). Feljegyzések vannak arról is, hogy az elültetett vessző és facsemete minőségileg nem mindig felelt meg a szabványnak. A szakírók állásfoglalása szerint a szaporítóanyag kondicionális állapota és biológiai potenciálja fontos meghatározói az ültetvény későbbi értékének.

Mint ahogy nélkülözhetetlen a pince és a hűtő-tároló az ültetvények termőre fordulása után, legalább annyira fontosak a járulékos beruházások a termőre fordításhoz (erőgép, munkagép, növény- védelmi felszerelés, támrendszer, kerítés stb.), mert „ellenkező esetben az ültetvény fennmaradása is veszélyben forog”. A telepítési időszakra azonban inkább az a jellemző, hogy hiányoztak a járulékos elemek, semmint hiányosak voltak. A Kohó- és Gépipari Minisztériumnak „csak részben” volt tudomása a telepítési programról, és csak 1963-tól kezdett foglalkozni „az egyes gépek kialakításával”. A tanácsi gazdaságoknak 1964 közepén 37 alkalmas erőgépe volt az ültetvényekhez. Idézem a megyeitanács főkertészét: „26 ezer hold szőlő és gyümölcs megműveléséhez munkagéppel egyáltalán nem rendelkezünk.” Az állami gazdaságok főkertészét: „ . . . meglevő telepítéseink munkagépekkel való ellátása kritikán aluli.” Egy tsz-elnököt: „Lóekékkel dolgozunk, egyszerű kapával kapálunk, amikor 2000 holdas ültetvényt hozunk létre.” 1965. I. 7-én a megyei tanács mezőgazdasági osztálya kétségbe52