Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - SZEMLE - Móczár Albert: Megbékélés (Szlovák elbeszélők) - Tóth Piroska: Mács József: Adósságtörlesztés
Megbékélés (Szlovák elbeszélők 1945—1970) A szomszéd népek irodalma a szocialista világ- rendszer emberének formálódását tükrözi. Olvasásakor szeretet és közös felelősség késztet internacionalista töprengésre. A kötet szerkesztője, Julius Noge, azokat az írókat akarta bemutatni, „akiknek műveiben a legjobban érvényesülnek a jelenkori szlovák novellairodalom eszmei és művészi sajátosságai”. Az elbeszélések cselekménye többnyire falusi környezetben zajlik, a realizmus hagyományos eszközeivel. Hiányzik a munkásosztály ábrázolása, sok a múlt béklyózta vagy önmagát kereső novellahős. Frantisek Svantner a reakciós szlovák mítosszal számol le. ,,A természet istenfélő gyermeke” a történelem szorítójában csak gyilkosság árán váltja meg röpke nyugalmát. Jan Johanides műve szerint a háború emléke még a békében is tragédiákat okoz. Alfonz Bednar novellája a városi fiatalok életét vizsgálja. Az apa számításból küldi építőtáborba a fiút, aki ott döbben rá, hogy a felelőtlenség összefügg az emberek egymás itánti közönyével, s a mezőgazdasági gépek hanyag kezelése teszi szükségessé az aratóbrigádok látványos félmegoldását. A lány magatartásának lélektani motiválása azonban hiányzik, s ugyanez a hibája Rudolf Sloboda feszes ívű, de happy enddel végződő elbeszélésének is. Vladimir Minác a párt szövetségi politikájának eltorzulását ábrázolja: a bizalmatlanság szüli a káderek örök körforgását, s ez segíti elő a hatalommal való visszaélést. A korszakváltás azonban érződik: az osztályellenséget megnevelni nem, csak megalázni tudó kiskirály retteg a diák szeméből kiolvasott értelemtől, tudja, hogy nincs ereje megállni a züllés útján, utoljára van vezető állásban, s a fiatalok már nem ismerik az ő eljátszott forradalmi múltját, erkölcsi tőkéjét. A legifjabb novellisták kiforratlanok, az egzisztencializmus felé tapogatóznak. A szlovákiai magyar műfordítók hiteles szlovák légkört teremtettek. Bizonyára rájuk vár a dunatáji hídszerep azon része is, hogy a szlovák olvasókhoz is eljusson a magyarországi elbeszélők gondosan összeállított antológiája. (Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1971.) MÓCZÁR ALBERT Mács József: Adósságtörlesztés „Történelmi körülményekből következően hol ide, hol oda taszítottak bennünket, és ez egyfajta magatartást alakított ki a határ mentén élő emberekben. Újabb könyvemben ezt a magatartást igyekszem körvonalazni.” íme, az író célja. De adekvát eszköz-e hozzá a regény! A jelzett magatartás összetevői lehetnek: Elvek: A műbeli kommunisták azt is maguk közé fogadnák, aki a pártok milyenségét sem tartja számon. így fakóbb lesz Széldömöki bácsi — egyébként megható — következetessége is. A falu többi lakója politikamentesen él, egynek veszi Horthyt, Benest, Gottwaldot. A főhőselbeszélő Bálint meg ide-oda jellem. Nemzettudat: Bálint vágyai nyomán visszamegy szülőföldjére, feladva a biztonságot. Ez a tette azonban indokolatlan, „fejlődését” tekintve. Otthon ugyanis a mindent belátók félmosolyával nyugtázza a bátyja ill. a falu reszlovakizálását. S az évek múlásával számára is természetes, hogy a cseh országrészben éljen és gyermekei még csak nem is hallanak magyar szót. Otthonszeretet: Ez az ősi ragaszkodás sem elég erős — Bálint elhagyja édesanyja portáját, el a bátyja is. Pedig a kitelepítés idején egyek voltak a bajban összebúvó faluval. Még leginkább a Magyarországra költöztetett nagygazdacsalád, Erzsikéék bolyonganak otthontalanul, de fájdalmukban főleg a nagy tábla zsíros földek elhagyása, másra maradása sajog. Hivatástudat: A műben kenyérkeresetté laposodik. Bár értően-szeretettel szól az író a parasztok megdolgozott napjairól, ám a tanító Bálint kőműveskedik, anyja boldog büszkeségét összetörve. S mikor már magyar iskolában taníthatna, továbbra is az új szakmában marad, felesége kedvéért. A szerelem erősebb a hivatásnál! De Erzsikét, az igazit, sorsára hagyta — újabb ellentmondás. Vagy épp az „elvtelenedés” volna a határmenti magatartás egyfajta jellemzője! Mert más egységes vonást nemigen mutat a regény. S ezen a hiányosságon az anekdotába felejtkező, Mik- száthos stílus, a mókázó kedvű Háncs Gyula könnyedén előcsalogatott ötletei, egy-két plasztikusan rajzolt alak életszerűsége sem segíthet. Pedig az író szándéka becsülendő. De a szép akarás nem szentesíti a rosszul formált eszközt. TÓTH PIROSKA 92
