Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - JEGYZET - Szalay Károly: Mocsár Gábor, a szatirikus
Természetes kíváncsiság: megkeresni az esetleges szatirikus nyomokat, az 1965— 1966 előtti műveiben. Vajon az ebben az időben bekövetkezett fordulat, amely az író munkásságának a zömét szatírába hajlította, előzmény nélküli-e? Látszólag a drámaieposzi hangvétel, de még a szociográfia sem fér össze a gúnyolódással. A forró napok még ezt a föltevést igazolja. A falusi osztályharc, a kulák elleni tevékenység, a harsogó indulatok a szövetkezeti gyűlésen, a kombájn megjelenése okán kiváltódott csodálkozás és öröm nem tűr komikumot, de még Kiss Márton figurája sem, pattogó méltatlankodásában, pedig fölötte eljárt az idő, elavultak agitációs módszerei, marxista ismeretei, sőt szaktudása is. A közhelyeket, konvencionális igazságokat, alakokat még komolyan gondolja az író, Farkasné múltbéli anekdotája sem humoros, panaszkodó inkább. Jankó Rozi viszont már szándékoltan komikus figura, de a sematizmushoz közeli regényben, ő még a népszínmű parasztábrázolását formázza. Figurája éppen annak az urbánus irodalomból kiszakadt karrierista irányzatnak a paraszt- és valóságszemléletére jellemző, amely a sematizmust létrehozta és átterjesztette a népi irodalom képviselőire is. A népi szólásmondások, parasztos jóízűsködések, plebejus pikantériák még kevés komikumtalálékonyságot mutatnak, csak az Ördögdombba intarziaként illesztett tömör anekdótázás sejtet valamit. A Fecskék és Miatyánk elbeszélésciklusa, kivált a Pirostövű nád olyan társadalomkritikai elbeszélések, amelyek hiteles gondokat, korszerű problematikát hoznak elő, nem a belépni vagy nem belépni konvencionális konfliktusát, hanem főként azt, hogy milyen erkölcsi normarend szerint próbálnak beilleszkedni az emberek az új életformába. És fölbukkannak a későbbi szatírák jellegzetes alakjai is, a törtetők, a csalók, a hatalommal visszaélők, a féktelen természetű hangadók, a vidéki kiskirályok. Megfigyelhető, hogy ezekben az elbeszélésekben az egyéni, emberi sorsmotívumok egyre jobban előtérbe kerülnek a rétegsorssal, rétegjellemzéssel szemben. Szinte párhuzamosan válik egyre gazdagabbá, őszintébbé, szókimondóbbá a társadalom rajz, társadalomkritika és a jellemrajz. Az Elment vadászni . . ., a Vadorzók, olyan erkölcsi kritikák, a Piros tövű nád, az Ezek a hollók, a Kockáztatók, vagy a Fecskék és miatyánk olyan társadalomkritikák, amelyek már-már az erkölcsszatíra vagy társadalmi szatíra fogalmát is pedzik. Időben is közel esnek az első szatirikus Mocsár-regényekhez, a Pávatollhoz és az Illetlenekhez. Az első szatirikus regények A Pávatoll alakja, alkotóelemei, hangvétele és mondanivalója is homogén, bevallott szatíra, gúny, komikum, humor, játék. Kakukk Flórián varnyúfalvi útkaparó, Csuda Vencel gyümölcskertész egykori nazarénus prédikátor, Sóhalytó Endre kormányzó főtanácsos, Gulácsi, a könnyű kezű borbély, Kökény elvtárs, az okleveles gyógykovács, Kokányiné az MNDSZ-ből, Kartács a járási aktivista, Balhás, Flabók, Mikénti — komikus beszélő nevek, komikus epiteton ornansokkal, komikus környezettel. Mintha a Forró napok szatirikus ellenpárja lenne, ugyanannak a korszaknak a karikatúrája. A frázisok, a szólamok itt már parodizálva kerülnek elő. A regény cselekménye önálló epizódokká, anekdotákká hullik szét, jóízűsködés, népi vagy népieskedő humor, mindez jelzi, Mocsár itt még a megkezdett út legelején tart, ott ahol a legtöbb, posztsematizmusban született, de már a dogmatizmust bírálni akaró szatíra. Varnyúfalvára instruktor érkezik, hogy a szövetkezeti mozgalom föllendítésén buzgolkodjék, s fölkeresi a tanácselnököt, aki viszont a gólyaállomány békával való ellátottságáról készít statisztikát ősszel, amikor már a gólyák elröpültek. Értekezletkarikatúra, vérző lábú Szent Nepomuk csodatétele (Zsendics Lajos állami gazdasági fogathajtó jóvoltából), az egyes anekdotikus betétek, a szakállas, Kiss Sandri, a tanácselnök vagy Szutor Ernő községi párttitkár elbeszélései, viselt dolgai még a mikszáthi anekdotizmus ötvenes évekbeli áttételeit idézik. Dobozy, Urbán, Illés Béla, 83
