Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Kalász László: Versek
KALÁSZ LÁSZLÓ Tarolt ágakon tébolyok: gyümölcseimet hova tettem! vézna gallyakról taszított szégyen pereg a levelekben a törzs még áll s a gyökér mászik soha-nem-sejtett rétegekbe fent az ég kristálykupoláján mintha egy kőmadár kerengne Távol a sík mezőn széjjel nyargalok s nézek nehéz paták kivágták helyét az emberségnek botlásaim miattuk s mindnyájunk megbotlása kopjákkal s szép kedvekkel hiába lelnénk társra fölöttünk felhő immár: kapzsi madarak lelke szemünk-hitünket vágják s vaktában nyargalódunk Megnézném magam s nincs tükör amiben lehet emlékeznem bolond foncsor az akarat fakó és táncol hát mögött megmered pillanat alatt s szétrúg: ködölnek a ködök Tenyerem éle feléd fordul nyúltarkóra egy ütés apám csuklóját elvágom csakhogy szabaduljon ragadnak az ujjak a húsba minden érzelmektől ragad dag dagályos hullámverés állítsd már meg malmaidat! halnak hagyjál nőni szárnyat madárnak kör-körre: távot és az embernek mi mindent! ezt kéne világ kitalálnod 12
