Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Gál István: Látogatások Szabó Dezsőnél
GÁL ISTVÁN Látogatások Szabó Dezsőnél Tizenhét éves koromban Karácsony Sándor Csittvári Krónika-körének nyári táborozása után Sebestyén Gézával kerestük föl a Philadelphia kávéházban. Éppen magába mé- lyedve ült márványasztalánál és kérelmünket, hogy a Mester fogadjon bennünket, egyetlen kézlegyintéssel elintézte. Alig két héttel ezután Aradi Zsolttal és Csaba Józseffel, a Sarlót követő első magyar falukutató út után látogattam meg. A Tiszazugból Angliába menet toppantam be hozzá interjút kérve tőle az akkoriban indult ellenzéki, kisgazdapárti dombóvári napilap, a Tolna vármegye részére. Nyájasan fogadott, mintha két hete nem is ő lett volna az, aki rövid úton kidobott. Cikkem egész oldalas terjedelemben meg is jelent, s minthogy akkor még csak hetedikes gimnazista voltam, hátralévő bonyhádi gimnazista időmben elég ok volt a botránkozásra és a vádaskodásra egyes tanáraim részéről. Érettségi után az Eötvös Kollégiumba szerettem volna kerülni. Gombocz Zoltánnak azonban egyáltalán nem imponált bemutatkozásomkor, hogy pályaválasztásom iránt érdeklődve nem középiskolai tanárnak, hanem újságírónak, írónak jelez em választásomat, és az Eötvös Kollégium nagy íróira, többek között Szabó Dezsőre hivatkozva óhajtottam ezt elérni. Gombocz őszinte vallomásomat annyira megjegyezte, hogy amikor harmadéves koromban az Apollót megindítottam, Bóka Lászlóval üzente, nem akarok-e az Eötvösbe bekerülni. így befolyásolta végzetesen Szabó Dezső példája életem kezdetét. Az Eötvös helyett a Hársfa utcai Diákok Házába kerültem, a Bartha Miklós Társaság balszárnyának gárdájába, élén Fábián Dániellel és a Kelet-európai Szeminárium Vezetőjével,Olt Károllyal. Akkoriban jelent meg Szabó Dezsőnek a Magyar Élet c. — valószínűleg ezért egyetlen számot megért — folyóiratban hatalmas támadása a pángermanizmus akkori magyarorszígi szekértolói ellen, a hitlerizmus bekövetkezett rémuralmának valóságos rémlátomása. 1931 szeptemberében erdélyi utam után Tamási Áron és Ligeti Ernő magukkal vittek hozzá látogatóba. Erről mindketten beszámoltak a maguk módján. Még friss volt Szabó Dezső támadása az Előőrsben Tamási ellen a Szú'zmáriás királyfi miatt. Tamási elhatározta, hogy Ligetivel együtt fölkeresi. Az alkalom Ligeti Ernőnek az Erdélyi Helikonban megjelent remek tanulmánya volt, az erdélyi irodalom két nagy áramlatának, az urbánusnak és a népinek Babitshoz, illetve Szabó Dezsőhöz való kötődéséről. Engem is meghívtak magukkal. Szabó Dezső Tamásit valóságos apai szeretettel fogadta, mintha Előőrsbeli durva támadása mindössze egy hirtelen haragú apa dühkitörése lett volna csintalankodó fia ellen. Amikor engem bemutattak, széles gesztussal (két év előtti interjúkérésemre nyilván rég nem emlékezve) odainvitált asztalához csak annyit kérdezve: Van már neve? Mire Tamási rávágta: „Még nincs, de majd lesz!” Amikor Ligeti átnyújtotta az Erdélyi Helikon új számát, és röviden elmondta, mit írt meg a cikkben, Szabó Dezső kíváncsiságát nem tudta palástolni, és bár már hárman ültünk asztala körül, rögtön belemélyedt a tanulmányba, különösen annak róla szóló felébe. A dicsérettel meg volt elégedve. Egész este Erdély felől érdeklődött. A Philadelphia, éveken át éltem ezzel a gyanúperrel, Szabó Dezsőnek a Várral szemben a két szomszédvár egyikét jelentette. Ahogy az ellenforradalmi Magyarországnak ő akart szellemi vezére lenni, és volt is egy ideig, ugyanúgy nem tudta Horthy- nak megbocsátani, hogy ami neki nem sikerült, az a vén tengerésznek sikerült, a magyar állam mindenható kormányzója lett. Bár nem volt olyan miniszterelnöke vagy jelentős minisztere Horthynak, akibe Szabó Dezső bele ne kötött volna, akit meg ne 40
