Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (II.)
— a gyárakat lefoglalták — kommunizálták a színházat és a mozit — zárlat alá vették a polgári pártok vagyonát — az intervenció miatt a takarékpénztári pénzeket is lefoglalták — havi százötven koronában állapították meg a cselédek havi bérét (a legmagasabb akkor az országban) — a cselédek részére havi háromszori kimenőt rendeltek — megszervezték a pedagógusok szocialista átképzését — éhező proletárgyerekeket polgári családokhoz „szereztek be” ebédre (az első felhívásra hatvan polgári család jelentkezett; az igény száznyolcvan volt— a többit rendeleti úton jelölték ki) — összeírták a műkincseket — pénzt, aranyat, ékszert (bizonyos mennyiségen felül) magántulajdonban is összeírtak, hogyha szükséges, a forradalom céljaira átvegyék — templomokban vasárnaponként orgona- és egyéb hangversenyeket szerveztek, nagy tömegek részvételével — a nagy lakóházakat köztulajdonba vették, és megkezdték a proletárcsaládok beköltöztetését — megszervezték a Vörös Őrséget — nagyobb élelmiszeradagot utaltak ki a terhes anyák részére — utasítást adtak ingyenes szülőotthon szervezésére — a Nagykőrösi utcát Lenin útnak keresztelték — rendeletet adtak ki a szabad vallásgyakorlatról — az első színházi proletárhangversenyen a közönség Bach-, Beethoven- és Dohnányi-műveket hallhatott — a cukrászdákban egy vasárnap délután minden süteményt lefoglaltak, és hétfőn délelőtt a kültelki iskolákban osztották ki! A helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy Kecskemét és Kiskunfélegyháza ekkor frontváros; a Tanácskormánynak arra kell számítania, hogy a proletárforradalom hírére támadni kezdenek a román és szerb csapatok. A tennivalók megbeszélése céljából Szamuely Tibor már március huszon- hetedikén Kecskemétre és Félegyházára jön. Ám a többi város sem tesz kevesebbet ezekben a napokban. Az április hetediki tanácsválasztás eredményeképp, tizediké után alakulnak meg mindenütt a végleges direktóriumok, amelyek azt jelentik ki: eddig semmit sem tettek, minden ezután következik! ... És igazuk volt: minden azután következett, vagy következhetett volna, ha marad rá idő. De nem maradt, mert egyrészt 133 napig tartott az egész, másrészt egy hosszú háborúban leromlott ország közepében, három oldalról súlyos katonai nyomás alatt még annyit sem sikerült tenni, mint amennyit normális körülmények között lehetséges lett volna. — A bukás okainak értékelése közismert: az intervenció, a föld fel nem osztása. Tegyünk hozzá itt egy harmadikat: a folyton sürgető, az egyetlen szabad lélegzetvételt sem engedő nyomás a homokhátsági társadalom és az egyedek pszichikumán, s az ebből következő heves türelmetlenség — majd a türelmetlenséget hirtelen felváltó kifáradás, apáthia. Április közepén Buday Dezső cikket ír a Magyar Alföldbe. A mondanivalója legalábbis meglepő. Azt taglalja, hogy miért nincsen és mikor lesz Magyarországon proletárdiktatúra — a szerző véleménye szerint: nincs, mert némelyeknek még három-négy öltő ruhájuk is van, másoknak pedig egy is alig; akkor lesz, mikor mindenkinek azonos számú ruha lóg a szekrényében — ez a cikk mondandója. S ha azt is tudjuk, hogy Buday Dezső ebben az időben a kecskeméti direktórium vezetője, akkor nem lehet túl meglepő, hogy a Kiskunságban már április végén ellenforradalmi lázadás bontakozik. Az egyik éppen a később hírhedtté váló Orgovány és Bugac felől, Helvécián keresztül gördül be a város felé. Ez különben sem lehet meghökkentő, hiszen a vidék a dzsentrik és a basaparasztok egyik fő területe — de az már igencsak elgondolkodtató, hogy a város felé tartó tömegnek elenyésző része úr illetve gazdag paraszt. És lőfegyverek csupán náluk vannak, a tömeg kapával, villával, baltával vonul (még a kaszát sem volt idő kiegyenesíteni). E fegyvertelen fegyvereseket két részre oszthatjuk: a hetek-hónapok óta tétován ácsorgó földes és bérlő kisgazdák, valamint a napszámosok, cselédek és zsellérek! A módos réteg ekkor még nem látta idejét a mozdulásnak, leghevesebb egyedeik beugrató hergelé- sére azonban megmozdultak azok a kistulajdonosok, akik tömegesen vadultak meg a kecskeméti direktórium hadikommunizmusszerű rekvirálásaitól; s azok a szegények, kik bajaikra azonnal várták az orvosságot (hiszen az agitátorok egy része, sajnos, azonnalra is Ígérte a hatalomátvétel előtt). Ezek a tömegek mozdultak, mert elhitték, hogy „ami egy nap alatt keletkezett, azt egy nap alatt le is lehet rombolni”. Aki mondta nekik, az nyilván nem hitte. A Vörös Őrség egyetlen rohammal szétveri a rosszul vezetett lázadókat, nagy részét elfogja — a szegények nagy részét. Az urak közül alig néhányat. Hogy ez utóbbiakkal mi történt,arról nem tudunk (de nem is nagyon izgat bennünket), de nagyon sok szegény hirtelenében verést és botot kap — míg meg nem jön Sinkó Ervin, a lázadás miatt Kecskemétre kinevezett katonai parancsnok. Ő rögtön megszünteti „önmagunk botozását”, a haditörvényszék pedig később az összes kétkezi dolgozót fel63
