Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (II.)
Lokálpatrióták legyünk? Adataink szerint az utolsó tervévben központilag 13 ezer kh-dal csökkentették az országos telepítési előirányzatot. Ebből is látható, hogy a terv túlzott volt a népgazdaság teherbírásához mérve. Mégis: a megye minden lehetséges érvet felsorakoztatott a tervszámok leszállításával szemben: akadályozva látta a nagyüzemi felületek kialakítását; az előírt fajtaarányok beállítását; a minőségi fajták eltelepí- tését, amelyhez korábban nem volt szaporítóanyag; azzal is érvelt, hogy kb. 1000 kh előkészített terület marad betelepítetlenül, ha csökken a terv. Ha a homokhátsági táj és a szőlő-gyümölcskultúra összetartozása melletti hitvallás sem védi az embert az elfogultság vádjától, akkor is meg kell mondanunk, hogy a megyei magatartás, amely annyiszor országos rangra emelte a helyi érdeket, most adós marad ezzel: szempontjai lokálisak és tényszerűen is támadhatók. 1964 végéig a közel 200 telepítő gazdaság egyharmadában sem alakult ki a „nagyüzemi felület”. A korábbi évek szétaprózott telepítései mellett (más kérdés, hogy hiba ez vagy nem) kizárt dolog, hogy egy év alatt megvalósulhatott volna az eredeti elképzelés. A minőségi fajták elhanyagolása mögött pedig nemcsak a szaporítóanyag hiánya érzékelhető, hanem a mennyiségi szemlélet, a mennyiség-minőség régóta lappangó ellentéte, a termelői tapasztalatok hiánya, az árpolitikában megmutatkozó hibás közgazdasági szemlélet, amely akkor sem ösztönözte (mint ahogy jelenleg sem ösztönzi) a termelőt a minőségre. És kételkednünk kell abban, hogy nagy kiterjedésű területek voltak telepítésre előkészítve, ti. 1965-re a telepítési kedv megcsappant: alacsony felvásárlási árak, értékesítési nehézségek, költségnövekedés, munkaerőhiány stb. okok miatt. A tényt különben a megyei főkertesz is feljegyzi: „Megyeszerte nagy ellenállás mutatkozik a telepítésekkel szemben.” A tsz-ek a csökkentett területen is le voltak maradva a telepítéssel. Ezt pedig a megyei tanács elnökhelyettese jegyzi fel 1965. április 28-án: „Az eddigi időjárás kedvező volt, szinte indokolatlannak tartom, hogy a telepítések (1300 kh a lemaradás Z. T.) a jövő hónapba mélyen belenyúljanak.” Az országos telepítési volumen — beleértve a megyeit is — óriási teljesítmény. Szükséges volt, de mégis kérdés, hogy nem lehetett volna-e, nem kellett volna-e a feladatot jobban elosztani az időben. Ti. azzal, hogy öt év alatt — kampányszerűen —felújítottuk az ország szőlő- és gyümölcskultúrájának egyötödét, akarva-akaratlanul a ciklikusságot avattuk a rekonstrukció kötelező módszerévé (emiatt 20 év múlva fogunk majd bosszankodni) noha nem kétséges, hogy a népgazdaság mindenkori teherbíró képességének is, a kultúra természetének is jobban megfelelne a folyamatosság. A harmadik ötéves tervben 15 ezer kh volt az országos előirányzat, ebből 5800 kh-at kapott Bács-Kiskun. Termeljünk többet! (De minek?) A programnak azonban mégsem a telepítés ciklikussága a legnagyobb hibája. Ennél nyugtalanítóbb, hogy nem komplex: azaz elszakítja egymástól a szorosan összetartozó, a sikert együttesen feltételező tennivalókat. Ezt menet közben gyakran tapasztalni fogjuk, de most és először az alap- és kapcsolódó beruházások vonatkozásában elemezzük. A fogalmak meghatározása az irodalomban eltér. Hogy kizárjuk a félreértéseket, alapberuházásnak nevezzük az ültetvényt és a felneveléssel járó költségeket. Kapcsolódó beruházásoknak pedig azokat a létesítményeket, amelyek a termésnek árúvá való feldolgozását szolgálják (hűtő, tárolótér, csomagoló helyiségek, azok gépei, eszközei, berendezései). Az új telepítések megvalósulása idején a megye gyümölcstermése 500—800 ezer, a szőlőtermés pedig 1—2,5 millió mázsa közt ingadozott. Az új telepítések termőre fordulásával számoló becslések a várható gyümölcstermést 1,8—2,0, a szőlőtermést 2,5—3 millió mázsában határozták meg. Ehhez az 1965-ben meglevő pincetérnek (1,3 millió hl) 2,8 millió hl-re kellett volna növekednie, a feldolgozó kapacitásnak pedig — 2,5 millió mázsának véve az össztermést, 32 napnak a szüretet — a naponkénti 31 ezer mázsáról 78 ezer mázsára. Hasonló arányú fejlesztés vált szükségessé a gyümölcstárolás, hűtés, csomagolás stb. létesítmények vonalán. Köztudott, hogy amilyen mértékben hiányoznak a feldolgozásra, az értékesítésre való előkészítés tárgyi és technikai feltételei, olyan mértékben válik értelmetlenné (és veszteségessé) a megelőző fázis, a termelés. A szakember azonban azt is tudja, hogy „nálunk hol erre van pénz, hol arra . . .”, ami, itt, a szőlőprogramban a kapcsolódó beruházások lemaradását jelenti. Mielőtt ezt eredeti szövegekkel dokumentálnánk, megjegyezzük, hogy egy nagyüzemi bortároló építése álatában 3—4 évre áthúzódó beruházás. Az új telepítésű szőlők ugyanennyi idő alatt fordulnak termőre, amiből logikusan következik, hogy az alap- és kapcsolódó beruházásoknak együtt kell indulniuk. Bács-Kiskunban ez azért lett volna különösen fontos, mert az új telepítéseket megelőzően is szűkös volt a tároló, hűtő, manipuláló tér; és eddig (1963) „csak a legminimálisabb növekedést kapta meg”. Egy 1964. III. 18-i feljegyzés: „Az 1963. évi közepes bortermést az állami pincegazdaság jórészt csak más megyében tudta elhelyezni. Amennyiben a kadarka nem rothad le, 300 000 hl borunk elhelyezése teljesen kilátástalan . . .” 4 Forrás 49
