Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (II.)
süllyedt, hatalmas kiszolgálóik biztos helyen húzódtak, a kicsi csúszómászók pedig igen megnyerőén tudtak az új irányba fordulni — világos, hogy voltaképpen alig volt kin bosszút állni, s a kiöntendő keserűség legnagyobb részét így csakis egymásra lehetett pazarolni. Nyugodt, megfontolt, erőteljes cselekedetek kellettek volna, de hát ezt Károlyi Mihály oly kevesedmagával alig-alig tudta biztosítani akár a Homokhátságon, akár másutt. Ez az első negyedév pszichoterápiái látlelete. Ám ezzel a stilizált képlettel nem sokra megyünk, ha az eseményeket legalább fő vonalaiban meg akarjuk érteni... mi lett volna, ha ilyen múlttal így meg így tudtunk volna cselekedni?! De nem tudtunk. A magyar társadalomban hatalmas feszítőerők mozogtak egyre sebesebben. E mozgások közepette mind világosabb lett, hogy minden réteg és csoport annyival bátrabban megy előre, amennyivel az elmúlt hatalom kevesebbet adott neki, vagyis amennyivel egy újabb kenyértörés esetén kevesebbet veszthet és többet nyerhet. 1919 februárjában és márciusában a Kiskunságon a dzsentri-basaparaszt-értelmiségi csoport semmit sem mozog; az iparosság határozottabb arcélű polgári társadalmat óhajt, de félve pillant a kommunisztikus jelszavakkal operáló balszélre; a parasztság riadt értetlenséggel néz és várja, hogy végre adja-e hát valaki a földet (saját szántából el nem venné); a városi szegénység pedig napról napra lázasabb lelkesedésben él. De voltaképpen ez a réteg sem mozdul; igazában csak az értelmiség baloldala lép azokban a hetekben, megerősítve a szegénység-iparos- ság-parasztság öntudatos elemeivel, valamint a Szovjetoroszországból hazajött bolsevikokkal. Például Vágó Béla Kecskeméten született, itt lett szociáldemokrata. Front, fogság, és mikor tizennyolc végén hazajön, nap mint nap a Kiskunság városait, falvait és pusztáit járja, naponta két beszédet tart átlagban, és március végére egymaga több ezer embert csatlakoztat a fiatal kommunista párthoz... Tizennyolc karácsonya előtt kommunista pártszervezet még csak Kecskeméten és Kiskőrösön van, néhány tucat taggal, tíz héttel később a szervezetek száma több mint száz, és a tagság felül lehet az ötvenezren! Ezerkilencszázhetvenegyből nézve egyszerűen hihetetlen, hogy tíz hét alatt az a párszáz ember, ki korábban is a radikális haladás híve volt, hogy az a kicsiny csoport nemcsak maga lett kommunista, hanem tízezreket sorakoztatott föl — de azon túl a kétkezi dolgozók teljes táborát is megmozgatta voltaképpen... De figyelembe kell vennünk: „elöl” akkora űr tátongott, hogy a „közelebb” levő csoportok alig-alig akartak belelépni — egészen természetes, hogy a szegénység nagy erővel szívódott e felé a reménykeltő rés felé. Még ha akar, se tehet mást. Minden, mi korábban vele történt, erre predesztinálja. S a megvalósulás oly közelinek tetszik, a szükséges erőfeszítés oly egyszerinek, hogy szinte gondolkodni sincs idő. Csak így lehet megérteni, hogy azon a Ballószögön, ahol decemberben még senki sem jelenik meg a kommunisták hirdette gyűlésen, ott március elején már többszáz ember áll, s míg a szónok beszél, jönnek, egyre csak jönnek a távolabbi tanyák felől a sivító szélben. . . Csak egy pillanatra képzeljük magunk elé: a hasuk korog, a lábukon zsákdarabok, a foltos katonaköpenyt egy szál madzaggal kötik meg — csak e kép segít (talán) viszonylag megállapodott korunkban, a logika többnyire felmondja a szolgálatot. Annál is inkább, mert a kommunisták Kecskeméten és a többi környéki városban egy pillanatra sem ígértek földet! Magyar Alföld (kecskeméti napilap) 1919. III. 8.; „A szocialista munkások nem akarják mesterségesen tenyészteni a magántulajdon parcellás fanatikusait... A földosztás tulajdonképpen annyit jelentene, hogy a kifizetődőbb nagygazdaságot megszüntetjük”. S pár nappal később ez az álláspont győz a szociáldemokraták kerületi konferenciáján is: ,,... a földreformot a ter- mejőszövetkezetek útjára tolja ki az erős szociáldemokrácia”. Úgy látszik, az igazságtevés ősi vágyának álomküszöbénél még ez sem volt túlságosan fontos. Vará- zsos ereje lehetett az ilyen jelszavaknak (Magyar Alföld, 1919. III. 24): „Harc a rabló burzsoázia ellen, a Kommunista Világforradalom küszöbén!” — Fél évvel korábban e fogalmak teljesen ismeretlenek voltak. Még a baloldali értelmiség hatalmas befogadó képességét is meg kell csodálnunk, az iskolázatlan szegénység fejlődöképessége pedig egyszerűen szédületes! Mert értették a szónokok szavát, és félelmetes kitörésekkel lelkesedtek. Hittek is? Bíztak?... Igen. Hinni és bízni a legnagyobb elkeseredésből kikeveredve is lehet. Sőt akkor igazán! ... De ami még a hitnél és bizalomnál is több: a hatalom átvétele után az impozáns gyorsasággal megalakult bizottságok, tanácsok és direktóriumok szinte pontosan tudták, hogy mik az igazi feladatok! Vegyük — csepp a tengerből — a kecskeméti direktórium fontosabb intézkedéseit 1919. március 24-e és április 10-e között: — a bankokat lefoglalták, értékeiket számba vették — szabadságolták a rendőrség addigi vezetőit — lefoglalták a fegyverraktárt — vörös lobogókat tűzettek ki a város fontos pontjain — a helyőrség megbízhatatlan tisztjeit szabadságolták — a bírósági tárgyalásokat elhalasztották addig, míg a nép kellő ellenőrzést tud gyakolrni az ítélethozásban (ülnökök) — szabadságolták a megbízhatatlan városi tisztviselőket 62
