Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (II.)
pontja, külön kisprogramja a nagy általánoson belül, s küldötte a városi vezetőségben. Különböző alkalmakkor négy-ötezer embert mozgatnak, előre kiadott jelszavakkal és magatartási utasítással! Egy demonstratív megmozdulásukra lehívják Madarász Józsefet, mikoris a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc e kitűnő vezetőjét mintegy tízezer ember fogadja az állomás előtt! Akkora erő és olyan szervezettek, öntudatosak, határozottak, hogy elsőnek éppen Madarász riad meg tőlük, aki — taktikai okokból — az adott pillanatban soknak tart ilyen mérvű tettre készséget. De mindjárt őutána Kecskemét és Félegyháza vezetői is meghőkölnek. A mozgalom fékezésére a vezér befeketítése látszik a legegyszerűbb módnak. Asztalosról szinte mindent terjesztenek, ami csak eszükbe jut. Sőt, kinyomtatják: szökött fegyenc, sikkasztó, liliomtipró — a vádak közül egyetlenegy sem igaz. A válaszcikkeket nem közlik, ezért aztán Asztalos János külön röpiratok kiadására kényszerül (micsoda tömegmozgósító erő és jó fegyver lett ez!). Ragyogó stílusban veri vissza a támadásokat, sőt új erőt nyer — a machináció tehát nem vezet sikerre, hanem a reakció eléri, hogy a megsértett vezér elkeseredetten veti magát a küzdelembe: túl sok tennivalót halmoz össze túl rövid időre, s talán akkor is a demonstráció eszközéhez nyúl, mikor egyes részletkérdésekben a tárgyalás vagy a kivárás célraveze- tőbb taktika lenne. A helyi hatalom pedig nagyon jól ki tudja használni ezeket a hibákat, s nem késik lecsapni, mikor alkalom nyílik: egy Félegyházán hirdetett demonstrációról kimutatják, hogy céljai ellenkeznek a fennálló törvényekkel, ezért betiltják, a Kecskemétről érkező Asztalost pedig tárgyalás ürügyén becsalják a városházára, ahol rögtön letartóztatják. És ekkor lép föl a szegény nép, első ízben bizonyítható öntevékenységgel. A letartóztatás gyorsan szétfröccsenő hírére ezrek gyűlnek a városháza köré. Elsőbb bezavarják a rendőröket a falak közé, majd betörik a városi fogdához vezető oldal kaput — ám ekkor rögtön kiderül, hogy az urak is végsőkig elszántak: kemény sortűz fogadja a betódulókat! Halottak, sebesültek. Vér, jajgatás, tüdőszakajtó menekülés. A kiegyezéssel révbe érkezett urak (többségben a város nagygazdái) és ugyanazzal a kiegyezéssel végérvényesen kisemmizett szegények Íme itt most összecsaptak:az esemény le nem tagadható,el nem tussolható, „külön komissio” kiküldése semmit sem segítene — az atrocitás el nem felejthető. E sortűz után szegény és gazdag Félegyházán egymás szemébe pillarezdülés nélkül nem nézhet többé. De az egész Kiskunságon sem. Vége az ősi egységnek, mikor — szintén szegényen és gazdagon ugyan, de mégis valahogy — egymás mellett vagy mögött állták a magyari urak, a törökök, az osztrákok nyomását. A félegyházai sortűz egy hosszú korszak záróakkordja volt, és nyitánya valami egészen újnak a Homokhátságon. A tanulságok éppen ezért szigorúan levonandók. Asztalos Jánost hosszú börtönre ítélik (felelőssé téve az eldördült sortűzért is! — később egészen „megszokott” „logika” lesz ez), szabadulása után a tájra vissza sem engedik. De ha engednék is: hova jönne, kihez? Hívei nagyon gyorsan szétfutottak Kecskeméten és más városokban is, majdnem úgy megrémülve és szaladva, mint Félegyházán a halál elől rohanók. És ez itt a legfőbb tanulság: a szegény nép elégedetlensége az ismeretlen mélyből tört föl, elemi erővel, nem kellett hozzá más, mint egy bátor, plebejus érzelmű vezető pár hónapos aktivitása. Az ő kikapcsolásával azonban a hullámok egyszerre elcsitulnak, a lehető legmélyebbre húzódnak. Mert a szegénység ekkor még önmagának sem tudta megfogalmazni céljait, önmagától csak egy kétségbeesett rohamra tellett — és a kegyetlen visszacsapás után rögtön győzött az az önbizalomhiány, amit a mozgalom felívelő szakaszában éppen a nagy hevülettel próbáltak ellensúlyozni. E jelenséget itt tisztán „foghatjuk”, ismétlődését még többször tapasztalhatjuk majd. Mert Asztalos János mozgalma után már évtizedes szünet sincs. Egyre gyakoribbak a szegények szervezkedései, benyújtott kérvényei és bérkövetelései sőt sztrájkjai. Különböző időpontokban szervezetek létesülnek Kecskeméten és Kiskőrösön, Majsán és Kunszentmiklóson, Félegyházán és Halason. A középpontban természetesen mindig a napi közvetlen követelések állnak — de nemsokára bekerülnek az országos munkásmozgalom áramkörébe. Kecskemét a század végén Pestről kap öntudatos munkásokat és baloldali értelmiségieket, Félegyháza Szegedről „importál”, a halasi szegények pedig Hódmezővásárhelyen akadnak össze Szántó Kovács Jánossal, akit bőven hallgatnak, céljait magukévá teszik, taktikáját itthon követik. Az eseményeknek ebben a szakaszában már a szociáldemokrata párt is megjelenik a Kiskunságon. Még nincs millenniumi görögtűz, mikor Kecskeméten félezer szervezett tagot számlálhat, s még nincs XX. század, mikor Halason a helyi szervezet sztrájkokat szervez, eredményes bérharcokat vív, önálló földosztó programot készít. . . Talán éppen ez nem nyerte meg a budapesti vezetőség rokonszenvét. Több ízben mérsékletre intik homokhátsági szervezeteiket, mely figyelmeztetéseknek két fő hatása figyelhető meg. Az egyik, hogy a felső értetlenséget látva, a helyi tagság harci szelleme valóban törik valamelyest, de rögtön a másik, hogy ezzel a visszafogással az országos pártvezetőség itt is híveket „szerez” a tőle jórészt független, de mindenképpen radikálisabb agrárszocialista szervezkedéseknek!... 60
