Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Balogh Edgár: Intelmek
az író is elmélkedik sajátos műfaján. Talán István király fiához írt intelmeit követi vagy Kölcsey Ferenc unokaöccséhez írt erkölcsi tanításai vonzották? Inkább az utóbbi. Bár a Parainesishez hasonló elemek keverednek a Szent Agoston-i, Rákóczi Ferenc-i vallomások műfaji sajátosságaival és a publicisztika nemes értelemben véve oldottabb, közvetlenebb nyelvi elemeivel. Olykor a legegyszerűbb vallomás naplószerű bensőségével hat („Öregedéskor begyűjt az ember, s utódaihoz fordul”). Máskor nagyközönséghez szóló szónok vagy publicista: „Nem, igazán nem a szent dolgokért való lobogás szenvedélyét, az igazért vérző önfeláldozás nemes idealizmusát akarom szerény írásom vezérlő elvévé megtenni ... — . . . , hanem sokkal inkább javallom a magkihordás, a gyümölcsöző munka, az okos alkalmazkodás és szívós megmaradás, egyszóval: a megvalósítások kisemberi bátorságát.” Az ifjúsághoz fordul önmaga sorsát, eszmei útkeresését, igaz emberségét megpróbált kommunista hitét idézve. Számomra mindig örökfiatalon él Balogh Edgár. Olyan fiatalon, ahogy az a fénykép őrzi, amikor Móricz Zsidmonddal volt együtt Marosvásárhelyen. (S a kedves személyes emlékek, kolozsvári találkozások is ezt a végtelenül szenvedélyes, örökmozgó, fiatal szellemmel teli észembert villantják elém.) A vallomások önmagára és nemzedékére utalnak, kedves mesterére: Móricz Zsigmondra többször hivatkozik. Fontosnak tartja azt, hogy munkások közé került, s ez alakította eszmei arculatát. Vall marxi-lenini eszmei gazdagodásáról, a csehszlovákiai évekről, az erdélyi munkákról, Petru Groza érdemeiről stb. Felteszi a kérdést: útja lehet-e örökség. Tanulhatnak-e abből a fiatalok? Az olvasók úgy érzik: igen. Kölcsey a Parainesisben arról is szól unokaöccséhez, hogy a társadalomban született ember nem lehet csak „önmagáé”, nem zárkózhat be az önzés négy fala közé: társadalomban él, s e közösségben alkalmazkodnia kell. Balogh Edgár a nemzetiségi és állami hovatartozás kérdéséről ír: művelni kell nyelvi kultúránkat, megőrizni nemzeti hagyományainkat és a többséggel együtt kell élni, mint romániai magyaroknak, a nemzetiségi lét realitásában megmaradni a román állam keretein belül. Az együttélés — magyarok, szászok, románok között — újra és újra eszébe juttatja Közép- és Kelet-Európa népeinek együttlétét, melynek maga is részese. így tud nagyobb földrajzi egységben gondolkozni, így tágítja horizontját — mint Fábry Zoltán tette a „hazánk: Európa”-gondolattal — a nemzetiségtől az állam, a kisebbségtől az emberiség felé. Általános emberi vonatkozások, a haladó eszmékkel való azonulás is természetes részévé válik Balogh Edgár tanításainak. Például a hetedik fejezetben a vidékiesség és a kozmopolitaság kérdését veti fel, az ország és a világ gondjainak együttlátására serkent, s a nyugat- majmoíással és elidegenedéssel szemben Kelet-Európa szocialista népeinek összetartozására figyelmeztet. A legfontosabb tanítások egyike: milyen legyen az egyén magatartása, erkölcse, tevékenysége. Balogh Edgár pozsonyi ifjúságának emlékeit idézi fel: a humanista eszményképet, a népszolgálat példáját. Sokat foglalkozik a fiatalok szexuális problémáival, a szerelem és a házasság kérdésével. S az élet szép feladatai közt a munkát említi, a becsületes férfimunkát, a közösségért való ténykedést. Sütő András a Rigó és apostol símű útijegyzeteiben írja: „Zsiga báró ledőlt sírkövén üldögélve számba veszem magamban az utókor tartozásait”, a „szellemi öncsonkítást”: Kemény Zsigmondtól Benedek Elekig. S épp Balogh Edgár példáját állítja elénk: ő „könnyített a lelkiismeretünkön”, ő adta ki nagyszerű tanulmányával együtt Benedek Elek műveit. Együtt mentek Kisbaconba is a Benedek Elek- emlékház avató ünnepségére: ... „a szónok Balogh Edgár, elüt a szokványtól; szabadon, nemes veretű publicisztikájának hangvételében, biztos mozdulatokkal vázolja föl Benedek Elek írói-emberi portréját. Minden mondata nyomdakész; a pontosvesszők helyét is észlelem” — írja Sütő András. S ez a hagyományőrző, a magyar múlt értékeit megtartó és az új nemzedéknek továbbadó magatartás él Balogh Edgárban és írótársaiban: Benkő Samuban, Sütő Andrásban, Szabó T. Attilában és másokban. Legnagyobb történelmi örökségünk: az anyanyelv. „Az anyanyelv a gondolkodás maga s egyben létra más nyelvek eléréséhez.” Mint tanár és szerkesztő végtelenül nyugtalanította a nyelv kérdéseinek lebecsülése, a kezébe került írások nyelvi pontatlansága. A nyelv értékeinek, szépségeinek észrevétele, hibátlan használata — minden fiatal kötelessége. Kosztolányival együtt kell érezniük: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom és írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható .. A fiatalokhoz szól intelmeivel Balogh Edgár: hívatásszeretetet, népszolgálatot, élő emberiséget, közösségi magatartást várva tőlük. És élete példájával sugallja számukra a másokért küzdés szépségét. SZEKÉR ENDRE 90
