Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - JEGYZET - Szalay Károly: Mocsár Gábor, a szatirikus

mai valót: ezért szatirikus. A hazához való hűség és a szocializmus igenlése nála úgy jelentkezik, hogy tudja: a Nyírségben nem a sarki fókáknak, hanem a nyírségieknek lehet csak fölépíteni a szocializmust, ezért szatírái tárgyszerú'ek, a szociográfiai módszerekkel fölmért valóságból következnek. Mondhatnánk úgyis konzervatívak, hiszen szigorúan tapadnak a köznapisághoz. Mocsár Gábor filozófiája tehát nem mérhető világirodalmi mértékkel, köznapi, pórias, gyakorlati filozófia. Csak egy vigasztalhatja Mocsárt, ez a fajta filozófiai alapállás is megtalálható a világirodalom ma legnagyobb szatirikusainál is. Bár tartok tőle, hogy ő hamarabb akar szót érteni egy Szeged környéki tsz-paraszttal, mint Jonathan Swifttel. Ami nem biztos, hogy művészetének föltétlenül erénye is egyben.

Szatirikus regényei életműve egészében érthetők meg igazán. Némi leegyszerűsítéssel ezt lehetne mondani, az írót a vidék, a falusi életforma szocialista átformálásának a lehetőségei foglalkoztatják. Három hangvételben: ünnepi-drámai, publicisztikai-szociográfiai és humoros-szatirikus változatban.

Az elmaradottság, a paraszti nyomor, a küzdelem az újért humormentes (vagy szinte teljesen humormentes) művekben fogalmazódik meg, mint a Forró napok-ban, a Nyitott tenyér-ben, vagy az Ördögdombban. Ez utóbbiban hímnikus vallomást tesz a népről: egy bajbajutott paraszt megmentése során vizsgáznak a társadalmi rétegek (?), emberek áldozatkészségből, szolidaritásból. Csakhogy Mocsár nem teremt plebejus mítoszt, népi mítoszt, a népellenes mítosz helyébe. Tudja és ábrázolja a vidéki ember, a paraszti ember hibáit, szőrösszívűségét, konzervativizmusát, nehézkességét is. Csakhogy ez nála nem társadalmi réteg vagy foglalkozás örök törvényű velejárója, hanem egy életforma, termelési mód következménye. A falu átalakítása, szocializálása nem a magyar jellegzetességekbe, nem is a paraszti makacskodásokba ütközik, hanem egy társadalmi rend megkövesedett hagyományaiba, amiből életforma, szokás, mítosz és törvény lett.

Mocsár regényeiben, a durva, a kemény, a kiszolgáltatott paraszti sors az, ami meghatározza a regényhősök lelkületét. A paraszt sorsa örökös szenvedés és csapás. Lackó László élete keserves munka, háború; öccse ott pusztul, apja vért hány, meghal, fia a következő háborúban tűnik el. Hullik, züllik a család, a rokonság (Fekete csónak). A Nyitott tenyér Szeredai-jának a sorsa még gorombább, félállati élet, megvetett, meggy alázott hülye lánya révén. Örökösen tönkrejut, megsemmisül, se: „nem mérte föl, milyen nehéz az élet, mert erre nem volt ideje, minden gondolatát az foglalta le: hogyan álljon talpra. Aki úgy él a tanyák és a világ ölén, mint Szeredai meg a többi tanyasi paraszt, az sokat kibír, mert nem töpreng a dolgok összefüggésein, hanem hajtja magát előre: ha ez így sikerült, ebből valahogy ki kell mászni.”

Ez a paraszti szívósság egyik fő jellemzője alakjainak. így érthető, hogy Nyári Mihály (Ördögdomb) túléli a rázúduló terméskövek nyomását, a betemetettség hálalfélelmét, s már-már anekdotikus népi hőssé válik szabadulása után, éppen mindent kibíró, inaskeményre edzettsége következtében. Ennek az életformának a következménye azonban a kegyetlenség, a durvaság, a könyörtelenség is, ami balesetek, a munkával járó élmények, „a paraszt hozzá van szokva az öléshez, vérhez, mert megszokta, hogy disznót öl, a máj, a bél, a szív, az mind ismerős neki. Vadak . . .” mert hozzászoktak a szenvedés látványához, (a beteg tehén gyötrelmei és kimúlása), hozzászoktak a saját testi fájdalmaik elviseléséhez is. Mindezekről Mocsár a legtöbbször naturalisztikus képet ad, s őszintén mutatja meg a paraszt elleni kegyetlen fenekedéseket, féltékeny indulatból, földéhségből, maradiságból, újat-akarásból származzék is az. A paraszt szenvedéseit, pusztulását alig van aki fölpanaszolja, világháborúkban vesztüket nem kísérte zokszó, rekviem. Mintha a közvélemény rendjén valónak tartaná megkülönböztetetten mostohább sorsukat.

82