Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (II.)
Halason a századfordulótól legtöbbször két proletárszervezet van, vagy pedig a helyi vezetők a szociáldemokrata és az agrárszocialista kongresszusokra egyaránt elmennek (= körbebiztosított lét!). Az első világháború a Kiskunságon is nagy hazafias felbuzdulást hoz — hogy aztán annál nagyobb legyen a kiábrándulás. Mire (1917 végére) nyilvánvalóvá lesz, hogy a központi hatalmak többé nem tudnak döntő győzelmeket kicsikarni a frontokon, akkorra az itteni városokban is felsorakoznak azok az erők, melyek a következő, forradalmas-ellenforradalmas korszakban megvívják a maguk harcait. A nagy többségében szervezetlen és reményvesztett szegénység pillanatnyilag csak az éhséget érzi, fiait és apáit siratja, egyes helyi vezetőket gyűlöl — de a mélyben minden bizonnyal ott dolgoznak az urakkal vívott csaták emlékei. A kisiparos-kiskereskedő réteg kisebb része közömbös (csak a háborút unja), többsége azonban akar valami újat, valami mást, valami polgáribbat és demokratikusabbat attól, amit az Osztrák — Magyar Monarchia nyújthat... A háborút különben minden réteg és csoport unja már. A nemzetieskedő buzgalom alábbhagyott, katasztrófától csak kevesen félnek — valami kibontakozást pedig még kevesebben látnak. A baloldali értelmiség egy része mindenesetre elég határozott és körvonalazott elképzelésekkel rendelkezik. Feltétlenül várnak és elérhetőnek tartanak bizonyos társadalmi-gazdasági vívmányokat. A föld mívesei (itt, a homokon nyugodtan mondhatjuk azt is: művészei), a bérlők és önálló kisebb gazdák ebben az időszakban csak részérdekekben eltérőek egymástól. Általában hadiadó- és rekvirálásmentes gazdálkodást akarnának, és azt, hogy újra nyíljanak meg az európai piacok, hová termékeikkel oly sikeresen törtek be a kiegyezés után. Egységesek ebben az őstermelők, mégis különválasztanám felső csoportjukat, amelyiknek nem egyedül az a jellemzője, hogy uralja a városok vezetését, s hogy viszonylag jól bírják a háború gazdasági nyomását (sőt sokan nagy hadiszállítási nyereségeket vágnak zsebre), hanem az is, hogy eléggé összefonódott a helyi értelmiség felső (gazdálkodó vagy vállalatokban érdekelt) részével, valamint a városok környékén élő dzsentrikkel. Ebből már az is látszik, hogy ez a három csoport ebben a szituációban együtt kezelhető: olyan kuruc- kodás és negyvenkilenceskedés, amelyik jól megfér a környező népek ellen irányuló osztrák—magyar „erőegyensúly” elméletével . . . Világképükben, magatartásukban és életstílusukban (mulatozások, urambátyámozások) potenciálisan benne voltak mind a forradalmak, mind az ellenforradalom alatti tetteik is . . . Kecskeméten, Halason és Kiskőrösön voltak olyan családok és csoportosulások, amelyek egész Európára kiterjedő kereskedelmi hálózatot mozgattak már az első világháború előtt. Kapcsolataik, üzemeik, tőkéjük különösen Trianon után válik majd jelentőssé. Egyelőre sajátos helyzetben vannak: a dzsentri mentalitás idegen tőlük (de többnyire gyüttmöntek, sőt zsidók lévén, ez a csoport be sem fogadná őket), s ugyanígy nem egyeznek érdekeik a táj egyéb rétegeinek törekvéseivel. A városok vezetésébe alig jutnak, a baloldali értelmiségiek között ugyan mit keresnének — élnek egy olyan világ közepén, amelyik a gazdasági fellendüléssel behívta őket, de amelyik (felemássága és kötöttségei miatt) sohasem tudja beilleszteni őket saját színképébe. Károlyi Mihály neve, s amit ez a név jelez, egyáltalán nem ismeretlen a Kiskunságban. Tulajdonképpen az az érdekes, hogy mikora polgári forradalom kezdő pillanataiban kormányt alakít, minden itteni réteg vár tőle valamit . . . 1918 novemberének első napjaiban egy darabig úgy látszik, hogy mindenki örül, mindenki egyet akar — s mindent meg lehet oldani, egy csapásra. Szinte álomszerű a szabadulás. Szabadulás a háborútól, az osztrák uralomtól, a feudális múlt kötöttségeitől, a társadalmi igazságtalanságoktól! Most majd minden könnyű (vagy legalábbis könnyebb), egyszerű (vagy legalábbis egyszerűbb) lesz. Ebben szinte mindenki bízott, tekintet nélkül nemre, vallásra, korra és osztály hovatartázásra. Miért bízott? ... A sokszor megálmodott, de voltaképpen elérhetetlennek tartott események bekövetkeztekor így szokott lenni. S az is úgy szokott, hogy az első varázs elmúltával az ellenható erők minden addiginál élénkebben, erősebben támadnak föl — és akkor derül ki, hogy a fejbekólintó esemény nem annyira valaminek a befejezte, mint inkább a kezdete. . . Néhány hét, és az egyes csoportok, rétegek — a maguk érdekei által lökve — több mérföldes távolságra kerülnek egymástól. A felszínen még érintkeznek, látszólag még mindent egyesíteni lehet, hiszen a szociáldemokraták a városokban még tárgyalnak a polgári demokratákkal és a szabadkirály-választókkal, hiszen a katonai bizottságokban egymás mellett ül a dzsentri tiszt és a szegényparaszt káplár, hiszen a konzervgyári felvásárló új feltételek alapján köti a jövő évi szerződéseket a parasztokkal — valójában azonban az egyes csoportok már mélységes értetlenséggel tekintenek egymásra a hirtelen támadt polgári szabadságjogok sugárzásában! Mi lett volna, ha?... Ki tudja? Ilyen kérdésekre nem lehet felelni. De azért mégicsak fel kell őket tenni: Mi lett volna, ha ebben az országban száz meg száz év óta szabad (vagy legalábbis szabadabb), független (vagy legalábbis függetlenebb) nép él? Mi lett volna, ha legalább 1848—49 győzelemmel végződik? Vagy ha csupán 1867 után józanabb politikára képesek az ország vezetői?! . . . Hogy tudnillik, mi lett volna, ha ennek a népnek nem csupán hatalmas kísérletei vannak a szabadság és függetlenség elnyerésére, hanem módjában áll viszonylag normális keretek között felnőni, egyedei- ben és összességében önállóvá, megfontolttá és elszántan cselekvővé lenni!? De hát nem ilyen volt, s ezért kellett az első világháború vad agonizálásának hónapjaiban minden dühöt kiadni. . . A kortársak azt mondják: egyszerre mindenki úgy érezte, halaszthatatlanul igazságot kell szereznie a rajta esett korábbi sérelmekért. Az is úgy érezte (vagy úgy mondta), akinek a legkevesebb sem lehetett. ..de kicsodán lehetett akkor már bosszút állni? A monarchia percek alatt a semmibe 6I
