Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Hegyi Imre: Ki a szegény, ki a gazdag?
Trabant, mert az a házmestereknek is van már, hanem egy jobb kocsi, egy Capri vagy ehhez hasonló. — Azokban a körökben, ahol forog, bevallja-e, hogy tetőfedő? — Nem. Mindenki tudja, hogy fotózom, és ezt gyakorlatilag is tudom bizonyítani. — Nem bolondság szórni a pénzt? — Nem, mert csak egyszer élek. — Huszonvalahány évesnek mondja magát. Honnan szerezte ezt a „bölcsességet” ilyen fiatal korban? — Egyszerűen láttam az anyámékon, hogy küszködnek, összerakják a filléreket és bútorokat vesznek, spórolnak és megdöglenek. Én ezt nem akarom, én úgy akarok megdögleni, hogy éltem. * (Húsz év körüli csinos leány.) — Az a hír járja, hogy a környezetében nem tartják normálisnak, sőt, hogy ez a megbélyegző tituláció esetleg még a családtagoktól is kijár. Igaz-e? — Hát... igaz. — Mi az oka? — Mert a szerencsémet, hogy úgy mondjam, „megcsinálhatnám”, férjhez mehetnék... — Méghozzá hogy? — Ogy, hogy meglenne mindenem, a lakásom, az autóm, a... minden, ami kell. Szóval, amit az ember mostanában elképzel magának .... de ... — Mi az a de? — Azt hiszem, hogy egy házassághoz nemcsak a pénz szükséges. És a pénz sok mindent el is ronthat. — Dehát hol az a határ, amíg a pénz nem rosszat tesz az emberrel? — Amíg olyan vágyai vannak az embernek, hogy egy valamit szeretne elérni egyszerre, és nem egyszerre többet, tehát hogy egyszerre legyen nekem meg az autóm, a lakásom, a nyaralóm, a . . . mit tudom én — a repülőgépem, mindenem, ami egy kapitalista államban lehetséges. Nem őket kell másolni, hogy ott egy milliomosnak minden meglehet. Érjük el először az egyiket, aztán a másikat, aztán a harmadikat. Akkor megértem. * (Vidéki kisiparos; idősebb, őszülő hajú, jól öltözött, testes ember.) — Kovács urat jómódú, sőt gazdag embernek tartják. Nemcsak itt, hanem az egész megyében. Van mit aprítania a tejbe. És azt hiszem, ha megmaradunk a Kovács elnevezésnél, (s ezt ígérhetem), nem lesz különösebb oka, hogy letagadja ezt a jómódot, elvégre ebben aztán igazán semmi szégyellni való nincs. De vannak-e mérhető pontjai ennek a jómódnak? Mik jelzik ezt az életstandardot? Mijük van? — Hát nézze ... Van egy lakásom, van egy nyaralóm, és van egy autóm. — Ugye megenged egy-két úgynevezett kényelmetlen kérdést? Annyit tudok, hogy szerszámkészítő iparral foglalkozik. Mennyi a havi forgalma? — Hát kb. ötvenezer forint. — Az adója? — Az kb. ennek 60 százaléka. — Évi összegben kifejezve? — Hát... ha ezt beszorozzuk, úgy az körülbelül akkor.... hát úgy általában ez többé-kevésbé változik, száznyolcvanezer forint körül van az adó. — Önmagát gazdagnak tartja-e? — Én nem tartom magam gazdagnak, mert a gazdagság az valami olyan, amikor az embernek már túlzott feleslegei vannak. — Széltében-hosszában rebesgetik, akik ismerik Kovácsékat, hogy van egy megfogalmazott életelvük, nevezetesen, hogy miért kell most hajtani? — Hát . . . nézze . . . (Köhögés.) Ez egy egyszerű számítás. Mert általában a követ63
