Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - SZEMLE - Saád József: Páskándi Géza: Az eb olykor emeli a lábát - Benkő Ákos: Szirmai Károly: Falak, puszta falak
Páskándi Géza: Az eb olykor emeli a lábálAz Egy illúzió jövőjében Freud szembeállítja a gyermek csillogó intelligenciáját és az átlagos felnőtt silány, sémákra egyszerűsödött gondolkodását. Ez a szomorú kontraszt Páskándi alapélménye is, aki novelláival, versesköteteivel és mesegyűjteményeivel tűnt fel a hatvanas években a romániai magyar irodalomban. A kötet két, hagyományosabb eszközökkel megformált drámája, a Báthory Kristóf erdélyi fejedelem idejében játszódó Vendégség, és a Király köve is, amely a Pygmalion-mitoszt eleveníti fel, az intellektuális parabolaforma felé közeledik. A történelmi és mitológiai hitelességet Páskándi mindkettőben fölösleges ballasztként fogja fel, és amennyire csak anyaga megengedi, igyekszik száműzni az élethűség illúzióját, a beleélés lehetőségét. Az eredmény éppen emiatt felemás: a történelmi, mitológiai keret csupán keret marad. Valóban ballaszttá válik, melyből nem nő ki szervesen a drámák gondolatisága. A kisebb darabokban, párbeszédekben sokkal szerencsésebben érvényesül Páskándi elfogulatlan, gyermeki fantáziája. Mindig triviális helyzetekből, évszázadok óta belénk sulykolt közhelyekből indul ki. Leszámolva a hagyományos pszichológiai ábrázolással. Modern tézisdrámát ír: jellemek helyett modelleket mutat be, a drámai megjelenítés helyett lehetőleg pontosan feltérképezi tudatunk üresjáratait, kizökkenti fogalmainkat megszokott helyükből. Gazdagok vagyunk — hirdeti Páskándi kötete. Gondolkodásunk teherbíró képessége határtalan, tudatunk dimenziói végtelenek, érzelmeink, képzeletünk skálája beláthatatlan. És mégis szemellenzővel járunk a világba, sztereotip helyeze- tekbe sodródunk. Kitaposott utakon közeledünk egymáshoz, tartalmatlan reflexeink hálójában vergődünk, gondolataink, érzelmeink jól bevált sínpályáira kényszerülünk nap mint nap. A szenvedélyes intellektuális játék Páskándi darabjainak erénye, olykor buktatója. Mert ha a mű eszmeisége nem táplálkozik a drámai nyersanyagból, akkor a tiszta absztrakciók, az ember- és gondolatmodellek felé közelítő ábrázolás nyomban céltalan szellemi tornává, a parabolaforma pedig üres, hitelét vesztett példázattá válik. Ez a hibája a szabadság és küldetés konfliktusait boncolgató Vendégségnek, ezért nem igazán sodró erejű és meggyőző a Király köve sem, amely a középszerűség csábításai között vergődő művészt mutatja be. Az öncélú- ság veszélye a rövidebb párbeszédekben és paródiamókákban is kísért. Többségük azonban, mint A bosszúálló, a kapus című groteszkségében borzalmas színjáték, a múlt és jelen nyelvi kliséit bravúrosan egybemosó ügy, a kötet címét adó parodisztikus mesejáték, A statisztika világa és Külső zajok Páskándi kísérletező kedvét bizonyító, igazi dráma, jó olvasmány. Könyvdrámák, amelyek rendezőre, színpadra várnak. SAÁD JÓZSEF Szirmai Károly: Falak, puszta falak Szirmai Károly költői alkat: a látomás és valóság poétája. A valóság legtöbbször csupán kiindulópontja novelláinak, vízióinak, prózaverseinek, amelyekben álom]és valóság elegyedik zenévé, költészetté. A külső történet nem játszik jelentős szerepet műveiben. Annál nagyobb súlyt kap a történet belső, az emberi lélekben lejátszódó oldala. A Falak, puszta falak novelláinak uralkodó témái jellegzetes Szirmai-témák: a halál, az elmúlás, a magány, az idegenbe szakadás, a közöny, a gyakran helyrehozhatatlanul elhibázott életsors, a hosszú távoliét utáni hazatérés — keserű csalódással.... A „vérző és fájó” kínozza hőseit és szerzőt is, aki az Éjszakai látogatásban az immár halott, néven nem nevezett Szenteleky Kornélhoz intézi az alábbi, szeretettel vegyes szemrehányó szavakat: „Miért szerettetted meg velem ezt az átkozott földet; miért hoztad esendő alakjait oly emberközelségbe, hogy ha tollat ragadok, róluk kell írnom?” A gyilkos közöny elleni szenvedélyes kiáltás, tiltakozás hangját ismerhetjük fel műveiben anélkül, hogy az író ezt kimondaná, mert Szirmai mindig csak a tények közlésével, az atmoszféra megteremtésével váltja ki az olvasó rokon- s ellenszenvét. Hősei gyakran és reménykedve keresik fel ifjúságuk, boldogságuk egykori színterét. Ám a hosz- szú távoliét után hazalátogató idős embereket mindig keserű csalódás várja: a várva várt boldog viszontlátás és szeretet helyett közöny, idegen- ség és pusztulás. A halál az elmúlás életművének újra meg újra felbukkanó témája. Megdöbbentő víziók, a valóságot látomással elegyítő írások idézik fel a halált. Szirmai novellái egy nemes, humánus, boldogabb és emberibb sorsot áhító költői lélek látomásai, amelyek ezer meg ezer szállal tapadnak a valósághoz. Csupán egy dolgot hiányolunk a kereken 41 esztendő termését felölelő kötetből: az egyes novellák keletkezési idejének feltüntetését. BENKŐ ÁKOS 9I
