Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Kalász László: Versek
Egy életem Híg sör egy halálom regék rejtelme örökkön ki választ ki tiszta búzát hamu alól ki kapar föl lettem volna mi lehetnék nőttem volna viharosra szálkás kalászom betörött beletört a viharokba Istennél elhivatottabb sátánja a világnak szerelmem soha eddig s halálomat nem láttam őrölnek ölelések Hádesz habján lapátok ördög fekete lisztet szárít-zúzdal véremből szórja a végtelenbe: hamut emel az árok emberségem porlandó s düh zeng-zúg végtelenség! Már csak híg hevét-velejét a Nap ha leszórja forrásba apadó folyamnak zuhatagnak nincs sugárcsobogás csak csermelyek gyermekded hangja karittyol tévedez s feliszomul loppanó őszi ködökben fülbe a vatta s nő szerelemre a fojtás: télen jobban melegít szén olaj fa mint a te tested tömör rum ezeréves csömör falum pohárcsigolya-gerinc inog az akarat agyunkon súlyos gőz kering szívünk szökell a vad elállja útját a gyerek pányvázza a család a düh szilánkban pereg vagy vad nótába vág majd alázattá józanul s kiáll megint útfélre fejet horgászt mert „jön az úr1' s lelkünk kalaplevéve ott állunk sorban mint a fák gyökeredzünk útszélbe szeszért nyílik csak a virág gallyunkon s gőz a vége (cefre a változó gyümölcs s közösben is magunk vagyunk) Mételyezve féligtudással s híjával erős akaratnak se isten se ördög nem voltam s a kettő sem — hát nem is ember beoltva szenvedéllyel vággyal s híjával igaz szerelemnek se ember se állat nem voltam s a kettő sem — hát mi ugyan? 13
